Persze nem azt nézi, átsiklik felette a szem, van más látnivaló, olyan is, ami zavarhat. A fogam közti rés, a vékony szálú hajam. Vagy az erek a lábamon. Ismertetőjegyek. Azok is én vagyok, tudom, de a mai napig tanulom az önelfogadást. Ahogy azt is el kell fogadnom, hogy a számomra nem tetszetős részek másokban igenis kelthetnek szimpátiát, sőt vonzalmat. Mert lehet szexi egy csálé fog, egy felemás, kicsit ferde mosoly pedig ébreszthet gyengédséget másban. Például abban, akiben emlékeket idéz, mert az anyukájának épp ilyen csálé-tündér mosolya volt.
Fotó: iStock.com/RomarioIenÉgés marta bele magát a bőrébe
Néhány napja a metrón egy huszonéves fiú mellett ültem. Előttem szállt le, amikor beelőzött, kicsit összeért a karunk. Odakaptam a szemem, és hátrahőköltem. Egy pillanatig azt hittem, „elaludta” a karjait. Éppen olyan gyűrődésnyomok voltak rajta, akár alvás után az arcon. Ha valaki már elmúlt harminc, tudja, miről beszélek. A kesze-kusza rajzolatról a bőrön, ami pár perc után kisimul, de ijesztő lehet ébredés után közvetlenül. Nos, annak a fiúnak nem múlt el a nyom: égés marta bele magát a bőrébe. Nem tudom, gőz, forró víz vagy tűz hagyott rajta hegeket, de a látvány sokkoló volt úgy váratlanul. Trikót viselt, nem takargatta a bőrét, és nem láttam rajta, hogy észrevette volna akár az én megtorpanásomat, akár mások fürkésző tekintetét. Lehet, régóta viseli a nyomokat, megszokta már, talán „el is felejtette”, hogy hegek gyűrik a bőrét, talán sokkal erősebb nálam, és pontosan tudja, azzal kell együtt élnie, ami adatott. Vagy ami történt, megtörtént, ki akarja hozni a legjobbat magából. Szimpatizál a saját létezésével, formájával, a hibáival is. Csodálom érte. Pedig biztosan viaskodott ő is a tükörrel, bizonytalanította el a látvány, és tette fel ezerszer is a kérdést: kell-e ő így, heges karokkal, vállakkal, nyakkal másnak? Akad-e párja, akit nem borzaszt a látvány, sőt szeretettel cirógatja végig, finom ujjakkal illeti a kínzó fájdalom nyomait? Én remélem, hogy így van, hogy a fiú megtalálta azt, aki képes elfogadni tökéletlenségét.
Fotó: iStock.com/ deniskomarovAngyalok csókoltak rá szépséges foltokat
Más is képes szembenézni és elfogadni önmagát, úgy is, hogy nem egyetlen apró folt borítja bőrét: Ciera Swaringen testét születése óta anyajegyek százai borítják, szinte teljesen befedik azt. Tényleg, csupa kis folt az a lány. De gyönyörű. De boldog. Elégedett életével, és tudja, hogy a foltok nem csúnyává, hanem különlegessé teszik őt. Gyerekkorában természetesen ő is megküzdött a többi gyerek kegyetlenkedéseivel. Mert a gyerekek könyörtelenek és felelőtlenek tudnak lenni, és kellenek tapasztalatok ahhoz, hogy ez a könyörtelenség elfogadássá, sőt támogatássá szelídüljön.
Ciera is megjárta az önbizalom-hiányos emberek pokoli tanösvényét, amikor kín reggel felébredni, kín kilépni a házból. Takargatta magát, de az arcot nem lehet eltakarni. És ahogy mi látjuk, Ciera arcát nem is szabad. Ahogy a szülei fogalmaznak, és amely gondolatot ma már ő is magáénak érez: angyalcsókok százai tapadnak bőrére, és gyönyörűvé varázsolják azt.
