Nincs olyan ember a világon, aki még életében ne hazudott volna valamiről valakinek. A hazugság, legyen az kegyes, vagy akár csak egy füllentés, kicsi korunk óta jelen van az életünkben. Az első tudatos hazugság hatéves korunk előtt hagyja el a szánkat, de a célok az évek során rengeteget változnak.
Fotó: iStock.com/Tatiana1987Egy-két füllentés még nem bűn…
Mindannyian így nyugtatjuk magunkat, amikor úgy gondoljuk, hogy egy jelentéktelen ügyben ferdítettük el az igazságot. A kicsik még csak azért hazudnak, hogy megússzanak egy-egy büntetést. A nagyobbak az iskolában már azért ferdítenek, hogy adott esetben kibújjanak a felelősség alól. Felnőttkorban is hasonló a helyzet: hazudunk, hogy megvédjük magunkat, a szeretteinket, elkerüljük a felelősségre vonást és még sorolhatnám. Mindig van egy jó okunk arra, hogy ne az igazat mondjuk. Pont ezért jogosan merül fel a kérdés: hol a határ, mikor válunk krónikus hazudozóvá? Talán sokan csak legyintünk e szavak hallatán és nem tulajdonítunk nagyobb jelentőséget neki, pedig a kóros hazudozás egy valóban létező mentális betegség. A Münchausen-szindróma egy rendkívül ijesztő és veszélyes formája a hazudozásnak. Ez esetben az ember azért hazudik egy balesetről vagy betegségről, hogy a környezete figyeljen rá. Megtörtént eset, hogy egy nő veszélyeztetett terhes volt, a baba élete forgott kockán állandóan. Idővel kiderült, hogy a nő maga sodorta veszélybe a kicsi életét azért, hogy hívhassa a mentőket, és mindenki őt zsongja körül.
Ki hazudik gyakrabban: a férfi vagy a nő?
A hazugságok számát tekintve a két nem azonos eredményekkel büszkélkedhet, a különbséget inkább abban kereshetjük, hogy a hazugság milyen módon és céllal történik. „Miben érhető tetten a férfi és a nő hazugsága közötti különbség?” – teszi fel a kérdést Claudine Biland pszichológus a Hazugság pszichológiája című bestsellerében. Talán abban, hogy ha egy nő hazudik nagyobb a bűntudata, jobban nyomasztja, riasztja a hazugsága, mint a férfit. Ha pedig neki hazudnak, a nő inkább megszenvedi a dolgot, sokáig és gyakran gondol vissza erre a negatív élményre.
Azt szakértő nélkül, akár a saját környezetünkből is tapasztalhatjuk, hogy vannak ügyesebb és ügyetlen füllentők. Ennek oka a személyiségünkben keresendő. Van, aki elbírja a hazugsággal járó terhet. Azt szokás mondani, hogy az ilyen ember szemrebbenés nélkül hazudik, vagyis semmi fizikai jele nem mutatkozik annak, hogy éppen nem az igazat halljuk tőle. Ezzel szemben létezik egy másik csoport, akiken nagyon is meglátszik, ha épp ferdítik a valóságot. Egyesek az arcuk bizonyos mozzanataival árulják el önmagukat, másoknak izzadni kezd a tenyere és olyan is akad, aki nem képes egy helyben megállni. Számtalan árulkodó jele lehet annak, ha egy tehetségtelen hazudozó próbálkozik elrejteni az igazságot. „A gyermekek még szájuk elé kapják a kezüket, ha füllentenek. A felnőtteknél már finomodik ez a mozdulat, de sokszor nem tudják teljesen megállni, hogy egy mozdulattal elárulják magukat: megvakarják fülüket, orrukat, vagy a gallérjukat igazgatják” – részletezi Mihaletczky Luca pszichológus. „Azért egy jel alapján ne vádoljunk senkit hazugsággal, de ha alapos a gyanúnk, akkor egy ilyen gesztus okot adhat a szembesítésre.”
Fotó: iStock.com/Tatiana1987Igazmondással nem tűnünk ki a tömegből?
Manapság egyre többen hivatkoznak arra, hogy az előrejutás és az érvényesülés miatt füllentenek. Hányan írnak valótlanságot az önéletrajzaikba? Hányan lódítanak a tapasztalatokról és az élményekről csak azért, így hátha könnyebben fogadja be őket egy közösség?
„A hazugság nélkülözhetetlen és mindennapi tevékenység” – állítja Biland. „Mégis valamennyi kultúrában negatív megítélés alá esik.” Ezzel az állítással lehet, hogy nem mindenki ért egyet, de van igazságtartalma. Nem csak rossz szándékkal hazudhatunk. Nem mondjuk el az igazat, ha meg akarjuk védeni a szeretteinket, ha nem akarunk fájdalmat okozni. Azt tudjuk, hogy hazudni bűn, de azt is, hogy az igazság fáj, így nem csoda, ha gyakran ehhez az eszközhöz nyúlunk. Ezek az úgynevezett kegyes hazugságok.
„Kutatások szerint az olyan kegyes hazugságok, amiket azért mondunk, hogy a másikat védjük, ne bántsuk meg, közösségépítőek is lehetnek, szorosabbra fűzhetik közöttünk a kapcsolatot” – tisztázza a helyzetet Luca. Azonban ha csupán saját magunkat akarjuk védeni a hazugsággal, az inkább elszigetel minket a többiektől.
