Annyira törékeny, annyira apró, annyi báj árad a Tetováló Lányból, hogy inkább nézném óvó néninek, mint tetoválóművésznek. És ezzel az egy mondattal már meg is jelenítettem azt az ítélkezéssel terhes gondolkodást, ami a tetoválást viselő embereket vagy a tetováló szakembereket érinti.
A tetoválás kultúránk része
Mert milyen is egy tetkós, ha az előítéletek fényében nézzük? Minimum narkós, iszik, mint a kefekötő és a szabad szex híve. Legyen a tű a markában, feküdjön akár tű alá, mindegy. Meghökkent, zavart kelt, félelmet generál. Azt üzeni a tetkós létezés, hogy az illető szembemegy a társadalmi elvárásokkal és normákkal. Szabályszegő, túl szabad, túl sok, túl erős. Vad és agresszív.
Fotó: Mecseki TamásPedig ez az előítélet egyértelműen hamis: a tetoválást a legtöbb kultúrában mint önkifejezési eszközt ezer és ezer éve használja az emberiség, és manapság se lehet csak úgy keresztüllépni rajta, mint egy rossz szokáson, vagy arra várni, hogy majd elmúlik, mint a nehéz kamaszkor.
A tetoválás jelenlegi kultúránk része, és ugyan sokan éppen az előítéletek miatt csakis ruhával fedhető területeken vállalják a varrott szimbólumokat – vagyis nagyon magas a tetkós látencia –, egyre több azoknak a száma is, akik szabad szemmel is látható helyeken, pirulás nélkül hordják bőrükön a rajzokat.
Danyi Brigi 18 éves volt, amikor tetoválásközelbe került, de addig is köze volt a művészetekhez, imádott és tud is rajzolni. Gyerekkorában sorra nyerte a különböző hazai rajzversenyeket, a varrás se áll távol tőle, édesanyjának volt varrógépe, az alkotás élete szerves része volt pici korától kezdve.
Eszköz az eszméléshez
Aztán az élet valahogy megtorpanásra kényszerítette. Ha azt írom, Brigi maga a „Tetovált lány” Stieg Larsson könyvéből, akkor nem járok messze az igazságtól: hányta-vetette az élet, hamar meg kellett tanulnia, hogy sorsáért ő maga felel, és nem védi meg senki, nem támogatja senki, nem áll senki a háta mögött. Talpra állt hát gyorsan – túl gyorsan is talán, de megtalálta azt az eszközt, ami ezt a talpra állást, önmagára találást és az eszmélést elősegítette: a tetoválást.
Saját magán próbálta ki tehetségét, és az eredmény önmagáért beszélt. Ugyan ő azt mondja, látja a hibákat, és egy másik művész biztos szemmel szúrná ki a lábán az első próba egyenetlenségeit, én tökéletesnek látom azt az első rajzát is. A munkáival úgyis előbb ismerkedtem, meg, mint vele – évekkel ezelőtt felfigyeltem már egy rajzára: egy csodaszép csipkére, amit egy lány csuklójára varrt. Elámultam a finom munkán, a csipke kecsességén, az apró csipkevirágok bársonyosságán, a szimmetrián. Pedig Brigi nem csak lélekröptető rajzokat varr. A vadabb szimbólumok is megtalálják, azok, amelyek egyébként – még mindig az előítéletek nyomán – sóhajtásokat fakasztanak: vér, könnyek, sebek, koponyák. Sötét látomások. Talán van az úgy, hogy nagy fájdalmakat csak ilyen módon lehet útnak ereszteni. A lepkeszárny túl gyenge lenne hozzá. Neki is van mit elengedni, és ért hozzá, hogy mások is megkapják azokat a képeket, amelyek a sebek feldolgozását elősegítik.
Fotó: Mecseki Tamás„Csak úgy”, hirtelen felindulásból nem szabad tű alá feküdni
Azt mondja, sokan éppen egy-egy nagy trauma után fordulnak hozzá: elvesztettek valakit, és a gyász nem enged, túl nagy a teher, vagy véget ért egy kapcsolat, és az új élethez erő kell. Az erő felleléséhez tudatosság. A tudatosság pedig képekben eszmélhet magára. Igen, néha egy képben ismeri fel valaki azt, amin éppen keresztülmegy, vagy tudja megfogalmazni a célt, ahova igyekszik. Brigit jellemzően ekkor találják meg.
Néha persze akkor is, ha valaki „csak úgy” gondol egyet, bekopogtat, időpontot kér. Ő pedig időt ad neki a gondolkodásra, mert tetováltatni nem szabad csak úgy… hirtelen felindulásból. A tetoválás vállalása felelősség. Csakis alaposan átgondolt döntés után szabad a székbe ülni és megengedni, hogy a vendég a székbe üljön.
Brigi tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a tetoválással kapcsolatban a technikai feltételek is fontosak (a profi művészen, profi eszközön, profi festéken túl), hiszen egy nőnél például még az sem mindegy, milyen közel van a menstruáció időpontja a tetoválás időpontjához, nem mindegy, volt-e vízben aznap (kiázott bőrre tilos varrni), ivott-e alkoholt, milyen az általános egészségi állapota, milyen gyógyszert szed. Mindezek (és egy sor egyéb feltétel) tisztázása után kaphat csak egy igent és egy időpontot – egy olyat, amely alatt van ideje megfontolni a varratást, esetleg visszakozni is. Mert erre is van példa, és ilyenkor ez a legjobb döntés, hiszen egy életen keresztül bánná az illető, ha magára varrat valamit, amit nem tiszta szívből, valódi eltökéltséggel vállal fel.
Brigi is meggondolja, kit vállal el, azt is, milyen szimbólumot, és elég gyorsan felismeri, ha valaki csak játszik egy gondolattal, vagy valaki másnak akar megfelelni a tetoválással. Nem is olyan régen küldött el egy anyukát, aki „látszólag” a kisfia születési dátumát varratta volna magára, de valahogy semmi nem stimmelt: nem tudta eldönteni, hova kéri, mekkorák legyenek a számok, milyen legyen a betűtípus. Kiderült, a párja szerette volna ezt rajta látni mint a család összetartozásának jelképét, nem az anyuka.
Elgondolkodtató és bátorító, ahogy Brigi megfogalmazza művészi hitvallását: „Óriási a felelősségem, mert a bőr alá hatolok a tűmmel. És nyomot hagyok. Nem csak a bőrön, a lelken is.”
Én is így látom: a Tetováló Lány megváltoztat. Átalakít. Kaput nyit, amin keresztül a jó és a rossz energiák átjárhatnak. Ha jól csinálja, amit csinál, akkor a rossz energiák erejüket vesztve távoznak, a jók pedig utat találnak a lélekhez.
