Egészség

Melanoma – a fiatalok is veszélyben lehetnek

Mára a bőrrák a leggyakoribb daganatok egyike, a sorban a nyolcadik helyen áll. Egyre gyakrabban érinti a 25–35 év közötti korosztályt és egyre több új beteget diagnosztizálnak. Gyógyítható betegségről van szó, de csak abban az esetben, ha időben felismerik. Bárki érintett lehet szoláriumozási szokásoktól függetlenül.

A leginkább veszélyeztetett korosztályban még mindig nem veszik elég komolyan a bőrrák által jelentett fenyegetést, pedig az elmúlt évtizedben másfélszeresére nőtt a melanomás betegek száma. A fiatal felnőtteket (25–35 év) egyre gyakrabban érinti, de ettől fiatalabb életkorban is előfordulhat. Nem viszket, nem fáj, panaszt nem okoz. Csak alattomosan, fokozatosan terjed. Ha nem vesszük elég komolyan félő, hogy csak akkor fordulunk orvoshoz, amikor az áttétek miatt a megfelelő segítség már korlátozottan elérhető.

Évi egy hét napfény óriás dózisban

Az életmód változása valószínűleg fontos szerepet játszhatott a betegség elterjedésében” – mondja dr. Markó Lóránt debreceni bőrgyógyász. „Egyes vizsgálatok szerint irodai dolgozóknál nagyobb eséllyel fejlődhet ki melanoma. Ennek oka, hogy önmagában azzal is növeljük melanoma-kockázatunkat, ha munkánk során főként napfényvédett helyen dolgozunk, majd a szabadságunkat intenzíven napos helyen töltjük. Van néhány olyan tényező, ami egyértelmű kockázatot jelent. Ezek közül a fiatalkori melanomák esetén különösen fontos kiemelni a súlyos, hólyagos napégést. Itt a hangsúly nem azon van, hogy a tavaszi napfény se csiklandozza meg gyermekünk hasát, hanem azon, hogy mindenképp kerüljük el a hólyagos leégéseket. Az életkornak és a napozási szokásoknak megfelelő fényvédő készítmény használata javasolt.”

Fotó: iStock.com/ChesiireCa

Fotó: iStock.com/ChesiireCa

Bőrrákot okoz a szolárium, vagy sem?

Sajnos a rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy a szoláriumhasználat nemcsak a melanoma, de egyéb bőrrákok kockázatát is fokozhatja” – mondja a szakember. „Az össz UV-dózis a genetikai státuszunktól függően előbb vagy utóbb bőrrákot okoz. Ezért nem jelenthető ki, hogy a szolárium nem okoz bőrrákot.”
A kérdés a dohányzáshoz mérhető: egy szál cigaretta tüdőrákot okoz? A válasz természetesen nem – ebben az esetben is és az egy alkalommal történő, a leégést elkerülő szoláriumhasználat esetén is. De ne feledjük: ismerünk olyanokat, akik több évtizeden keresztül büntetlenül dohányoznak, és vannak, akik a passzív dohányzástól is tüdőrákot kapnak. A különbség a génjeinkben rejlik, amit jelenleg nem tudunk ellenőrizni. Fentiekre való tekintettel az össz UV-dózis csökkentése céljából általánosságban nem javasolható a szoláriumhasználat, mivel a kockázatok növelésével kiszámíthatatlan az, hogy végül kinél hány szolárium-használatot követően fog valóban bőrrák jelentkezni.

Nem azzal van baj, hogy a bőrünket nap éri, hanem azzal, mikor és hogyan! Azt tanácsolom, próbáljuk meg a napfénnyel kapcsolatosan is érvényesíteni az arany középút szabályát– figyelmeztet dr. Markó Lóránt. „Érheti a bőrünket a napfény, de ne égjünk le. Ha egész évben nem éri a bőrünket napfény, ne a nyaralással vagy a szoláriumban próbáljuk meg azt pótolni. Naponta kb. 15 perc séta délutánonként elégséges mennyiségű D-vitamint termel. A bőrünket ért össz UV-dózis csökkentésével nemcsak a bőrdaganatok kockázatát csökkenthetjük, hanem bőrünk tovább lesz ránctalan, tónusos, egyenletes textúrájú. A kockázati tényezők kerülésével a melanoma kialakulási esélye csökkenthető. Nyilvánvaló, hogy a meglévő genetikai hajlamon nem tudunk változtatni, de a rendszeres szűrés és a korai felismerés a szó legszorosabb értelmében véve életeket menthet!”

