Aki mer, az nyer, legalábbis így tartja a mondás, és úgy tűnik, hogy ez valóban igaz Bányai Brigitta esetében. Talán senki sem gondolta volna, hogy egy olyan egyszerű tárgyból, mint a cipzár, egyedi ékszerek készíthetők – kivéve őt. Észrevette a lehetőséget és élt is vele. Mint minden kreatív elme, kicsiben kezdte és a tehetségének köszönhetően egyre népszerűbbek lettek saját készítésű darabjai. Kreativitásról, sikerről és persze a cipzárról beszélgettünk.
Szobrászból ékszerész
Szinte elképesztő, hogy egy kreatív elme mikre képes. A semmiből hoz létre értéket, vagy épp ékszert varázsol egy közönséges cipzárból.
„Nagyjából három éve készítettem magamnak az első cipzárékszert egy karkötő formájában” – emlékszik vissza Brigi a kezdetekre. „Nem volt cél, hogy ebből majd a későbbiekben másnak is fogok készíteni, csak megtetszett maga az anyag, a színek és az, hogy könnyen alakítható. Ezután a környezetemben sikereket értem el vele, így elindult egy folyamat, szépen kezdtek befutni az első rendelések. Egyre több és egyre bonyolultabb formákat készítettem az idő előrehaladtával. Mint szakmát, az ékszerkészítést nem tanultam. Épületszobrászként végeztem és dolgoztam hosszú évekig, ahol nagyon sok formát és mintát használtunk a munkánk során. Későbbiekben rajz szakon diplomát szereztem, ott a színek sokaságába szerettem bele. Valahogy ennek a kettőnek az ötvözéséből jött létre az ékszerkészítés.”
Ha valaki ezen a területen szeretné megvetni a lábát, akkor elengedhetetlen, hogy örömmel dolgozzon és sose fogyjon ki a kreatív ötletekből. „Kicsit szerencsésnek érzem magam, mert könnyen tudok új dolgokat kitalálni, de mindig kell valami indítószál, ami megmozgat. Ha nincs, akkor nincs értelme leülni és görcsölni felette, mert nem lesz jó a végeredmény. Elég egy szép forma, vagy egy anyagkapcsolat és már rajzolom is a vázlatokat.”
Cipzárból dizájnékszer
A legtöbben csak bosszankodunk a cipzár miatt, leggyakrabban szétnyílik, elszakad vagy beakad, Brigi viszont meglátta a benne rejlő lehetőséget. „Talán hihetetlenül hangzik, de ez véletlenszerűen alakult így. Itthon mindenki tud varrni és én is már gyerekkorom óta használom a varrógépet. Sokféle textil és cipzár akadt mindig itthon, így közeli barátságba kerültem vele. Érdekelt, hogy másra is használható-e, nem csak eredeti funkciójában. Először csak a műanyag fogúakat használtam, azokat főként varrással készítettem. De mára sokféle anyagot építek közéjük, hogy minél egyedibbek legyenek. Ebből adódóan nem is szoktam két egyformát készíteni.”
Az, hogy a cipzárral mennyire könnyű vagy épp nehéz bánni, kézügyesség kérdése, legalábbis én azt hittem. „Minden anyagnak megvan a maga tulajdonsága, amiből nem enged. Bizonyos cipzárakkal könnyebb dolgozni, van, amelyeket nehezebb hajlítani. Meg kell találni, melyik típus mit szeretne. Nem mindig az én akaratom érvényesül, ezért is lesznek más-más kisugárzásúak az ékszerek. A beleépített anyagok is nagyban befolyásolják a viselkedésüket, ill. alakíthatóságukat. Sok idő és próba kell, mire ráérez az ember, hogy mit mivel jó házasítani, összedolgozni. Az alkotási folyamat során a használati eszközök, fogók, ollók, ragasztók sokaságából sem egyszerű a megfelelőt kiválasztani az adott részfolyamathoz.”
Ünnepre és hétköznapra egyaránt
Brigi elmondása szerint az ékszerek korra és nemre való tekintet nélkül nagy népszerűségnek örvendenek. „Aki találkozik az ékszereimmel, az nagyon szokta szeretni, így büszkén mondhatom, hogy vannak visszatérő vásárlóim. Gyerekeknek nagyon kedvelt ékszere a műanyagcipzáras karkötő, a férfiaknak a vastagabb bőrből készültek, a nők pedig az egész palettát célba veszik. Mivel ezek kisszériás darabok, nem tudok sok helyen jelen lenni velük egyszerre. De nem is célom, hogy tömegcikké váljon és minden ember ilyenben sétáljon az utcán, mert akkor pont azt a varázsát veszítené el, hogy egyedi és különleges. De már hallottam ismerősöktől, hogy másokon látták színházban vagy különleges alkalmakkor és nagy örömmel mesélték, hogy felismerték. Azt hiszem, ennél jobb védjegy nincs. Továbbra is szeretnék olyan termékeket készíteni, amelyek akár a mindennapi, vagy egy ünnepi viseletbe is beilleszthetőek, hiszen nem az a cél, hogy évente egyszer használja az ember, hanem hogy színesen és kényelmesen teljenek a mindennapjai is.” A választék pedig nem merül ki az ékszerekben. „Törekszem a termékskála szélesítésére az ékszereken kívül, így jelenleg is vannak cipzárrátétes díszítéssel kombinált kiegészítőim: táska, szemüvegtok, notesz, telefontok.”
Manapság egyre többen próbálnak kitűnni saját művészetükkel a tömegből, de talán még sosem volt ilyen nehéz a helyzetük. „Aki ékszerkészítéssel szeretne foglalkozni a jövőben, annak nagyon ötletes és izgalmas darabokat kell kitalálnia, ha szeretne kitűnni a sokaságból. Hiszen tudjuk, hogy sokan foglalkoznak ilyen termékek előállításával. Meg kell találni azt a piacot, aki tudja értékelni a kézműves designtermékeket és hajlandó is áldozni rá.”













