Csillagok

Szklerózis multiplexel diagnosztizálták Christina Applegate-et

A színésznő néhány hónapja tudta meg, hogy mi okozza a tüneteit.

Szklerózis multiplexel diagnosztizálták Christina Applegate színésznőt, aki Twitterén osztotta meg az elkeserítő hírt a nyilvánossággal -írja a People magazin.

Szklerózisom van. Igazán különös utazás volt ez, de olyan emberek támogatnak, akik szintén ezzel a betegséggel küzdenek. Nehéz utazás volt, ami tovább folytatódik. Ahogy egy szklerózisos barátom mondja, felkelünk és tesszük, amit kell. Én is pont ezt fogom csinálni.

– írja posztjában Christina, aki vélhetően Salma Blairrre gondolt soraiban.

Selmánál 2018-ban állapították meg az orvosok a betegséget, miután néha elesett, elejtett dolgokat, romlott a memóriája és az összerendezett mozgással is nehézségei voltak.

A két színésznő együtt játszott az Édes kis semmiség című romantikus vígjátékban, így már régóta barátnők, ebben a helyzetben pedig nem kérdés, hogy számíthatnak egymásra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Selma Blair (@selmablair) által megosztott bejegyzés

Christina az elmúlt évtizedek alatt több súlyos betegséggel megküzdött már, 2008-ban mellrákkal diagnosztizálták, majd kettős masztektómia után, egy rákra hajlamosító gén miatt petefészkeit is eltávolították 2017-ben. Mindemellett súlyos alvászavarral és a korai menopauzával is diagnosztizálták korábban.