Csillagok

Mindenkinek szüksége van lelki kapaszkodóra

Van-e érdekesebb az emberi agy számára, mint megérteni önnön működését? Sikerülhet-e valaha feltérképezni agyunkat saját agyunkkal, vagy eleve lehetetlen a küldetés? Az IQ-ról, sőt az EQ-ról is rengeteget hallhattunk már, de mi a helyzet az SQ-val, a spirituális intelligenciahányadosunkkal?

Mennek a napok egymás után, hétfő után rögtön újra itt a vasárnap, s tapossuk a kereket egyre, vagy az is lehet, hogy a kerék lendít már minket tovább? És néha azt vesszük észre, egyre szomorúbbak, üresebbek és szürkébbek a napjaink, holott megteszünk mindent annak érdekében, hogy boldogok legyünk: jókat eszünk, keresünk és költünk, akár még családunk is van, akikről gondoskodhatunk, mégis perceken belül kiégünk.

Kell valami, amibe kapaszkodhatunk akkor is, ha már mindent kiszámoltunk, mindent megvettünk, és mégsem érzünk nyugalmat. Kell egyfajta általános rendbe vetett hit, hogy mégsem teljesen értelmetlen ez a mi földi létünk. Mindenkinek szüksége van egy lelki kapaszkodóra, amihez nyúlhat hideg, ködös novemberi délutánokon, amikor már négy órakor sötét van odakinn, s azt érezzük, minden tökéletesen értelmetlen, múlandó és fölösleges az életünkben.

Fotó: iStock.com/fjvsoares

Fotó: iStock.com/fjvsoares

S minél magasabb az SQ-nk, azaz a spirituális intelligenciánk, annál biztosabb lábbal állhatunk a földön, s annál tökéletesebben aknázhatjuk ki az IQ-nk és az EQ-nk felkínálta lehetőségeinket. Ez köti és hangolja őket össze ugyanis, gyakorlatilag meghatározza a boldogságra való képességünket. Mert ugye azt 35 fölött már senki nem gondolja komolyan, hogy a munka, a fogyasztás, a költés és a szórakozás önmagában képes boldoggá tenni a lelket?

Az SQ gyakorlati haszna

A spirituális intelligenciánk abban segít, hogy különböző döntéshelyzetekben ne kizárólag az észérvekre, de ne is csak az érzelmeinkre hagyatkozzunk, hanem a kettőt hangoljuk össze megfelelő módon, úgy, hogy számunkra a legmegfelelőbb eredménnyel járjon. Segít, hogy magunkba tudjunk nézni, képesek legyünk hallgatni az ösztöneinkre, a saját lelkünkre. Így nemcsak sikeresek, de igazán boldogok is lehetünk, s valóban értelmes életet élhetünk. Ez az érzék spontán és ösztönösen vezet rá minket a megoldásra: van az agyunkban egy úgynevezett S-pont, mely a többitől teljesen függetlenül tud működésbe lépni. A spirituális intelligencia mindig arra törekszik, hogy a lelket helyezze el a nagy egészben, a világ rendjében, s sokat segíthet abban, hogy spirituálisan is megtaláljuk a helyünket.

Fotó: iStock.com/ipopba

Fotó: iStock.com/ipopba

Persze nem kell itt kizárólag a vallásokra, ezoterikára gondolni, aki ezektől idegenkedik, az rengeteg egyéb területen megtalálhatja az igazát, lényeg, hogy legyen valami, amiben hinni tudunk, erkölcs, segítségnyújtás, ami által azt érezhetjük, nem véletlenül keveredtünk ebbe a káoszba itt a Föld nevű bolygón.

A SQ szeret kérdéseket feltenni, s addig nem nyugszik, míg meg nem találja rájuk a választ: miért?, hogyan? Mi az összefüggés a dolgok között? Felülemelkedik az apró hétköznapi részleteken, s a nagy egészet kívánja szemügyre venni, megérteni és elhelyezni magát benne. Az egész befogadására törekszik.