Tamási Miklós, az oldal egyik alapítója már a ’80-as évektől kezdve szenvedélyesen gyűjti a fényképeket, osztálytársával, Szepessy Ákossal kezdték lomtalanítások alkalmával megmenteni a mások számára értéktelen negatívokat. 20 év gyűjtőmunka elteltével, 2010-ben döntöttek úgy, hogy valamilyen formában feldolgozzák és közzéteszik ezeket a kincseket. Nagyon fontos, hogy szabad felhasználású az itt fellelhető csaknem 70 ezer kép, csak önkéntesekkel dolgoznak, és az oldal közösségi finanszírozásból tartja fenn magát. Az egész kezdeményezés nonprofit alapon működik, s ma már rengetegen keresik fel őket, hogy szeretnék kölcsön- vagy odaadni a családi képeket, hogy ily módon is meg legyenek örökítve az utókor számára. Sőt, rengeteg igazi fanatikusnak az a hobbija, hogy próbálja kitalálni, egészen pontosan hol készült a kép. Sokan kattintanak, mindenki imádja kutatni a gyökereit, megkeresni gyerekkora helyszíneit, összeszedegetni a morzsákat. Írjuk be egyszer a szülővárosunkat vagy kerületünk számát, egészen érdekes dolgokra fogunk találni! De akadnak olyan lelkes amatőrök is, akik szabad óráikban a szakadt képeket retusálják, hogy minél jobb minőségben maradjanak fenn.
Normafa, Budapest, 1900 – Fotó: FORTEPANŐrizzük meg és használjuk!
Egyrészt persze a nosztalgia mozgatja a fogaskerekeket, de ugyanakkor nagyon fontos is, hogy megőrizzük a XX. századot, s az amatőr fényképeknél hitelesebben mi adhatná vissza ezt az épphogy csak letűnt, de a történelem minden bizonnyal egyik legfontosabb korszakát? De közvetlen, gyakorlati haszna is van ennek a gyűjteménynek, rengeteg restaurátor keresi fel az oldalt, legyen szó akár épületek, akár festmények vagy falikárpitok felújításáról, hiszen egy ilyen mindenki által szabadon hozzáférhető masszív képmennyiség komoly értéket képvisel, és nagy segítséget jelent a munkájukban. Valamiképpen mindannyian benne vagyunk ezekben a képekben, hiszen a ruhák, a lakberendezési tárgyak nagyjából körülöttünk is hasonlóak voltak, ezért is esik annyira jól a szemünknek nézegetni ezeket a képeket.
Jégzajlás a Dunán, Budapest, 1914 – Fotó: FORTEPAN/SCHMIDT ALBINNagy fotóbumm
Az amatőr fotózás a múlt század ’30-as éveitől vált igazi tömegszenvedéllyé, s ahogy ez az őrület terjedt, úgy lett egyre több és több kép, s volt egy idő, amikor az országban minden bölcsész gépet ragadott, s híres fotósnak képzelte magát. Manapság is valami hasonlót élünk át. A pillanat rögzítésének vágya egyidős az emberiséggel, gondoljunk csak a barlangrajzokra vagy a portréfestészetre. Habár néha túlzásba esünk, és egyes szélsőséges esetekben már csak a telefonunkon keresztül szemléljük a látványosságokat, vagy éppen hátat fordítunk nekik, mert szelfizünk velük. Nem valószínű, hogy lesz ember az utókorban, mondjuk 20 év múlva, aki ezeket a képeket fel fogja tudni dolgozni.
A nagy különbség abban áll, hogy ezek a modern kori fényképek már nem léteznek fizikai mivoltukban, már csak memóriakártyán, winchestereken és felhőkben elérhetőek. Pedig micsoda jó érzés kézbe fogni egy rég eltávozott szerettünkről készült képet! A Fortepan azt tűzte ki céljául, hogy megmentse, digitalizálja ezeket az elfelejtett, kidobásra ítélt emlékeket, mert ezeken a fotókon felsejlik maga a történelem, Magyarország boldog és rettenetes korszakai egyaránt.
Siófok, Balaton, 1921 – Fotó: FORTEPAN/PÉCHY LÁSZLÓIzgalmas kérdések
Az oldal működésével aktuális és izgalmas kérdések merülnek fel, mint az analóg és a digitális világ viszonya, az archiválás vagy a közkincs. A kétfajta technika látszólag ugyanaz, mégis óriási különbség van köztük: konkrét, kézzelfogható anyagokból egyszer csak jel, adat, sehol sem leírt egyesek és nullák végtelen halmaza lesz. A Fortepan ellentétben a külön erre szakosodott intézményekkel ingyenesen teszik közzé a feldolgozott anyagokat, tehát üzleti célokra is fel lehet használni őket mindenféle jogi vagy anyagi kötelezettség nélkül. De akkor innentől kezdve ki fizetne azért, hogy megvásároljon egy régi fotográfiát?
Evezés a Dunán, 1912 – Fotó: FORTEPANJelen van, de el is tűnt már
Egyfajta közösségi emlékhelyként működik az oldal, ahol mindenki szabadon használhatja és hozzáférhet az anyaghoz, hisz mindannyiunk közös örökségéről van szó. Ez egy teljesen szubjektív digitális fotóalbum, ahova csak azok a képek kerülhetnek be, melyek megfelelnek bizonyos esztétikai nívónak, ez persze egy önkényes küszöb, de azt gondolom, hihetünk a két alapítónak, akik immár évtizedek óta foglalkoznak fotóval, fotógyűjtéssel. Közösségi finanszírozásból, tőlünk, nekünk épül egy párhuzamos világ, ami egyszerre jelen is van, de el is tűnt már.
