Amióta tisztában vagyunk vele, hogy a gyerekek agya olyan, mint a szivacs, és milyen korán el lehet kezdeni fejleszteni képességeiket, nemcsak ráfeszültünk a témára, de már-már mániákussá váltunk. Manapság nem ritka, hogy egy-két éves gyerekeket idegen nyelven szóló ringatóba visznek, aztán jöhet a kétnyelvű bölcsi és ovi, és ha máshogy nem megy, a különórák az általános iskolában, mindezt csak azért, mert kiderült, hogy tízéves korig sokkal hatékonyabban rögzülnek az idegen nyelvek.
Nincs a nyelvtanulással az égvilágon semmi baj, hiszen az angoltudás ma már az alapfelszereltséghez tartozik. A baj ott van, ha bűntudatunk van, amiért a mi gyerekünk csak ötéves korától tanul idegen nyelvet, vagy ha mániákusan egyik nyelvre oktattatjuk a másik után, mondván, milyen jól jön ez majd a menedzserképzés idején. Ha számonkérés van, kötelesség, és a szabadidő rovására eltöltött hosszú órák a játékos ismerkedés helyett.
A gyerek és a sport
Azt is tudjuk, hogy minél korábban elkezd valamit sportolni a csemeténk, annál hamarabb érhet el benne jó eredményeket. Sportorvosi vizsgálatra cipeljük őket, megnézzük, miben tehetségesek, és heti legalább kétszer visszük is őket edzésre, akár több sportágban is. Ha a gyerkőc kiemelkedik, jönnek a versenyek, az iskola mellett, és előfordulhat, hogy a zsenivé nevelés közben gyerekünk tökéletesen kimerül kötelezettségei között. A mozgásra, a sportra természetesen szükségük van, csak az a kérdés, milyen mennyiségben, intenzitással, és milyen körülmények – és edzők – között. Ha gyermekünk közepes képességű az iskolában, akkor sokunk abban látja felemelkedését, hogy élsportolót nevel belőle, mintha a siker fontosabb lenne a boldogságnál – vagy legalábbis egyenlő vele.
A gyerek és a tanulás
Mintha az iskola nem lenne elég. Persze, ismerjük az oktatási rendszerünk visszásságait, de mintha nem hinnénk el, hogy elég tudást beletömnek a gyerekünkbe ahhoz, hogy az egyetemi felvételije százszázalékos legyen. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy gyerek sem lehet ugyanolyan fogékony és tehetséges minden egyes tantárgyban, máris elérkeztünk a különórák világához. Amit nem ért matekórán, azt majd utána különórán megtanulja, nem baj, ha megelőzi a kortársait – gondoljuk. A különórákkal sincs addig semmi baj, amíg arra használjuk őket, hogy az adott tárggyal nehezen boldoguló gyerekünket segítsük, vagy egy kis plusztudást szeretnénk nyújtani neki. Azzal már annál inkább, ha minden napra jut legalább egy, iskola utáni kötelező tanulási kör, ami tovább fárasztja szellemileg amúgy leterhelt gyerekünket. Miközben nekünk a felvételik és a bizonyítványok lebegnek lelki szemeink előtt, meg a zseni gyerekünk, addig ő, lehet, hogy csak arra vágyik, hogy egyszer végre kialudja magát.
A gyerek és a szabadság
Miközben a gyerekpszichológusok is szinte mind egyetértenek abban, hogy amire egy gyereknek az iskola után szüksége van, az a szabad mozgás és a játék. Idő, hogy egy kicsit ülepedjen bennük a sok megtanult információ, és végre foglalkozhassanak saját magukkal. Bámulhassanak ki az ablakon, rajzolgathassanak, vagy éppen barátaikkal játsszanak. Hogy a természetben, zöldben töltsenek időt, ahol nincs rohanás, határidő, kötelesség, sem zaj, sem konnektor. Ahhoz, hogy jól működjenek, és boldog felnőtt legyen belőlük, a gyerekeknek pihenniük is kell, és nem csak este kilenctől az ágyukban.







