Vékony, de egyre magabiztosabb réteg keresi azokat a dizájnertermékeket, amelyek vérmérséklettől függően egyediséget csempésznek a megjelenésükbe. Sorozatunkban olyan kreatív fiatalokat mutatunk be, akik alkotásaikkal ezt a szűk réteget célozzák meg itthon.
Néró féléves, fajtáját tekintve ausztrál juhászkutya. Budapest belvárosában, a Hársfa utcában dolgozik, tehát aki találkozni akar vele a NoBorder szalonban keresse. A szalon különlegességét azonban mégsem Néró jelenléte adja (bár nem elhanyagolható), hanem az a szokatlan kínálat, amit a gazdi fantáziája keltett életre. A gazdi, vagyis Mezőfi Andrea ugyanis fodrász, divattervező és cipőkészítő is egyben. Az általa beindított szalonban pedig mindezeken túl körmös és tetováló is dolgozik, valamint vendégtervezők vonultatják fel különféle munkáikat. Andi néhány hete megtartotta élete első szandálkészítő workshopját, ahol a résztvevők a néhány órás foglalkozás után a saját tervezésű és készítésű szandáljukban hagyhatták el a szalont.
Cipőkről, ruhákról, tervezésről, jövőről beszélgettünk, miközben Néró intenzíven aprította mellettünk a raklapbútorok sarkát.
Fotó: Kerepeczki AnnaVágás minden nézőpontból
„Négy évvel ezelőtt divattervezőként végeztem a Mod’Art Művészeti és Divatiskolában” – meséli Andi. „Ugyanakkor mindig érdekelt a fodrászat is, a diploma után ezért elvégeztem egy fodrásztanfolyamot. Két évvel ezelőtt pedig rájöttem, hogy mindezek mellett érdekel a cipőkészítés, ezért beiratkoztam egy workshopra. Tulajdonképpen mindhárom tevékenység a vágás és a formák körül forog, ahol kibontakoztathatom a fantáziámat. Ugyanakkor bár mindkét tevékenység – a tervezés és a fodrászat – is kreatív munka, az egyik egy abszolút magányos tevékenység, a másik pedig társasági élményt nyújt és kíván meg egyszerre. Pont ezt szeretem benne: van, hogy egyáltalán nincs kedvem senkihez se szólni, olyankor jól jön a magányos alkotás. De ha mindig így kellene dolgoznom, hamar befordulnék. Ezt oldja fel a fodrászat, ahol beszélgetni kell, ami sokszor nekem is jót tesz.”
A szalon két éve nyílt meg. Andi előtte otthon dolgozott, a ruháit pedig több helyen is kiállította. „Voltak vendégeim, akiknek a haját vágtam és voltak, akiket a ruhák érdekeltek. Egy idő után sokszor nehézséget okozott, hogyan legyek egyszerre két helyen. Ráadásul azok a helyek, ahol a ruháimat kiállítottam, önmagában sok bérleti díjat elvittek volna és fodrászszalont sem találtam olyat, ami igazán bejött nekem. Innen jött az ötlet: ha egy helyen lenne minden, akkor rálátnék a ruhákra, látnám, miért hogyan érdeklődnek és a fodrászatot is tudnám vinni párhuzamosan. Így alakult meg a NoBorder.”
Andi és a zsebes nadrág
A fiatal tervezőnő ruháit és cipőit elsősorban a praktikum és az egyediség jellemzi. „ Azt látom, hogy az emberek itthon még mindig úgy gondolnak a dizájnertermékekre, mint valami elvont és megfizethetetlen dologra. Emiatt egy szűk réteget leszámítva nem is nagyon érdeklődnek iránta, inkább bemennek a plázába és több tízezrekért bevásárolnak tömegtermékekből, amiknek a minősége még meg is kérdőjelezhető. Pedig akár az én munkáim, akár a többieké ezekben a körökben gyakran ugyanolyan árkategóriában találhatóak, mint a plázatermékek. Csak éppen nem köszönnek vissza az utcán. Ha a ruhatervezést nézzük, évente két kollekciót készítek. Nekem nagyon fontos, hogy praktikus és hordható darabokat tervezzek. Ezért van például a legtöbb cuccomon zseb. És ezért használom sok ruhámhoz azt a szövetet, ami tulajdonképpen sportruházati alapanyag: kényelmes, hőtartó, vízlepergető és tartja a formáját. Ebből készülnek a kabátjaim, a pulcsijaim. De ez mind részletkérdés amellett, hogy olyan darabokat szeretnék alkotni, amiket hordva ha az ember végigmegy az utcán, akkor első pillantásra ne legyen nagyon kirívó, mit viselnek. Viszont ha jobban megnézik a ruháimat, akkor észrevehető legyen, hogy ez valami különleges, ez valami más.”
Beszélgetés közben kifogtam egy egyszerű fekete blúzt, látszólag semmi különös. Aztán rájöttem, hogy épp a hátát nézem. „Ezzel a blúzzal nagyon megszenvedtem. Időbe telt, mire megtaláltam azt a fazont, ami mindenhol szépen kisimul, ahol kell, nem áll szét a mellrészénél a két anyag, mégis úgy néz ki, ahogy kitaláltam! De a végeredmény egy munkába is hordható, csinos, mégis egyedi darab lett.”
Készíts szandált magadnak!
Nemes Nagy Ágnes is megírta: „…tanulni kell magyarul és világul, tanulni kell mindazt, ami kitárul…” Andinál most a jövőt tekintve a cipőké a főszerep. „Amióta elvégeztem a cipőkészítő workshopot rájöttem, hogy ettől a ponttól kezdve szükségem van egy mesterre, aki tovább vezet és a régi technikákat, a tudását átadja nekem. Szóval most épp őt keresem.”
Az önfejlesztés mellett Andi nemrég megtartotta első szandálkészítő workshopját is. Mivel a meghirdetett négy hely hamar betelt és a foglalkozás sikeres volt, már meg is van a következő időpont.
„Egyszerre négy jelentkezővel tudok dolgozni. Ennek egyszerű oka van: a kiszabott bőröket varrni is kell és nincs több varrógépem. Plusz a lányok a bőrök varrását inkább átengedték nekem, ennél többet egyszerre nem is tudok megvarrni.”
Ahogy beszélgettünk, Nérónak kezdett elfogyni a türelme. Már nem segített, ha a lábamra fekve rágta a plüssmackót és elfogyott a polcok összes tiszta sarka is. Rendben, akkor ellopja a legújabb készülő szandál szabásmintáját! Feltűnésmentesen megjelenik egy nyálas kutyaorr a művészien megkomponált szabásminták között. Elveszik. „Még egy utolsó fotó a szalon kirakata előtt, és kész vagyunk!” Nyílik az ajtó, „Néró marad!” hangzana a parancs, de Néró már kint is van a Hársfa utcában. Visszatessékelik. Azzal a jól ismert felálló fülű, félrefordított fejjel nézi a gazdit, aki a kirakat előtt mozdulatlanul áll. Aztán imái meghallgattatnak, gazdi visszatér, elköszön tőlünk és végre vele is foglalkoznak. Világbéke. Szandálok és világbéke.
Néró tehát mindenkit szeretettel vár a Hársfa utcában. Vagy a közeli kutyafutiban.
