Mindent a sikerért
Annyira aggódunk azon felnőttként, hogy nem fogunk helytállni a munkahelyünkön, félünk a kirúgástól, a leépítéstől, a fiatal és lelkesebb kollégáktól, hogy észre sem vesszük, hogy mindent az anyagiaknak és a sikernek rendelünk alá. Amikor hétvégén nem a családdal vagyunk, hanem hazavisszük a papírmunkát, amikor este nem összebújunk párunkkal, hanem a laptopot bámuljuk, amikor már semmire sincs időnk, akkor nemcsak másokat fosztunk meg szeretetünktől, törődésünktől, de magunkat is az övéktől. Hagyj most, dolgozom – mondjuk, de ennyi erővel azt is mondhatnánk: most ne szeress, dolgozom. Szeretetre pedig nekünk, felnőtteknek is nagy szükségünk van.
Fotó: iStock.com/andrej_kVersenyistállóba a gyerekkel!
A sikerorientált felnőtt általában sikerorientált gyereket nevel – már ha sikerül neki. Nem a gyermekét öleli, hanem annak teljesítményét, és feltűzi azt is a saját képzeletbeli dicsőségfalára – ám ha kudarcot okoz a csemete, akkor az átlagosnál is jobban haragszik rá. Szegény gyerek pedig nem tanulja meg, hogy csak úgy, önmagáért is szeretik, hiszen csak akkor dicsérik meg, akkor örülnek neki, ha elvégzett valamit, jó jegyet hozott vagy megfelelően viselkedett.
Mindeközben ott dúl benne a nagy adag szeretetvágy, s mivel a hiány egyre sürgetőbb, elkezd dolgozni azért, hogy több szeretetet kapjon. Neki még nincs saját szabályrendszere, azt a mintát követi, amit elé tárnak, még a kimondatlanul hagyott családi rendszert is pontosan átlátja, és megtalálja benne a saját helyét. Ha képtelen teljesíteni az elvárt szintet, sokáig szomorú lesz, majd dacos, dühös, és átcsaphat egyfajta „csakazértsem” sikerkerülésbe. Vagy örök vesztesnek érzi magát, befolyásolható lesz, mindenki őt bántja majd a közösségben, vagy épp emiatt rossz társaságba keveredik, ahol erősnek érezheti magát. A másik véglet a teljesítménykényszer, amikor a gyerek a hatodik különórájára is eljár, és zokogva titkolja el, ha valamiben hibázott, mert attól fél, hogy elveszíti szülei szeretetét, megbecsülését. Nem érti, hogy az anélkül is az övé, és azért nem érti, mert szülei ezt nem mutatták meg neki.
Fotó: iStock.com/ kieferpixFüggőségeinknek is ez az oka?
A szeretetet nem lehet megvásárolni, és nem lehet figyelmen kívül hagyni a hiányát. Nemcsak boldogtalanok leszünk szeretet nélkül, de akár meg is betegedhetünk, az összes olyan szimptómát produkálva, ami a stressz miatt kialakulhat. Amíg teljesen le nem robbanunk, addig tovább küzdünk a sikerért, és mindenféle függőségekbe menekülünk, hogy legalább a testünk boldog legyen.
Dohányosként nyugalmat találunk a füstkarikákban, és semmi kedvünk megvonni magunktól, vagy alkoholt iszunk, hogy mosolygósabbak legyünk, és az a kis hang a lelkünkben még csak meg se szólaljon. Vásárolunk, főleg, ha meg is dolgoztunk a pénzért, a gardrób tele van felesleges ruhákkal, a dolgozószoba kütyükkel, a hűtő sütivel, a gyerek játékokkal, mégsem vagyunk boldogok. Időt, kapcsolatot, ölelést, közös családi sétát, szeretetet ugyanis nem adnak a boltban. De túl bonyolult lenne egy elhidegült, megszokott, „úgyiselrontottam” kapcsolatot megpróbálni helyrehozni, túl sok kényelmetlen kérdéssel és válasszal kéne szembenézni, ezért inkább megint felmegyünk az internetre csetelni, pornót nézni, játszani, ismét venni valamit, és már nem is csodálkozunk, ha a gyerekünk is ezt csinálja. Rég nem figyelünk oda arra, igazából mire lenne szükségünk, vagy elhitetjük magunkkal, hogy azt úgysem kaphatjuk meg soha. Pedig a boldogság tanulható, a szeretetkapcsolatok ki- és újraalakíthatók – csak szánjunk rájuk elég időt és energiát.
