Konyha

Tegyünk el zsenge borsót télire!

Borsót enni télen-nyáron, mindig nagyon jó! S hiába zöld, még a gyerkőcök is szeretik, érdekes formája és mérete miatt. Most a fagyasztáson túl két olyan alternatívát mutatunk meg, melynek segítségével télen is főzhetünk belőle valami finomat!

Sós, cukros lében eltett borsó

A borsó térfogatát a kifejtés után lemérjük, és hozzáadunk literenként ugyanannyi vizet, 12 dkg sót, 8 dkg cukrot és egy evőkanál szódabikarbónát. Konyharuhával lazán lefedve hagyjuk egy napig állni, néha nézzünk rá, köszönjünk neki, picit keverjük át. Ha kész, nagyon tiszta befőttesüvegekbe merjük ki a szemeket, s ha háromnegyedig megtelt az üveg, öntsük fel a levével. Ezután fedjük le az üvegeket, és mehet a spájzba! Bármeddig eláll, akár jövő nyárig is.

A kiszárított borsó csodája

Van azonban egy másik, talán még az előzőnél is egyszerűbb módszer, amikor csak kiszárítjuk a borsószemeket. Ehhez először pár percig főzzük sós vízben, majd tegyük ki a napra, és addig szárítassuk vele, amíg egészen kemények nem lesznek a szemek. Ha a nap épp nem süt, betehetjük a sütőbe is nagyon alacsony hőfokon, résnyire nyitva hagyva a sütő ajtaját. Még hamarabb el is készül. Hűvös helyen, egy egyszerű vászonzsákban tárolva szintén ítéletnapig eláll!

Fotó: Pixabay/CCO Public Domain

Fotó: Pixabay/CCO Public Domain

Titkos borsópürérecept

Unalmas vasárnapi húsainkat dobjuk fel egy szuper kiegészítővel, mindenki imádni fogja! Főzzük meg a friss vagy már eltett zöldborsót sós vízben, szűrjük le, adjunk hozzá friss mentaleveleket, fehér borsot és egy kis tejszínt, majd botturmix segítségével pürésítsük, ameddig csak szeretnénk. Diétázók a tejszínt akár el is hagyhatják, ilyenkor mentsünk meg egy keveset a főzővízből, azzal lazítsuk, úgy is nagyon finom!