Mi is az az intimkehely?
Az intimkehely, mert talán a kehely helytállóbb név, mint a tölcsér, lévén, hogy a tölcsér alul lyukas, az intimkehely pedig nem, szóval az intimkehely egy orvosi szilikonból készült pohárka. Többféle formájú kapható, de közös bennük, hogy az aljukon általában egy-egy fogantyú van, ami segít kivenni. A kehely lényege, hogy a hüvelybe helyezve összegyűjti a menstruációs váladékot, akárcsak a tampon. „Többször voltam kórházban menstruációs TSS-sel. A betéteket nem szerettem, pedig mosható női betéteket is próbáltam. Nekem nagyon jó alternatíva a tampon helyett az intimkehely” – mondja Anikó, aki havi rendszerességgel és kizárólag ezt használja.
Hogyan kell használni?
A tölcsér felhelyezésére különböző hajtogatási módok vannak, ezek megkönnyítik a használatát. A kivételt pedig a kis fogantyú segítségével lehet végrehajtani. „Egyáltalán nem bonyolult a használata. Praktikus, ha olyan a WC-nk, hogy van benne mosdókagyló, hiszen a kehelyt kivétel után el kell öblíteni, de fontos, hogy fertőtleníteni elég két ciklus között” – avat be minket Anikó, aki hozzáteszi, a lakásán kívül is megoldja a kehely használatát, hiszen ha tudja, nyilvános mosdót kell használnia, akkor mindig tart a táskájában egy palack tiszta vizet, így a WC fölött el tudja öblíteni a kelyhet. A kehely előnye, hogy gyenge vérzés esetén akár 12 órát is bent lehet folyamatosan, tehát akár egy teljes napot is eltölthetünk kivétel és öblítés nélkül, el is felejtkezhetünk a menstruációnkról. „Sterilizálni a kelyhekhez kapható sterilizálópohárban szoktam mikrohullámú sütőben. Akinek van gyereke, és valaha sterilizált cumit vagy mellszívót, annak nem lesz újdonság” – mondja Anikó.
Előnyei? Hátrányai?
Az egyik nagy előnye az intimkehelynek a bevezetőben is említett környezetvédelem és spórolás. Ha naponta csak 5 tampont használunk, akkor egy 5 napos menstruáció alatt 25 darabot használunk el, az tíz év alatt közel 2500 darab tampon. Ennek ára márkától függően nagyságrendileg 100 és 200 ezer forint között helyezkedik el. Az intimtölcsér esetében elég egyszer beruházni márkától függően pár ezer forintot.
De emellett előnyös tulajdonsága, hogy az intimkehely a tamponnal ellentétben nem magába szívja a folyadékot, hanem csak összegyűjti, így nem okoz hüvelyszárazságot. Ráadásul sokkal diszkrétebb, mint egy betét.
Ha a tampon használata is nehézkes volt a számodra, akkor az intimtölcsér esetében is az lehet, de akkor sem ajánlott, ha nem bírod a vért, vagy túl macerásnak tartod a kivételt és az öblítést.
„Rengeteg márka és forma kapható a piacon, ráadásul egyféléből több méret is elérhető. Sajnos abban senki nem tud segíteni, nekünk melyik lenne a legmegfelelőbb, érdemes ilyet használó ismerősöket megkérdezni, vagy fórumokon utánaolvasni, de megbizonyosodni csak a vásárlás és az első használat után tudunk arról, hogy a legmegfelelőbbet választottuk-e” – zárja a beszélgetést Anikó.