Otthon

Mi legyen a gyerek sulijával, ha külföldre költözik a család?

Egyre többen döntenek úgy, hogy külföldön próbálnak szerencsét, vagy valamelyik szülő olyan helyen dolgozik, ahonnan néhány év külszolgálatra küldik. Ha gyerekek is vannak a családban, adódik a kérdés, hogy velük mi lesz. Nyilván keresni kell nekik sulit, ahol nagy valószínűséggel idegen nyelven kell majd tanulniuk. De kötelesek vagyunk ezt bejelenteni? Magántanulóként folytathatják a gyerekek a magyar sulit? Utánajártunk.

Magyarországon a gyerekek 16 éves korig iskolakötelesek, így ennek teljesítését igazolnunk kell a hatóságok felé akkor is, ha külföldre költözünk. Ha a gyerek még nem érte el a 6 éves kort, akkor a helyi jegyzőnél kell bejelentést tennünk, hiszen a beiskolázáskor hivatalból keresni fogják a gyereket. Ha már suliba jár a csemeténk, mindezt abban az intézményben kell megtenni, ahová a gyerek itthon jár, de azt mindenképpen igazolnunk kell, hogy a gyerekünk hogyan teljesíti az iskolakötelezettségét. A helyzetre alapvetően kétféle megoldás létezik:

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

1. Szüneteltetjük a tanulói jogviszonyt Magyarországon

Amennyiben EU országba utazunk, úgy a kiskorú, iskolaköteles gyerekeket az új lakhelyünk szerinti általános iskolába EU állampolgárként ugyanúgy beírathatjuk, mintha itthon lennénk. A szabályok szerint az intézménynek az életkorának és eddigi tanulmányainak megfelelő osztályba kell felvennie az EU állampolgár bevándorlókat is attól függetlenül, hogy a nyelvtudása milyen szinten áll. Ebből azonban nem érdemes presztízskérdést csinálni, ha szükséges egy kis gyakorlás, akkor ne ragaszkodjunk ehhez, semmiből nem marad ki a gyerek, ha egy osztályt újrakezd. Cserébe sok-sok csalódástól és konfliktustól mentjük meg, sikeresebb lesz a beilleszkedése. Amikor azonban hazaköltözünk, előfordulhat, hogy a bizonyítványt honosíttatnunk kell, mert nem minden ország okmányait fogadják el itthon. Az iskolalátogatás igazolásához ezen túl szükség lehet az adott intézményből kapott nyilatkozatra is, amit felül kell hitelesíttetni a kibocsátó ország nagykövetségén és le is kell fordíttatni. A hazatérés után ilyen esetekben – az intézmény igazgatójának döntése alapján – különbözeti vizsgát kell tenni.

2. Magántanulóként folytatjuk a magyar iskolát

Köznevelési törvény 45. § (5) – A tankötelezettség iskolába járással, vagy ha az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából nem hátrányos, a szülő kérelmére magántanulóként teljesíthető. A magántanulói státusz ugyanolyan jogú és kötelmű iskolakötelezettség-teljesítést jelent, mint a hagyományos, minden nap iskolába járó értelmezés.

A másik lehetséges verzió, ha a gyerekünk magántanuló lesz Magyarországon. Ehhez egy kérvényt kell benyújtani az iskolába, ahová most jár és természetesen vizsgáznia is itt kell majd ahhoz, hogy minden évben ugyanolyan bizonyítványa lehessen, mintha itthon élt volna. Ezt a verziót természetesen akkor is választhatjuk, ha egy másik országban jár suliba a gyerek, hiszen nyilvánvaló, hogy az anyanyelvi kultúra, a nyelvtan és irodalom, de a magyar történelem is csak a hazai tanmenetben szerepel. Bár két iskolát párhuzamosan végezni némileg megerőltető – a gyereket otthon tanító szülőnek is –, de egy magyar gyereknek akkor is fontos, hogy tudjon helyesen írni és beszélni, Kossuth Lajosról és Petőfiről is derengjen neki valami, ha nem itt fog egyetemre menni. Szerintem legalábbis. Főként azt is figyelembe véve, hogy azon túl, hogy otthon magyarul beszélnek, az iskolában eltöltött idő alatt azzal párhuzamosan, hogy az idegen nyelvet megtanulja, az anyanyelve kicsit berozsdásodik.

A köztes megoldás

Néhány magyar iskola épp ennek a némileg bonyodalmas helyzetnek a megoldására kidolgozott egy olyan rendszert, hogy a hozzájuk magántanulóként járó (új vagy régi diákok) számára online órákat tartanak, megküldik a tananyagokat és a segédleteket is, így sem a tanulásban, sem a vizsgára való felkészülésben nem marad egyedül a szülő és a gyerek.

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Családi pótlék és gyes nem jár

Amennyiben külföldre költözés miatt a gyerekünk három hónapnál huzamosabb időt Magyarországon kívül tölt, nem vagyunk jogosultak a családi pótlék felvételére és gyesre sem. Erről a támogatásokat folyósító szervet, azaz a Magyar Államkincstárt (MÁK) kell értesítenünk. A jogosulatlanul felvett összegeket később behajthatják. Ezen túl azonban a gyámhivatal felé nincs teendőnk, az új polgári törvénykönyv 2014. március 15-i hatálybalépését követően ugyanis a szülőknek nincs szükségük a gyámhatóság jóváhagyására az utazáshoz. Természetesen elvált szülők esetében, ha a szülők ebben nem tudnak megegyezni, a nem ilyen egyszerű a költözés.