Egészség

Elrabolnak és bántani fognak, ha nem vigyázol!

Mit mondjon egy szülő a gyerekének, ha arra szeretné megtanítani, vigyázzon magára, és kérjen segítséget, ha baja keveredik?

Itt a fesztiválszezon, ez a kifejezés pedig már az óvodás korosztályban is megállja a helyét, hiszen szerte az országban majd minden napra jut valamilyen össznépi mulatság, játékfesztivál vagy tömegeket vonzó előadás. De hatalmas a zsúfoltság a játszóházakban, az állatkertekben, a strandokon is, a gyerekek pedig legtöbbször ügyet sem vetnek erre. Felmerült bennünk a kérdés: hogyan magyarázzuk el óvodáskorú gyermekeinknek, miért kell vigyázniuk magukra, és mennyi veszély leselkedik rájuk?

Fotó: iStock.com/Mkovalevskaya

Fotó: iStock.com/Mkovalevskaya

Ne féljen, figyeljen!

Én máshová helyezném a hangsúlyt, mint ahogy a gyermekeknél általában az óvatosságra neveléssel próbálkoznak a szülők – mondja Rendesi-Kárpáty Ágnes pszichológus. – Azt gondolom, minimális az esélye annak, hogy egy gyermeket szánt szándékkal elraboljanak. Sokkal nagyobb eséllyel zaklatják az iskolában vagy otthon – tehát olyan közegben, ahol ismerősök között van, és elméletben biztonságban kellene lennie.”
A pszichológus mindenképpen különválasztaná az óvodás és az iskolás korosztályt, hiszen értelemszerűen másfajta megfogalmazásban kell tálalni az információkat a gyerekeknek.

Az óvodáskorú gyermekek – fogalmazzunk úgy, hogy – elővigyázatosságra, óvatosságra nevelése véleményem szerint azzal kezdődik, hogy ismeretlen, kevésbé kontrollálható helyzetekben nem hagyjuk őket egyedül. Soha, semmilyen körülmények között. Ha alapvetően ezt az egy szabályt tanulja meg a gyerek, hogy ‘ne kerüljek ki Anya látóteréből’, akkor rengeteg mindentől megóvtuk a gyermekünket.”
Szinte minden felnőtt mond különböző kontextusokban olyan dolgokat a gyermekeknek, ahol az idegen mint valami félelmetes mumus jelenik meg, akitől félni kell.

Ezt az idegen témát zsákutcának tartom – mondja a pszichológus. – A ‘soha ne állj szóba idegenekkel’ című monológ a legrosszabb dolog, amit egy szülő e témában tehet a gyermekével. Az a szó ugyanis, hogy idegen, nem értelmezhető vagy tévesen értelmezhető egy gyermek (főleg egy óvodáskorú) számára. Az idegen szó hallatán a gyerekek a fantáziájukban gyakran egy félelmetes, csúnya, öreg bácsit vagy boszorkányt képzelnek el. Hiszen mind tudjuk, hogy az ovisok két perc beszélgetés után a legjobb barátnak tekintenek bárkit, ez az életkor erről szól, és ez így is van rendjén. Másodsorban a ‘ne bízzál’ parancs szintén zsákutca. Szülőként arra szeretnénk tanítani a gyermekeinket, hogy tiszteljék a felnőtteket, bízzanak bennük, hiszen életük során sokkal többször lesz szükségük felnőtt segítségére, mint ahányszor félniük kellene.”

A sokszor gyakorolt szituációk rögzülnek igazán

Ilyen szituációs panelek lehetnek: „Elveszett a kiskutyám, segítesz megkeresni?” „Mutatok neked egy új képregényt/játékot kicsit arrébb.” „A tesómnál/anyukámnál/barátomnál van még ilyen süti, ha kérsz.” „Elbújt a barátom, segítesz megkeresni?”

Nagyon fontos megérteni, hogy nem a félelmet kell táplálni egy gyermekben, hanem megtanítani neki, hogyan kérjen segítséget, ha arra szorulna. Konkrét szituációk többszörös átbeszélése, esetleg elgyakorlása esetén könnyebben ugrik be a helyes cselekvési minta a gyerekeknek vizuálisan, mint bármi más.

Nyilván egyetlen szülő sem képes az összes lehetséges veszélyes szituációt elgyakoroltatni a gyermekével. De ha jól használható paneleket tanítunk nekik néhány kőbe vésett alapszabállyal, akkor jó eséllyel reagálnak le okosan adott helyzeteket.

