Te + Én

„Ne tisztelj, nekem úgy könnyebb!” – hagyjuk, hogy a férfi férfi legyen

A férfi nincs mindig tudatában annak, hogy férfi szeretne lenni. Gyakorlatilag ennek egyetlen oka van. Mi, férfiak és a nők jobban közeledtünk egymáshoz, mint ahogy az a szerepünkből következett volna.

De vajon van-e szerepünk? Ezeket kiosztották annak idején? Vagy kialakult valahogy a természetben? Esetleg mindössze ostoba beidegződésekről beszélünk?

Fotó: Pixabay/CCO Public Domain

Fotó: Pixabay/CCO Public Domain

Amikor a férfi halászik, vadászik, a nő pedig gyűjtöget, akkor valahogy mégiscsak valami létrejön. Az egyiknek az izma nagyobb, a másiknak a lelkiereje. Ha az izom diktál, akkor a lelkierő tűr. Ha a lelkierő diktál, akkor az izomra rózsaszín masni kerül. Egyik sem jó. Viszont egyiknek sem lehet megálljt parancsolni. Gyakorlatilag, ahogy a társadalmunk fejlődik, mi ahhoz igazítva alakítjuk, formáljuk a nőkről és a férfiakról alkotott elképzeléseket. Hol a sztereotípiákat állítjuk piedesztálra, hol direkt ellene megyünk, és homogén embereket igyekszünk létrehozni.

De mi lenne akkor, ha annyira sikerülne a férfit és a nőt közel hozni egymáshoz, hogy gyakorlatilag szégyen lenne a különbségekről beszélni? És evolúciós alapon évezredek múlva ezek a különbségek teljesen el is tűnnének. Így létrejöhetne a humánus, kedves, kicsit férfias, kicsit nőies típus, mondjuk úgy, a tökéletes, önmagában egészt alkotó ember. A tökéletes ember gondolata egy valóban egyedülálló, önmagában vagy kommunákban élő hímnős egyed. Teljes mértékben önfenntartó, önellátó, egyedül képes utódokat létrehozni. Ez is egy alternatíva. Egy végletes megoldás, de megoldás.

Hogy miért hagyjuk mégis, hogy a férfiak férfiak legyenek? Talán azért, hogy ne bolygassunk bizonyos ősi beidegződéseket. Vagy egyszerűen fogadjuk el, hogy minden az, ami, és mindenki az, aki.

A férfi egész életében kompenzál

Miután férfiként nem vagyunk képesek gyermeket a világra hozni, gyakorlatilag egész életünkben emiatt vezekelünk és kompenzálunk. Már az udvariasság is valahol ennek a fajta hiányosságnak a megmutatkozása. Előreengedjük a nőt, megadjuk neki a jogot, hogy ő élvezze az utca biztonságosabbik oldalát. Elé megyünk, szőnyeget gurítunk elé. Tiszteljük.

Ha a nők elveszik a férfiaktól ezt a fajta lehetőséget, akkor gyakorlatilag kimondják magukról, hogy ők semmivel sem különbek nálunk. „Ne tisztelj, úgy nekem könnyebb!”

A férfi dominanciamániás

Egy férfinak jól áll a gumikesztyű, sőt a partvissal sincs baj, főleg, ha önállóan megtaláljuk a spájzban. Nem ezen múlik a férfiasság. Nem kell borostás arc, kigyúrt felsőtest, hogy férfinak érezhessük magunkat. Viszont az fontos, hogy az ősi beidegződések szerint mi vigyük haza a barlangi medvét. A férfi-EGO elnyomhatatlan. Mindenképp meg akarjuk mutatni, hogy megvédelmezzük, eltartjuk a családot. És persze összeomlunk, ha a nő kezdi biztosítani a hátteret. Ha nincs más dolgunk, mint kiskutyaként szeretni őt, viszont mire hazajön a melóból, el kéne mosogatni. Ilyenkor indul be a „mindent vagy semmit” játék. Ha nem adhatunk mindent, akkor nem adunk semmit. Jön a sör, az idegbaj, meg az elhízás a tévé előtt.

Fotó: Pixabay/CCO Public Domain

Fotó: Pixabay/CCO Public Domain

Nem vagyunk gyerekek

A nő egy férfiban vagy a védelmezőjét, vagy a kisfiát keresi. Alapvetően rajtunk is múlik, hogy melyik kategóriába dobozolnak be bennünket. Férfiként sokáig élvezzük a kisfiúszerepet. De egy idő után rájövünk, hogy már megint nem hagyják, hogy férfiak legyünk. Ha már nem formálhatnak bennünket a maguk képére, akkor visszaküldenek a múltba, ahol még csak ébredezett a férfiasságunk. Ha ebben az állapotban sokáig aszalódunk, akkor vagy vége lesz a kapcsolatnak, vagy elfogadjuk örök anyut, és nagyvonalúan engedjük el a férfiasságunkat. Néha egyébként így sokkal kényelmesebb.

Ha a férfi nem lehet férfi

Ennek következményei lesznek. Egyfelől egy nem férfiként kezelt férfi egyáltalán nem kezeli nőként az őt nem férfiként kezelő nőt. Ilyenkor ugyanis nincs mihez viszonyítani. Előbb-utóbb valamelyik énünk kitör ebből a hálóból. Ilyenkor többnyire felerősödnek a negatív tulajdonságok. Ha szerencsénk van, akkor csak az EGO fut egy kört, ha nincs, akkor előjöhet a vad macsó, a hűtlen vagy a szorongó énünk is. És mindez csak azért, mert nem engedték, hogy azok legyünk, akik valójában vagyunk.