A rendszeres szűrés alapvető

Melanomára utalhat, ha egy, már korábban is meglévő anyajegyünk hirtelen, vagy a többi anyajegyhez képest fokozottabb ütemű növekedést mutat” – mondja a bőrgyógyász. „Ezzel párhuzamosan sötétebbé, széle a többi anyajegyhez képest élesebbé, kontrasztosabbá válhat és aszimmetria is előfordulhat. Nem feltétlenül a nagy, kiemelkedő anyajegyekkel van a probléma: a 3–5 mm-es lapos sötét, éles szélű, növekvő anyajegyünkkel is ajánlott mihamarabb bőrgyógyászhoz fordulni. Melanoma nemcsak az arcon, a felkaron, a törzsön jelentkezhet. Hölgyeknél például a melanoma gyakrabban fordul elő a fenéken, az alsó végtagon, a talpon, a lábujjakon, mint férfiak esetén. Havi ellenőrzésünk során ne felejtsük el ezeket a területeket is ellenőrizni. A nehezen vizsgálható helyek ellenőrzésére kérjük fel partnerünket!”

Fotó: iStock.com/irman

Fotó: iStock.com/irman

Ne higgyünk a tévhiteknek!

Ha észleltünk a fentiek alapján elváltozott anyajegyet, az igenis kezelhető. „A kezelés minden esetben a komplett műtéti eltávolítás. Minden pigmentált növedék esetén kötelező egyúttal a szövettani feldolgozás is. Elsütés, fagyasztás, lézerrel történő elégetés nem jöhet szóba. Ez az időben kiszűrt melanomák esetén teljes gyógyulást eredményez, további terápia az esetek egy részében ezt követően már nem is szükséges. Rendszeresen felmerül az a tévhit, hogy az elrákosodott anyajegy visszanő. Ez a ‘városi legenda’ egyrészt teljesen téves, másrészt életveszélyes. Az időben eltávolított anyajegy nem tud visszanőni. A tévhit alapja, hogy a félelem halogatást eredményez, aminek következtében nem anyajegyet, hanem késői stádiumú, már áttétet adó melanomát tudunk csak operálni, aminek prognózisa sokkal rosszabb. A műtét gyors és minimális kellemetlenséggel jár csupán. Minél hamarabb műtünk, esélyeink annál jobbak. Aki időt nyer, életet nyer!”
A szakember elmondta: az utóbbi évtizedek terápiás stagnálásához képest, az elmúlt 5–10 év tudományos kutatásainak eredményeként a melanoma esetén egyre jobb terápiás eredmények érhetőek el. A fejlesztések egyik iránya az immunterápia, ahol végső soron a daganatsejteket elpusztító immunsejtek aktiválása történik. A másik irány során a szövettani elemzéssel párhuzamosan megtörténik a daganatsejtek genetikai feltérképezése is. Ennek alapján a melanomákat genetikai hibák megléte, illetve hiánya szerint csoportosítják. Bizonyos genetikai hibákat tartalmazó melanomák ma már célzottan támadhatóak.

Csak a műtéti eltávolítás biztonságos

A szűrővizsgálat során egy speciális megvilágítású nagyítóval vizsgáljuk az anyajegyeket” – mondja a szakember. „A vizsgálat során nemcsak azt látjuk, amit egy hagyományos nagyítóval, hanem a speciális megvilágítás miatt az anyajegy mélyebb szerkezete is láthatóvá válik. Anyajegyszűrést és anyajegyekkel történő tanácsadást bőrgyógyász szakorvos végez eszközös vizsgálatot követően. Minden egyéb körülmény között az anyajegyekről kapott tanácsot javaslom bőrgyógyász szakorvossal megerősíteni. Természetesen a vizsgálat nem fájdalmas. Amennyiben a vizsgáló bőrgyógyász úgy ítéli, hogy reális eséllyel kell számolni nemkívánatos folyamatok beindulásával, illetve már kialakult rosszindulatú folyamattal állunk szemben, műtétet javasol, melyet Magyarországon bőrgyógyász, sebész vagy plasztikai sebész végez.”