Siker

Összefognák a budapesti kreatív ökoszisztémát

A budapesti kreatív ökoszisztéma, vagyis startupok, dizájnerek és gyártók összekapcsolódását és fejlődését segítő honlap munkálatainak elindulását jelentették be a Brain Bar Budapest elnevezésű rendezvényen szombaton.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője azt mondta, hogy a Budapest Makers portál hiánypótló lesz – írta az MTI. A térkép alapú adatbázis olyan felületet fog biztosítani a vállalkozást indítani akaró hazai fiatalok vagy épp a külföldi befektetők számára, amelyen megtalálják a számukra fontos információkat és témákat. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen kezdeményezés megvalósításához a technológiai és innovációs ipar, a kormányzat és a startup világának összefogására van szükség. Ennek jegyében a hivatalosan ősztől induló honlap a Desing Terminál, az IBM és a We Love Budapest portál összefogásával, a Digitális Jólét Program támogatásával valósul meg.

Pongrácz Ferenc, az IBM délkelet-európai üzletfejlesztési igazgatója elmondta, a portál ötlete egy évvel ezelőtt született meg. Az IBM közreműködésével megvalósult első hasonló honlap New Yorkban indult, és ma már csaknem húsz nagyvárosban – köztük Londonban, Berlinben, Amszterdamban, Prágában – működnek ilyen portálok. Hangsúlyozta, a céljuk az, hogy Budapestet a régió első számú kreatív és innovatív ökoszisztémájává tegyék, amiben jelentős szerepe van a most megszülető Budapest Makers portálnak is.

Fotó: Unsplash/ Luis Llerena

Fotó: Unsplash/Luis Llerena

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a sajtótájékoztatón kiemelte, ilyen együttműködés révén a budapesti startup-ökoszisztéma – amely az elmúlt években gazdasági, kulturális és közösségépítő tekintetben is nagyon komoly teljesítmény nyújtott – Európa egyik legmeghatározóbb startup-központjává válhat a következő években. Hozzátette, a nyár végére elkészül a digitális startup-stratégia, amelynek feladata, hogy kidolgozza és meghatározza a budapesti startup-ökoszisztéma gyarapodásához szükséges módszereket, feltételeket és erőforrásokat.

Várják a jelentkezőket

Tornyánszki Éva, a Design Terminál kutatási és képzési vezetője az MTI-nek elmondta, a most elindított oldal csupán egy landing page, vagyis felhívás arra, hogy várják mindazok – hallgatók vagy már működő vállalkozások – jelentkezését, akik szeretnének hozzátenni az oldalhoz, akár fejlesztés, tartalom vagy kommunikáció szempontjából. Hangsúlyozta, a valós piaci igények kiszolgálását célzó portál látogatói megismerkedhetnek a budapesti kreatív ökoszisztéma szereplőivel, befektetőket, coworking-helyeket, tanácsadókat kereshetnek, de a vállalkozások elindításához vagy fellendítéséhez szükséges alapvető információk is helyet kapnak a portálon.