A szombat esti bál fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, díszvendége pedig Vác városa lesz, és idén is átadják a 2003-ban alapított Kiss Ernő-díjat. A báli menet a Vaszary-villa kertjéből indul, a bálozók nyakába kerülő herendi porcelánszívek idén a kagyló belsejét idézik meg. A nyitótáncot a Magyar Állami Operaház balettművészei táncolják, a báli menüt pedig 3500 darabos Apponyi-mintás herendi porcelánban tálalják. Az est folyamán a hagyományok szerint a résztvevők közül a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt, majd a szűkített mezőnyből szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akiket este fél tizenkettőkor mutatnak be. Velük vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is találkozhat a közönség, majd lovas huszárok kíséretében sétakocsikázásra indulnak a városban.
Kísérőprogramok
Az Anna-bál kísérőprogramjaként a héten prímásversenyt is rendeztek, melynek egymillió forintos fődíját a Heveder banda prímásaként muzsikáló, csíkszentléleki születésű Fazakas Levente vehette át a szerda esti gálán. A versenyen a Kárpát-medence tizenkét fiatal prímása mérette meg magát, közülük a második helyezett a nagymegyeri Cseh Tamás lett, a harmadik pedig a budakeszi Danhauser Pál.







