Azok, akik egyedi vagy vintage darabokat keresnek, nincs pénzük új ruhákat venni, vagy csak környezettudatosak, biztos hogy havonta legalább egyszer megfordulnak kedvenc turijukban. A jobb helyeken a gyerekruhától a hóemberjelmezig, az alapdaraboktól az extrém viseleten át mindent meg lehet venni. Ráadásul az újhoz képest potom pénzért, s talán éppen ez a csapda az egészben.
Fotó: iStock.com/ZoneCreative S.r.l.Mindent megveszünk!
Ha száz forintért, vagy kétszázért adják a ruhák darabját, akkor elkezd leszállni az agyunkra a ruhavásárlós köd. Csak ennyi?! Máris pakoljuk bele a kosárba a csak szemre megnézett ruhát, majd egyiket a másik után. Mindezt lehetőleg olyan gyorsan, hogy a vetélytársak nehogy utolérjenek, és már rohanunk is a kasszához.
Aztán persze otthon derül ki, hogy azért adták annyira olcsón, mert a pulóver bolyhos, a felső kopott, a nadrág szakadt, a nyári ruhát meg csúnyán elszabták. A ruhák fele törlőrongyként végzi, de a „jobbakat” se merjük még csak a barátnőknek se felajánlani.
A megoldás egyszerű: minden turizás előtt át kell váltanunk kincskereső üzemmódba. Ne hordjuk haza talicskával a földet, amikor gyémántot bányászunk, elégedjünk meg a drágakövekkel! Ha aznap nem találunk semmit, ne csüggedjünk, a kínálat mindig nagyon vegyes. Merjünk ne vásárolni, ha nincs rá igazából szükség!
Nem próbálunk
Ez teljesen érthető. Ott állunk egy halom ruhával, a jobbakra már pályáznak mások is, és ugye az egésznek van egy koszos jellege, akkor is, ha az üzletvezetők esküdöznek, hogy tényleg kimosták az összes ruhát. Kinek van kedve sorba állni a próbafülke előtt és vesződni a sok cipzárral, amikor a szemre megnézett ruhákat otthon betehetjük a mosógépbe, és aztán illatosan vehetjük fel? Persze, csak aztán a még száradó ruhákat látva kezdjük el fogni a fejünket, hogy ez biztosan nem lesz jó. Akkor sem megy ránk az egy számmal kisebb nadrág, ha iszonyú márkás, és újonnan tizenötezer lett volna. A felső bő, vagy épp csak rosszul áll, és kész. Mégsem megy a szín a szemünkhöz, az anyag meg dörzsöl. A ruhából a varrónő sem csinál csodát. Ezek mind kiderültek volna vásárlás előtt, ha mégis rászánjuk az időt, az energiát, és igenis próbálunk.
Vagyonokat költünk
Hiába csak pár száz forint egy ruha, ha abból húszat veszünk. Egy darabig számon tartjuk, hány ezer forintnál járhatunk, de egy idő után… Így aztán a legtöbbször döbbent tekintettel állunk a kassza előtt, és azt kérdezzük: ez hogy lett ennyi, amikor minden olcsó volt? Hát úgy, hogy sok kicsi sokra megy. Jobban járunk egy méretben, stílusban tökéletesen passzoló új ruhával, mint húsz olyannal, ami csak félig jó, el kell vinni a varrónőhöz vagy áll a szekrényben évekig. A turizással ráadásul nem segítünk a harmadik világ éhező gyerekein, és nem állítjuk meg a kínai környezetszennyezést sem. Természetesen a minőségi turizással igenis spórolunk, és nem támogatjuk a pazarlást, de attól még tény marad: az új, bolti ruhánkat, ha nem jó, visszavisszük, kicseréljük, sokat hordjuk, mert szeretjük, és mert megadtuk az árát. Egy turis holmit sokkal nyugodtabb szívvel hajítunk a kukába, ha nem jó, vagy elkopott – és a használt ruha hamarabb kopik –, mert úgyis csak pár száz forint volt. Lám, máris pazarlunk.
Fotó: iStock.com/HaywireMediaVásárlásmánia
Azok, akik állandóan kazalnyi holmival mennek haza a turiból, és otthon már a második szekrényből is dőlnek ki a sosem vagy csak egyszer hordott, de nekem ez kell! darabok, akkor ideje egy kicsit magunkba nézni. Miért vásárolunk ennyit? Csak azért, mert olcsó? Annál sokkal olcsóbb nem venni semmit. Kompenzálunk valamit? Biztos, hogy erre a ruhavásárlás a legalkalmasabb?
