Az EC-zés az angol elimination communication, azaz eliminációs kommunikáció kifejezésből ered, és a gyakorlatban azt jelenti, hogy akik EC-znek, azok nem használnak pelenkát, a kezdetektől biliztetik a gyereket. Kicsit hihetetlennek hangzik, ugye? Pedig az ember nem pelenkával a fenekén jön a világra, és közel 75 országban még ma sem használnak pelenkát.
Hogyan működik az EC-zés? A gyerek már a kezdetektől fogva jelzéseket ad le, amikor pisilni vagy éppen kakilnia kell. Persze ehhez szükséges egy gyakorlott anya, és olyan, aki képes ráhangolódni a gyerek legapróbb jelzéseire is. Az EC-zős anyukák a pisire, kakira irányuló jeleket figyelik, ezekre reagálva tartják a gyereket a speciális, láb közé fogható, leginkább egy kicsi közlekedési bójára hasonlító edény fölé.
Az EC-zést űzők leginkább a természetes csecsemőhigiéniát hangsúlyozzák a módszerrel kapcsolatban. A természetes csecsemőhigiénia persze sokkal többet jelent a pelenkanélküliségnél, sokkal fontosabb benne az anya és gyerek közötti kommunikáció, ami segíti a kicsit szükségletei kielégítésében.
Akik kipróbálták az EC-zést, azok persze általában nem újdonsült anyukaként, az első gyereknél kezdték – olyankor a hétköznapi kihívásokkal is elég egy nőnek megküzdenie, nem? Nóra, aki egy szoptatást, babahordozást, mosható pelenkázást és alternatív gyereknevelési elveket valló nő, online fórumon olvasott először az EC-zésről, és egyből megtetszett neki a szemlélet. A harmadik gyerekénél próbálta ki, leginkább a környzettudatosság miatt. Minket leginkább az érdekelt, hogyan működött ez a gyakorlatban.
Nórának a legnehezebb az volt, hogy alkalmat találjon a módszer kipróbálására, eleinte nem tudta elképzelni, hogyan is működik, hogyan fogjon hozzá. „Mikor belevágtunk, a legmegdöbbentőbb az volt, hogy mennyire egyszerű és kézenfekvő. Nem volt stressz, nem volt kényszer” – mondja Nóra és hozzáteszi: nagyon sokat tanult ebből a kísérletből az egész család, és hihetetlen volt látni, a pici csemete mennyire okos, mennyivel többre képes, mint azt sokszor a szülők feltételezik. Ahogyan Nóra meséli, sokszor volt olyan, hogy a gyermek nyűgös lett, és sem a szoptatás, sem a hordozó nem vigasztalta meg, Nórának az első ilyen alkalomkor támadt az az ötlete, hogy lehet, pisilnie kell, és a gyereket hirtelen ötlettől vezérelve pucéran a mosdókagyló fölé tartotta. Ami történt, őt is megdöbbentette, ugyanis a gyerkőc belepisilt és megnyugodott.
A siker nem maradt el, mert Nóra EC-ztetett harmadik és negyedik gyereke is tíz hónapos koráig volt hajlandó együttműködni, és kakis pelus szinte sosem keletkezett ezidő alatt. „Azt gondolom, hogy ha az első-második gyereknél belevágok máshogy alakult volna, nagyobb figyelemmel, tovább kitartottunk volna.”