Konyha

Öntsünk tiszta vizet a pohárba? Na de milyet?

Mondjam azt, hogy reneszánsza van a vízivásnak? Egyre többet halljuk ugyanis, hogy minden bajunk forrásának eredője, hogy nem iszunk elég folyadékot. A legjobb választás a víz, ám hogy palackosat vagy szűrtet, netalán csapvizet igyunk, arról megoszlanak a vélemények. Tévhitek és igazságok nyomába eredtünk.

Akkor én most azonnal elő is jövök a farbával. Nálunk a család vízszűrő kancsóból issza a vizet. Akkor kezdtem a bevezetését, amikor a gerincsérvem miatt néhány korábbi szokásomon változtatni voltam kénytelen. Az egyik ilyen káros „hobbim” a bevásárlás a négytagú családnak. Persze az elfoglaltságomról nem tudtam leszokni, de a zsugor vizek egy ideje már tuti, hogy nem az én autóm csomagtartójában utazgatnak.

Fotó: iStock.com/AVNphotolab

Fotó: iStock.com/AVNphotolab

Így jött a képbe a vízszűrő kancsó, mint a legegyszerűbb módja annak, hogy a család tiszta vizet ihasson. De ez már nem marad így sokáig. Elhasználom még az utolsó várakozó szűrőpatront is (ha már megvettem, ugye), majd a kék kis barátnőm mehet is a spájzba. Merthogy tök felesleges a használata. Sőt, konkrétan jobb, ha egyenesen a csapból iszunk.

Megmondom, miért. Egyszerű: a budapesti csapvíz – és néhány kivételes esettől eltekintve ez országosan igaz – tökéletes minőségű. Európai összehasonlításban is kenterbe veri a mezőnyt. Ásványianyag-összetétele rendben van és biztosan észrevettétek már, hogy klórszaga sincs. Mert ugye ezt szokták ellenérvként felhozni a vízszűrőket forgalmazó vagy palackos vizet árusító cégek. A vizet ugyanis már egyre több helyen más eljárással fertőtlenítik, de valójában a klór tulajdonképpen a mi vízbiztonságunkat szolgálja, aminek a csapvízben mérhető mennyisége sehol sincs az esetlegesen káros mértéknek.

A csapvíz ráadásul hazánkban a legtöbbször ellenőrzött élelmiszer. A sokat emlegetett gyógyszermaradványoktól sem kell tartanunk, mert a vezetékes vízben nem találtak a szakemberek a folyamatos vizsgálatok során sem kimutatható mennyiséget. Az viszont igaz, hogy közvetlenül a Dunából vett mintában igen. Ahhoz azonban, hogy az hasson a szervezetünkre, több évezredig kellene napi 2 liter Duna vizet meginnunk. Egyetlen fájdalomcsillapító tablettával azonban egyszerűbben megoldhatjuk az egész évtizedes adagot, nem?

Biztos, ami biztos?

Azon túl, hogy a tisztaság miatt nem érdemes aggódnunk, elmondom azt is, miért tökéletes pénzkidobás a vízszűrő. Egyrészt azért, mert azokat az anyagokat, amik a vízbe jutva károsak lehetnek ugyan nem fogja fel a szénszűrő, a hasznos ásványi anyagokat azonban igen. Jó, kétségbe esni nem kell, mert kiegyensúlyozott táplálkozás mellett ez nem jelent gondot, de hát miért fosztjuk meg magunkat tőle, ha már ott van előttünk? A csapokba épített vízszűrőknél ezt kiküszöbölendő lehetőség van a szabályozott ásványianyag-pótlásra. De miért is? Mert előtte kiszűrtük őket. Na, a beépített vízszűrők pont ezért nem mások, mint egy jól menő biznisz ránk sózott termékei. Külön veszélyük, hogy ha nem cseréljük és tisztítjuk őket az előírásoknak megfelelően, kitűnő búvóhelyül szolgálnak a különböző gombás és bakteriális fertőzéseknek.

Fotó: iStock.com/nixoncreative

Fotó: iStock.com/nixoncreative

Csak tiszta forrásból

Ok, a szűrt víznél tehát jobb a csapvíz. De biztos van, ami ennél is jobb! Mert ott van a föld mélyéről érkező, beazonosított összetételű forrásvíz. Azonban ha nem valamiféle gyógyvízről van szó, senkinek sincs szüksége rájuk, a csapvíz pont ugyanúgy megteszi. Az íz nyilvánvalóan ízlés kérdése. Na meg a szokásé, amin lehet változtatni. Főként azért érdemes, mert nyílt titok, hogy az ásványvízbiznisz egy elképesztően nagy árréssel dolgozó üzletág. Egy palack ára nagyjából egy köbméter csapvíznek felel meg. Igaz, hogy amit beletöltenek, annak az ásványianyag-tartalmáról pontos tájékoztatást kapunk az üveg címkéjéről. Ami ugye a legritkább esetben üveg. Na, mármost, ki tudja, hogy hol napozott azelőtt az én kis életvizes palackom, hogy lecsavartam volna a nyakát. A műanyagból a hő hatására a vízbe kerülő vegyületek ugyanis mérgezőek. Persze ezek is csak nagy dózisban, de akkor is. Ezen túl arra is érdemes odafigyelni, hogy több napig nyitva várakozó ásványvizes palackokban ugyanúgy beindul a baktériumtenyészet, mint a vízszűrőkben.

A PET palackok azonban nemcsak emiatt károsak legfőképpen, hanem a környezeti terhelés okán, az újrahasznosítási rátájuk ugyanis még a 15%-ot sem éri el. Egy liter palackos víz előállításához ráadásul 3 liter vízre van szükség, ami nyilvánvaló pazarlás. Főként annak tükrében, hogy a bolygónk 2%-os édesvízkészlete folyamatosan csökken, a sós víz átalakítása iszonyatosan drága, a Földön pedig jelenleg minden tizedik ember nem jut tiszta vízhez. Van, ahol már most is a jövedelmük felét tiszta vízre költik az emberek. A helyzet pedig napról napra rosszabb.