Csillagok

Ikerlelkek mítosza – Csak mese vagy valóság, hogy létezik az egyetlen, aki nekem lett teremtve?

A nagy Ő, a másik felem, életem értelme, a számomra tökéletes. Számtalan módon és formában definiálták már azt az egy embert, aki valami felsőbb erő által nekünk lett teremtve. Az az egy, akivel minden tökéletes, akivel nem elnyomjuk egymást, hanem segítünk egymásnak szárnyalni. De van-e ennek alapja? Léteznek-e az ikerlelkek?

Mindkét fogalom egy olyan személyt takar, aki rendkívül hasonló hozzánk, kiegészít bennünket és teljesebbé válik tőle az életünk. Ugyanakkor fontos tisztázni, hogy a lelki társunk lehet a legjobb barátnőnk is, aki mellettünk van, támogat minket, akivel osztozunk örömben és bánatban, akivel olyan sokban hasonlítunk, hogy akár testvérek is lehetnénk. Az ikerlélek azonban egy teljesen más dimenzióba helyezhető. Ő az, aki a mindent jelentheti számunkra az életünkben. Aki egyben a szerelmünk, a barátunk, a motivációnk, a tükörképünk. Segít abban, hogy kiteljesedjünk, rávilágít a hibáinkra és kölcsönösen fejlesztjük egymást. A versenyszellem állandóan fennáll köztünk, de a cél nem az, hogy legyőzzük a másikat, hanem az, hogy a végén együtt érjünk célba, úgy, hogy a legjobbat hozzuk ki a másikból. Pontosan annyira van szüksége ránk, mint nekünk rá. Ha rátalálunk, az maga a tökéletes boldogság.

Forrás: Unsplash/Crew

Fotó: Unsplash/Crew

Az ikerlelkek mítosza

Bár maga a fogalom csak az elmúlt években vált ismertté számunkra, az ikerlelkek létezését már 2500 évvel ezelőtt Platón is megfogalmazta Lakoma című művében. Lényegében megmagyarázta azt, hogy hogyan is szakadtunk el a számunkra tökéletes pártól még a kezdet kezdetén. Régen egy testben élt a két lélek, két arccal rendelkeztek, így mindent láttak, mindent megfigyeltek, tökéletesen ismerték a világot és legyőzhetetlennek gondolták őket. Pont ez a rendkívüli erő nem tetszett az isteneknek, így Zeusz szétválasztotta őket, arra a sorsra kényszerítve őket, hogy életük végéig bolyongjanak a világban és keressék a másik felüket.

A világot jelentik egymásnak

Ha megtalálod az ikerlelked, azt érzed. Nem tudod megmagyarázni, sőt nem is akarod definiálni. Nem kell keretek közé szorítani azt az érzést, ami benned lakozik, mégis pontosan tisztában vagy azzal, hogy ő az a valaki, akire vártál, akit eddig kerestél. Nem akartok elválni egymástól egy pillanatra sem, együtt akartok megöregedni. Az ikerlelkek léte rávilágít a szeretet valódi természetére és talán arra is magyarázatot ad, mi a lélek hivatása a földön. Engem simogat ez a gondolat, és tudom, másokat is.

Hogyan tudsz élni nélküle?

Ne ijedj meg, ha elváltál, elhagytak, vagy épp te léptél ki a kapcsolatból. A világon a több milliárdnyi ember közül nem könnyű megtalálni azt az egyet, aki tökéletes számodra. Ugyanakkor természetünkből adódóan jól működő kapcsolatot tudunk létesíteni egy olyan emberrel is, aki nem a másik felünk. Velük is lángra lobbanhat a szerelem, kiépülhet a bizalom, de egy ponton túl egyikőtök ráébred, hogy valami nem az igazi. Ilyenkor történnek a válások, félrelépések, lezárások. És bár ezek fájdalmasak, a szívetek mélyén mindketten tudtátok, hogy ez a döntés már régóta érlelődött.

Forrás: Unsplash/Josh Felise

Fotó: Unsplash/Josh Felise

Az ikerlelked megtalálni tehát nem könnyű, és nem is szeretném azt a hiú ábrándot ébreszteni benned, hogy egyszerű egymásra találnotok. De abban bízhatsz, hogy vár rád valahol valaki, sőt ő is nyugtalanul téged keres. Ha pedig egymásra találtok, az több lesz, mint tökéletes. Hazatalálsz.