Egy ausztrál kutatásban közel ötvenezer 11 és 24 év közötti diákot kérdeztek meg arról, mit gondolnak a saját testükről. A lányok fele úgy nyilatkozott, elégedetlen magával, és már próbálkozott fogyókúrával. Egy másik felmérés szerint a kamasz fiúk egyharmada szeretne soványabb lenni, és ugyanennyien vágynak arra, hogy nagyobbak legyenek. Valószínűleg a magyar iskolákban is hasonló válaszokat kapnánk.
A jó példa
Ép testben ép lélek. Mindez azt jelenti, hogy akinek rendben van a lelke, annak a teste is jól lesz. Sokan azonban ennek fordítottjában keresik lelki jóllétüket. Azt képzelik, minden bajuk forrása a torz testük, amiben nem érzik jól magukat, ami miatt szégyenkeznek. Gondolkodásuk beszűkül, életükben elsődleges szempontot kap a külsejükkel való foglalkozás. Ma már nem csak az evészavarok köre (anorexia nervosa és bulimia nervosa) kapcsolódik a testképzavarokhoz, hanem a túlzott edzéshez, valamint a kényszeresen egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó problémák is (izomdiszmorfia, exorexia, orthorexia nervosa). Hogy mindezektől megvédjük gyerekünket, elsősorban az egészséges énképét és önbizalmát kell erősítenünk. Minderre – mint a nevelésben úgy általában – a példamutatás a leghatékonyabb eszköz.
A pozitív testkép annyit tesz, hogy jól érezzük magunkat a saját testünkben, és elfogadjuk magunkat úgy, ahogyan vagyunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem teszünk azért, hogy egészségesek legyünk, de a sportot, a mozgást önmagáért kell szeretnünk, a testedzés nem válhat öncélúvá. Ha gyerekünk azt látja, hogy barátságban vagyunk önmagunkkal, ha törődünk a testünkkel, a lelkünkkel és a szellemünkkel is, és ezek közül egyik sem élvez elsőbbséget, akkor máris sokat tettünk azért, hogy ő is ugyanígy éljen majd felnőttként.
Természetesen az egyéni adottságok, az esetleges hiányosságok, a média befolyása, a divatipar és a szociális közeg, a társadalmi elvárások is komolyan hatnak arra, hogyan ítéljük meg saját testünket. Mindezeket nehéz ugyan kivédeni, de lehet a helyén kezelni.
A kulcs: az elfogadás
A gyermekkor a pozitív testkép kialakulásának a bölcsője. Ha ez már ekkor zavart szenved, az hosszú távon megkeseríti a fizikai és mentális létezésünket is. Az iskolába lépés után a család mellett a kortársaknak egyre nagyobb befolyásoló erejük van. Ha a többi lány (vagy fiú) fogyókúrázik, ha esetleg még csúfolják is a miénket, mert ő megeszi az otthonról hozott tízórait, ha ő másként öltözik, mint a többiek, a közösséghez való tartozás vágya miatt elbizonytalanodhat csemeténk. Főként hogy az életkorára jellemző rengeteg bizonytalanságát épp a testének és lelkének változásai okozzák. Az ilyenkor erősen jelentkező kritikus hajlam nyilván saját magával szemben is erősebb, nehezebben tud tetszeni önmagának, főként, mert folyamatosan másokhoz hasonlítja magát.
Egy szerető és elfogadó családdal a háttérben a kamaszkor többi nehézségével együtt ezzel is jó eséllyel meg tud gyermekünk birkózni. Fontos azonban tudnia, hogy nincs egyedül.
Hogyan segíthetünk a gyerekünknek?
- Dicsérjük sokat, de csak a külsejét, hanem a személyiségét is, például, hogy milyen jó a humora, milyen figyelmes, kitartó vagy segítőkész!
- Ne tegyünk negatív megjegyzéseket más emberek külsejére! Ne említsük elismerően, ha valaki sokat fogyott!
- Beszélgessünk vele arról, mit gondol magáról, hogyan érzi magát a bőrében, arról, hogy bántják-e az iskolában! Ha nem mesél mindezekről magától is szívesen, az már önmagában is árulkodó lehet.
- Ha úgy érezzük, valami nincs rendben, keressük fel az iskoláját vagy kérjük szakember segítségét (akár úgy is, hogy a gyerek nincs ott)!
- Mutassunk jó példát kiegyensúlyozott életmódunkkal: étkezzünk egészségesen, mozogjunk, és ne kövessünk semmilyen drasztikus diétát!







