Otthon

Tűz van, gyerekek! – Anya, a lánglovag

Már készül a vacsi, az olajat odatettük a főzőlapra, mikor megcsörren a telefonunk és máris elfelejtkeztünk róla. Jobb esetben csak teregetni mentünk ki a teraszra, de ha a gyereket indultunk el sebbel-lobbal begyűjteni az edzésről, nagy baj történhet, ha közben lángra kap a tűzhely.

A balesetek nagyjából fele otthon történik. Ennek az az oka, hogy ott hajlamosabbak vagyunk figyelmetlenebbül tevékenykedni, amihez az is hozzájárul, hogy szimultán csinálunk több mindent, ráadásul rutinból, igazából oda sem figyelve. Másrészt egy csomó olyan dolgot kell elvégeznünk, amik veszélyesek és magukban rejtik a bármikor bekövetkező bajt. Gondoljunk csak a konyha vagy a fürdőszoba adta veszélyforrásokra. A takarításról és a ház körüli barkácsmunkákról már ne is beszéljünk.

Fotó: iStock.com/ Ahmetgul

Fotó: iStock.com/Ahmetgul

A figyelmetlenségből vagy a nem szakszerűen használt eszközök miatt bekövetkező balesetek zöme könnyedén elkerülhető lenne, ha mindezen kockázati tényezőket kiküszöbölnénk azzal a huszárvágással, hogy koncentrálunk. A tűzesetek szintúgy. De sajnos sokszor hiba csúszik a számításba. Amíg egy éles késsel való kalandból jó esetben kijöhetünk néhány sürgősségin töltött órával, ám ha a függönyleszedés során leesünk a létráról, az akár még végzetes is lehet. A felmosás közben is csúsztak már el olyan szerencsétlenül emberek, hogy a fejsérülésükbe belehaltak.

Anya, tűz van!

A háztartási balesetek közül a tűz az, ami mind közül a legádázabb. Pillanatok alatt az egész életünket felemésztheti. Ha baj van, gyorsan kell döntenünk és cselekednünk, mert az esélyünk a menekülésre pillanatról pillanatra csökken.

A legfontosabb a megelőzés, ezért ha sütünk-főzünk, maradjunk a konyhában és felügyeljük az eseményeket. Ha „magára hagyható” ételt készítünk, használjunk egy stoppert, amin beállíthatunk egy jelzést, hogy véletlenül se feledkezzünk meg a fortyogó levesről vagy a sütőben piruló húsról. Ha mégis szenesedni kezd az étel, kapcsoljuk ki a tűzhelyünket és hagyjuk lefedve vagy a sütőben az edényt, amíg kihűl, hogy a füst ne terjedjen mindenfelé és nyissunk ablakot!

Készüljünk fel rá!

Arra az esetre, ha nagyobb tűz keletkezik bármilyen okból, jobb előre átgondolt forgatókönyvvel készülni. Ha gyerekek is vannak, néhány havonta játsszuk el, mit kell tenni ilyen esetben!

Bár nem kell megijeszteni őket, a jobb félni, mint megijedni elvét követve, akár még mókás is lehet egy tűzriadó, ahol a gyerekekkel lepróbáljuk, megtanítjuk nekik, merre fussanak, mit csináljanak, ha tűz van a lakásban.

Segítség, tűz van!

Első és legfontosabb szabály:

A legfontosabb az emberélet. Ha lángol a lakás, és füst teríti be a szobát, nincs idő az értékeink kimenekítésére, csakis arra kell koncentrálnunk, hogy mi és a bent lévők minél hamarabb kijussanak a levegőre. Természetesen azonnal értesíteni kell a tűzoltókat, és amennyiben az nem veszélyes, el kell kezdenünk a tűz oltását, amíg ők a helyszínre érnek.

Ha csak egy serpenyőben kapott lángra az olaj, vagy a csirke füstöl a sütőben, még van lehetőségünk magunk megelőzni a nagyobb baj kialakulását. Ennek azonban vannak szabályai, amit jó ha tudunk:

– Vízzel nem ildomos éghető folyadékokat oltani, mert berobbanhat vagy komoly égési sérüléseket okozhat a kicsapódó forró olaj és vízgőz keveréke. Viszont ha egy vizes konyharuhát dobunk rá, az elfojtja a lángokat.

– A vízzel való oltás akkor jöhet szóba, ha valamilyen szilárd anyag ég. Ásványvízzel, szódásüveggel gyorsabban boldogunk ilyenkor, mintha megvárjuk,  amíg a csap alatt megtelik egy fazék. Persze, ha van lehetőségünk kerti slagot bevetni, az még nagyobb bajoknál is gyors segítséget jelent. Még akkor is, ha a vízkár ilyenkor komolyabb, mint maga a tűz okozta kár.

– Nagy méretű, vastag és nem túlságosan műszálas pokrócok is jó szolgálatot tesznek az oltásnál, hiszen letakarva velük a meggyulladt dolgokat, elzárva őket az oxigéntől, a tűz kialszik.

Fotó: iStock.com/ senky

Fotó: iStock.com/senky

Elektromos tűz

Ha valamilyen elektromos eszköz meghibásodása okozza a kalamajkát, az első és legfontosabb teendő – még a tűz oltását megelőzően –, hogy azonnal áramtalanítani kell a lakást, azaz a biztosítékokat le kell kapcsolni a bejáratnál.

Amennyiben valakit áramütés ér, ugyanez a teendő, csak ezután foglalkozzunk magával a sérült személlyel.

Ha körültekintőek vagyunk – és legyünk –, legjobb, ha beszerzünk otthonra egy barkácsboltokban is kapható tűzoltó berendezést, amivel magunk is megkezdhetjük a tűz oltását. A lényeg, hogy az eszközt mindig olyan helyre tegyük, ahol könnyen megtaláljuk és ne akkor kezdjük a használati utasítását olvasgatni, amikor lángol a lakás.

Grillszezon on

A nyári grillpartikon szintén könnyen beüthet a baj, a bepácolt húsról lecsöpögő zsír vagy olaj ugyanis könnyen lángra lobbanhat a parázsló faszénen, felborulhat a sütő vagy épp maga a készülő étel is meggyulladhat. Mindig legyen a közelünkben egy vödör víz az esetleges oltáshoz.

De már az előkészületek is okozhatnak balesetet, főként ha szeretjük bőven locsolni a gyújtófolyadékot a csak füstölgő fára vagy szénre. Ha már van parazsunk, különösen óvatosnak kell lennünk, különben visszagyulladhat a löttyintés során az erősen gyúlékony anyag – pont úgy, mint a filmeken –, és komoly égési sérüléseket szerezhetünk. Gyerekektől mindig elzárva tartsuk ezeket a szereket, és eszünkbe ne jusson benzint használni akkor sem, ha nincs más kéznél.