Az ember annyira retteg a haláltól, hogy megteremtette a túlvilágot, majd eköré vallást, kultúrát épített, hogy valamilyen úton-módon legyen esélye legyőzni a halált: akár a mennyország túlvilági ígéretével, akár az alkotáson keresztüli halhatatlansággal. Manapság azonban a technológia fejlődésével, úgy tűnik, elérhető közelségbe került a valódi, földi élet meghosszabbítása vagy akár az örök élet lehetősége. Orvosok agyátültetéssel kísérleteznek, molekulajavítást végeznek, sőt, potom 6000 fontért lefagyasztják halála után az ember fejét, hogy a jövőben, ha már ott tart a tudomány, vissza tudják hozni az életbe.
Fotó: Unsplash/Stefan KunzeTúlóra a végtelenségig?
De miért ez a sok csel, hogy túljárjunk a halál eszén, hogy megússzuk, de legalább eltoljuk az elkerülhetetlen véget? A hosszabb élet valóban jobb életet jelentene? És mit csinálnánk az ezáltal nyert időben, 20-30 évben, esetleg örök élet esetén a következő ezer évben? Sok ember küzd manapság azzal, hogy nem találja élete értelmét, csak teng-leng a világban – jobb lenne még tovább unatkozni? Sokan munkájuknak szentelik életüket, túlóráznak, küzdenek a magasabb fizetésért, több megbecsülésért – ők túlóráznának az örökkévalóságig? Vagy ugyanígy megöregednénk 70-80 éves korunkra, és nyugdíjasként élnénk le a következő pár száz évet? Ha csak mi élnénk örökké, akkor szép lassan elsirathatnánk szeretteinket, ha pedig mindannyian örökké élnénk, akkor a Föld túlnépesedne, szegénység és háború közepette szenvedhetnénk a várt csoda helyett.
Rövid az élet, de súlya van
A racionális érvek mellett azonban van még egy komoly haszna annak, hogy nagyjából beszámítható időn belül biztosan meghalunk: ez (is) értelmet ad az életünknek. Ti mikor teljesítetek egy feladatot, ha nem kaptok rá határidőt? Na ugye: soha! Szerb Antal szerint „a halhatatlanság az istenek fölénye a rövidéletű emberekkel szemben, de a halandóság az emberek fölénye az istenekkel szemben, mert ez ad tragikus súlyt, komolyságot, fényt és árnyat tetteiknek. Az istenek halhatatlanok, és éppen ezért súlytalanok.” Fontos döntéseink, a párválasztás, a hivatás, otthonteremtés „egy életre szólnak”, jelenleg olyan 40–60 évre. Hogyan köteleződnénk el bármi mellett, ha az élet ezer évig tartana?
Ezeréves rettegés?
A haláltól való félelem ott rejtőzik egész lényünk, társadalmunk felszíne alatt, ám elkeseredés helyett beláthatjuk, hogy éppen ez életünk hajtómotorja, az első számú motivációnk. A titok nem abban rejlik, hogy elkerüljük a halált, hanem abban, hogy amíg élünk, teljes életet éljünk. Ha ezt nem értjük meg, akkor számunkra az élet meghosszabbítása csupán újabb 20-200-1000 év haláltól való rettegést jelentene. Sokat tanulhatunk azoktól, akik szembenéztek a halállal: krónikus betegek, balesetet túlélők, klinikai halál állapotából visszatért emberek mind arról számolnak be, hogy ez az élmény mennyire megváltoztatta életüket.
Fotó: Unsplash/Idella MaelandMegtanulhatnánk élvezni az ég kékjét
A halál elfogadása színt visz az életbe, radikális változást okoz az életfelfogásban, és a kicsinyes szorongásokkal, felesleges értékek hajszolásával teli életet megváltoztatja úgy, hogy utána képesek leszünk az élet igazi értékeire koncentrálni. Ezek az emberek mind arról mesélnek, hogy megtanulják élvezni az apró örömöket is: az ég kékjét, egy finom falat ételt, megtanulnak nemet mondani és kiállni a saját jogaikért. Az örökös elvárásoknak való megfelelés helyett őszintén és felszabadultan tudják élvezni kapcsolataikat, és igyekeznek a környezetüknek is átadni ezt a tudást az élet értékéről. Az élet sosem lesz fenékig tejfel, de ha a szeretetben, alkotásban megtaláljuk az értelmét, képesek vagyunk napról napra fejlődni, akkor a jól eltöltött élet után „régi barátként üdvözölhetjük a Halált, s a Halál örömmel vezet ki minket az árnyékvilágból.”
