Siker

„Ez nem hőstett, hanem egy lehetőség embernek lenni”

A gyerekkori álom megvalósítható, ha az ember az elhivatottságra építkezik. Fontos, hogy minél több olyan sikertörténetet ismerjünk meg, ahol a kitartó munka meghozta gyümölcsét.

Az emberi kegyetlenség képes félelmetes mértékeket ölteni, de szerencsére sokan vannak, akik őrangyalként vigyázzák az állatok életét. Szabó Szilvi és a Hariel Alapítvány csapata is ezen őrangyalok táborát erősíti.

Fotó: Huszti Kitti

Fotó: Huszti Kitti

Ezt csak ösztönösen lehet csinálni

„Kertes házban nőttem fel, 6 évesen kiskutyákat toltam a babakocsiban, a szomszédban a farakás tetején nyávogó kiscicát estére megszelídítettem. 30 évvel ezelőtt még nem voltak menhelyek, de ösztönösen segítettem az állatokon. Később agráregyetemre jelentkeztem, de az iparszerű állattartás nagyon elszomorító, az állatnak és az embereknek sem jó szerintem” – meséli Szilvi. „Komolyabban 2004-ben kezdtem el foglalkozni az állatvédelemmel. Emlékszem a pillanatra, amikor vezetés közben már a sokadik út mellett kóborló kutyust vettem észre és úgy éreztem, hogy valamit tenni szeretnék, mert a sajnálattal nem lesz jobb a kutyusnak. Önkéntes voltam évekig az éppen akkor alakuló menhelyen, majd később főállásban is dolgoztam ott. Az állatvédelem is olyan, mint minden más terület: mindenki a saját szája íze szerint csinálná legszívesebben. Az évek alatt azok az emberek maradnak hosszú távon egymás mellett, akik hasonló elveket vallanak. Az alapítványunk is így alakult meg, többéves barátságokból.”

Fotó: Huszti Kitti

Fotó: Huszti Kitti

Intelligenciából elégtelen

„Elszomorító, hogy az emberek nagy része nem becsüli a munkánkat, sőt lenézi. Nem értik, miért kínlódunk annyit azzal a szerencsétlen állattal, pedig annyira csodálatos látni a gyógyulást, amelyen keresztül mennek. Például amikor az út szélén betegen, fél szemmel megtalált 6 hetes kiscica pár nap múlva már egy kisfiú ölében dorombol. Sajnos Nyugat-Európához képest még nagyon le vagyunk maradva ‘állatvédelmi intelligencia’ területén és a büntetések sem elég szigorúak az állatkínzóknak – lassan megyünk messzire. Nagyon fontos lenne az emberek felvilágosítása, mert sokan nem rossz szándékból cselekednek rosszul, egyszerűen még senki nem mondta el nekik, hogyan kellene helyesen csinálni. Például az egyik gyár területén sok kóbor cica élt. Évente két-háromszor fialtak, verekedtek, egyre nőtt a létszámuk, az embereket egyre jobban irritálta. Mikor egy barátnőm odament dolgozni és megtudták, hogy állatvédő, akkor mondták, hogy azonnal vigye el innen az összes cicát. A túlszaporulat ellen az ivartalanítás a megoldás. Sokkal okosabb gondolat, ha ivartalanítjuk a cicákat, így nem szaporodnak felelőtlenül, megfogják az egereket és nem engednek oda újabb kóbor cicákat. Mert ha elvisszük őket, úgyis újabbak jönnek a helyükre. Így van egy fix létszám, van meleg helyük télen, etetik őket és a szelídebbeket örökbe adjuk.”

Fotó: Huszti Kitti

Fotó: Huszti Kitti

Mindenki tőlük vár megoldást

„Sok segítő szándékú ember hív fel nap mint nap, hogy talált egy kidobott állatot, de sajnos nem tudjuk befogadni és nemet kell mondanunk nekik. Ők ezt nem értik, hiszen mi vagyunk az állatvédők! Valóban, de sajnos kb. 1-2 millió kóbor kutya és macska van Magyarországon és ehhez a nagy számhoz képest elenyésző a menhelyek és ideiglenes befogadók száma. Ahhoz, hogy drasztikusan csökkenjen a számuk, egyetlen kulcsszó van: az ivartalanítás. Ezt kötelezővé kellene tenni a nem tenyésztésre szánt állatoknál, ami külföldön működik is. Itthon ehhez önkormányzati segítségre lenne szükség és ivartalanítási akciókat szervezni!”
Szerencsére pozitív élményekből és tapasztalatokból is akad bőven, és ezek miatt nem adják fel. „Nagyon sok állatot adtunk örökbe az évek alatt, nagyon sok sikersztori van, például a hajléktalanszállón lefialt cicamama egyik kölyke Párizsban találta meg az álomgazdit. A debreceni menekülttábor bezárása után ott maradt cicákat az egyik állatorvos ingyen ivartalanította és egy kivételével mindegyik gazdára talált. Jövőbeni terveink között szerepel óvodákba, iskolába elmenni és felvilágosító előadásokat tartani a következő generációnak, a felelősségteljesebb állattartás reményében.”