 

Nagyon nehéz megtalálni azt az egyensúlyi állapotot egy gyereknél, ami még nem ijesztő, mégis óvatosságra int. Az, hogy egy idegen bántani, elrabolni vagy molesztálni akarja a gyermekünket, a mi szülői félelmünk, azonban indokolatlanul ne plántáljuk bele ezt a félelmet a gyermekeinkbe. Az sokkal reálisabb szituáció, hogy valahol elkeveredik, és idegenek segítenek megtalálni őt vagy minket. Ha elültetjük a fejükben az idegen = gonosz összefüggést, akkor sem mernek majd segítséget kérni és elfogadni, amikor valóban szükségük lenne rá. Főleg az óvodás, kisiskolás korosztálynak borzasztóan fontos, hogy bízzanak a felnőttekben!

Akkor van a világuk egyensúlyban, ha bízhatnak bennünk és ránk bízhatják magukat. Később, kamaszkorban majd természetes lesz mindez megkérdőjelezése, de akkor már egészen más problémákkal szembesül gyermek, szülő egyaránt.

 „Megkérdezem Anyukámat”

Hangsúlyoznám, hogy fontos megértetni a gyerekkel: ritkán fordulhat elő olyan helyzet, amikor egy felnőttnek van szüksége az ő, mint kisgyermek segítségére – hívja fel a figyelmet cikkünk szakértője. – Bár ez nyilván nem esik jól az ő kis egójának. De értessük meg vele, hogy amikor egy eddig még nem látott felnőtt vagy nála idősebb gyermek (egyre gyakoribb trükk, hogy fiatal gyerekekkel csalják el a kicsiket) kér tőle segítséget, akkor kezdjen el gyanakodni. Nem menekülni kell az idegenek elől, hanem megkeresni Anyát, Apát, Nagyit vagy azt a felnőttet, aki épp rá vigyáz, és tőle megkérdezni, nyújthat-e segítséget, vagy sem. Az előbb említettem, hogy egy gyermek megóvása azzal kezdődik, hogy nem hagyjuk egyedül. Sajnos anyaként sokszor tapasztalom a játszótereken, hogy az anyukák jóízűen beszélgetnek egymással, és csak ritkán tekintenek fel megkeresni, merre jár és mit csinál a gyerekük. Pedig amikor valós veszélyről beszélünk, annak kapcsán meg kell jegyeznem, hogy az ártó szándékkal közeledő támadók mindig azokat a célpontokat szemelik ki, akiknek a figyelme a leggyengébb. Statisztikai adatok alapján az igazán nagy veszélyforrás ráadásul általában nem idegentől, hanem ismerősöktől jön (szűk és tágabb család, baráti kör, sportegyesület, iskola). És mivel a gyermekbe korábban tévesen belenevelték, hogy az idegen rossz, az ismerősben pedig meg lehet bízni, gyakran éppen ezen gát miatt nem tudják nevesíteni és feldolgozni az átélt traumákat – hiszen aki engem bántott, azt én ismerem, szeretem, vagyis ha rosszat mondok rá, megbántom.”

Paráztatás – mit mondjunk a gyereknek? – játszótér hinta

A jelszót bárki kidumálja

A szülők általában kompakt válaszokat akarnak hallani a kérdéseikre. Legtöbben azt gondolják, ha ráijesztenek a gyermekeikre, akkor a gyerekek majd félni fognak és elővigyázatosak lesznek. Ez nem így van. Vizsgálatok bizonyították, hogy egy távoli veszélyhelyzet nincs hatással a jelenlegi óvatosságra – ékes bizonyítéka ennek a cigisdobozokon az elfeketedett tüdő képe, ott sem működik. Praktikus kiegészítők lehetnek azok a karszalagok, melyek a gyerek nevét és a szülő telefonszámát tartalmazzák, és tömegben egyszerűen felcsatolhatók a csuklójukra. Gyakran felbukkan a jelszó módszer, hogy csak azzal mehet haza a gyerek, aki tudja a titkos jelszót.

A pszichológus szerint a jelszóval az a baj, hogy ha valaki akar valamit egy gyerektől, akkor biztosan kidumálja magát. Ennélfogva egy jelszó senkit nem véd meg. Sokkal fontosabb annak tisztázása, hogy a gyerek mindig világosan tudja, ki megy érte például aznap, és tisztában legyen vele: azon a két-három emberen kívül senki mást nem küldenek, és senkivel nem mehet sehova. Kompakt válasz sosincs biztosan egyetlen gyerekre sem. Az a legfontosabb, hogy a szülő figyelje a saját gyerekét, ne lankadjon a figyelme addig a korig, amíg a gyerek nem tud figyelni magára. Ez az idő nagyjából kilencéves korban jön el, addig nem lehet a szülői felelősséget és a figyelem kötelességét áthárítani másra.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!