Amerika
Amerikában még mindig a rák következtében halnak meg a legtöbben. A Massachusettsi Kórház kutatói a Jama Oncology című orvostudományi lapban nemrég közzétett tanulmányban arra keresték a választ, vajon tényleg van-e összefüggés az életmód minősége és a rákos megbetegedések kialakulása között.
Eredmény
A kutatásban csaknem 140 ezer résztvevő adatait elemezték. Azokat az alanyokat, akik nemrég abbahagyták a dohányzást, mértékletesen fogyasztottak alkoholt (naponta legfeljebb 2 egységet), hetente legalább 150 percet lazán, vagy 75 percet aktívan sportoltak, illetve testtömegindexük 18,5–27,5 között volt, a kutatók az alacsony kockázatú csoportba sorolták. Náluk a vizsgálatok alapján 20–40 százalékkal kisebb eséllyel alakulnak ki rákos megbetegedések.
Az egészséges életmóddal a kutatók szerint főleg a tüdőrák, a bél- és a veserák előzhető meg, tehát ha mindenki csak egy kicsit változtatna az életvitelén, sokkal kevesebben halnának meg ebben a betegségben: a nők esetében a megbetegesedek 41 százaléka, a férfiaknál pedig a 63 százaléka megelőzhető lenne, az elhalálozásoknak pedig az 59, illetve a 67 százaléka.




