×

Otthon

Dicséretes gyereknevelés

Olyan nehéz meghúzni a határt a bátorítás és a tömjénezés között, amikor úgyis a mi gyerekünk a legszebb és a legjobb mindenben, akkor is, ha nem. „Ügyes vaaagy és szép és okos”, ismételgetjük, mikor lehet, de egyetlen megfelelő mondattal többre mennénk. Összeszedtünk mindent a motivációról és a pontos dicséretről.

Legyen az két vonal a papíron, akkor is Picassóhoz hasonlítjuk. Az első szavaknak, az első mozdulatoknak, az első önálló tevékenységeknek annyira örülünk, hogy muszáj megdicsérni a gyereket. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen jó visszajelzéseket adunk a gyerekünknek, bátorítjuk, motiváljuk, szeretjük. Carol Dweck stanfordi pszichológiaprofesszor viszont óva int a túlzott gyerektömjénezéstől, és azt is elmondja, miért.

Fotó: iStock.com/tatyana_tomsickova

Fotó: iStock.com/tatyana_tomsickova

És ha nem leszek ügyes?

A szakember évtizedek óta foglalkozik motivációkutatással, és elvégzett egy kísérletet, amelynek során összesen 270 gyereket tesztelt. A két csoportra osztott csemeték kaptak egy feladatot, amit meg kellett oldaniuk, Dweck pedig azt figyelte és mérte, melyik csoport teljesít jobban a dicséret hatására. Akik azt hallották a szüleiktől, hogy „Ügyes vagy”, azok nagy része nem kezdett neki új feladatnak. Azok viszont, akiket másképp dicsértek meg – „De jó, hogy belekezdtél ebbe a feladatba” –, azok új kihívásokra szomjaztak. Dweck szerint az egyszerű dicsérettel azt érjük el, hogy a gyerek piedesztálon látja magát, ahonnan retteg, hogy leeshet, és már nem ő lesz a legokosabb, a legszebb és a legügyesebb, a kudarctól való félelem miatt pedig nem vállal újabb feladatot. A helyes dicséretnél viszont azt jutalmazták, hogy a gyerek vállalta egy feladat megoldását, nem a teljesítményét értékelték, így a helyes visszajelzést kapó gyerekek nem lettek kudarckerülők.

Legjobb és legrosszabb

Úgy csinálunk, mintha csak ez a két kategória létezne. „Az én gyerekem a legjobb!”, ujjongunk, vagy „Az én gyerek a legrosszabb”, sóhajtjuk egy nehéz nap estéjén. Vagy eldöntjük, hogy a gyerek jó-e valamiben, vagy sem. Nincs más út, nincs közepes, kicsi, vagy háromnegyed. Ez a fajta fix értékítélet, amiben a fejlődésnek nincs meg a lehetősége – hiszen a két szélső kategóriából nincs hova lépni – arra vezet, hogy elkerüljük, és gyerekünkkel elkerültessük a kudarcnak még csak a lehetőségét is, vagy ha mégis beüt, alaposan kiboruljunk. Ha jobb szülők szeretnénk lenni, akkor váltsunk, és ne könyveljük el alapból a gyereket ilyennek vagy olyannak, adjuk meg a lehetőséget a változásra, a fejlődésre, a kísérletezésre. Nézzük és értékeljük csak az adott feladatot, és ne azon keresztül az egész gyereket! Ha hoz egy hármast matekból, akkor ne azt vágjuk a fejéhez, hogy „Na, ez a gyerek sem jó reáltárgyakból”, sőt azt se, hogy „Nekem se ment soha a matek”. Értékeljük csakis kizárólag azt a dolgozatot, felelést, értékjegyet, és ne rögzítsünk kalitkát a gyerek köré. Hagyjuk dicsőülni, és megbukni is, sőt, saját kudarckezelő technikáink fejlesztésével, átadásával segítsünk neki megérteni, hogy próbálkozni, újat tanulni, hibát véteni teljesen normális dolog.

Fotó: iStock.com/3sbworld

Fotó: iStock.com/3sbworld

Nem a te hibád

Nagyon, nagyon nehéz megértetnem az alapvetően okos, ám bizonytalan és könnyen megboruló gyerekemmel, hogy nincs semmi baj. Nincs semmi baj, ha nem sikerült az adott rajz, ha elesett a biciklivel, pedig nagyon akart egyensúlyozni, hogy hibát vétett bármiben is. Alapvetően valamiképp a személyisége része a töprengés és az önbizalomhiányos viselkedés, pedig esküszöm, tudatosan soha nem erősítettem ezeket benne. Pont azt tanítom neki, hogy ami most nem sikerült, az sikerül majd holnap, és ha akkor sem, akkor sincs semmi baj. Ő attól még nem változott meg, sőt abban, hogy egy feladat sikerüljön, nem ő az egyetlen tényező, játszik a véletlen, az időjárás, a társaság, a szerencse, és még annyi minden más. Néha ezzel sikerül minimalizálni a krokodilkönnyeket, de aztán másnap úgyis azon kapom a gyereket, hogy elszántan újra próbálkozik. Ilyenkor azért megnyugszom. Próbálkozni, kísérletezni, megtalálni a saját utunkat mindig jó, én is ezt csinálom anyaként. Csak remélem, hogy sikerül minden. Ööö, bocsánat, sikerül ez a feladat.