Így szültek dédanyáink

Réges-régen a primitív társadalmak egy részénél minden asszony szülése közösségi élménynek számított, amin az idős, tapasztalt nők részt vettek, más népeknél viszont a nő teljesen egyedül kínlódta végig a vajúdást egy kunyhóban. Az ókori görögöknél és rómaiaknál is megjelennek már a bábák, akik segítenek a szülésnél, orvost viszont szinte soha nem hívtak a folyamathoz. Itt, ebben az állapotban aztán eltelt sokszáz év, mire az orvosok is bekapcsolódtak a folyamatba, és medikalizálták, azaz orvosi problémává tették magát a szülést, és persze a terhességet is. Na de addig…

Fotó: iStock.com/KQconcepts

Száz évvel ezelőtt ugyan már voltak szülőotthonok, vagy erre a célra elkülönített kórházi részek, a legtöbb nő mégis az otthonában szült bábasszony, annak hordozható szülőszéke és az ismerősök segítségével. Amikor valakinek elérkezett az ideje, azt a szomszédasszonytól kezdve a jóakarókig egész sok nő vette körül, a férfiakat viszont – beleértve az apát is – elzavarták. Elvárás volt, hogy a nők értsenek a szüléshez, akármikor kellhetett a segítségük, a férfiak viszont csak akkor jelenhettek meg a színen, amikor megcsodálták az újszülöttet. Addig viszont maradtak az ősi praktikák, a forró víz, az ágy fejéhez hurkolt kötél, amibe az anyuka a fájások alatt belekapaszkodhatott, és a zsírral kent szülőutak.

Kell, hogy fájjon

Míg manapság szinte rettegünk a szülési fájdalmaktól – az első gyerek után bizonyítékokkal is alá tudjuk támasztani –, és egy jó aneszteziológus legalább annyira fontos, mint egy jó szülész, nehéz elképzelni, hogy dédanyáinknak még szinte kötelező volt szenvedni. Egy makacs hiedelem miatt úgy vélték, hogy bűnt követ el az asszony, aki az édenkertbeli Éva büntetését megpróbálja kikerülni. Vessük szépen alá magunkat az isteni ítéletnek, és szenvedjünk meg a gyerekért  – aki ezt nem tette, azt minimum bűnösnek bélyegezték, de egy anyát az 1500-as években ki is végeztek azért, mert csökkenteni próbálta szülési fájdalmait. Az anya és a gyerek érdekében imádkoztak, szenteltvizet szórtak szét, abba áztattak szent szövegeket, illetve gyógyfüveket használtak. Azok a természeti népek, akik nem nyögtek a vallás terhe alatt, bizonyítottan hasznos gyógyfüveket, teákat és eszközöket is használtak a szülés megkönnyítésére, de Európában csak 1853-ra jutottunk el odáig, hogy a szülés közbeni fájdalomcsillapítást nem tartották az ördög találmányának. Így szülhetett a nyolcgyermekes Viktória királynő is kloroform segítségével Leopold fiának világra hozásakor. Egyfajta „divatot” teremtett, s onnantól kevesebb lelkiismeretfurdalással vágtak neki az érzéstelenített szüléseknek.

Fotó: iStock.com/ janzwolinski

Jönnek a szülészek

Aztán a múlt század végére eljutottunk odáig, hogy az akár totális érzéstelenítésért cserébe a női bába helyett férfi szülészorvos mondja meg nekünk, hogyan kéne szülnünk. Sokkal, sokkal kevesebb anya hal bele a fertőzésekbe, hiszen a kórházakban odafigyelnek a higiéniára, tiszta eszközökkel vágják el a köldökzsinórt, vagy vizsgálják az anyát – nem úgy, mint régebben. Most már az apa is jelen lehet támogatóként, sőt, a legtöbb esetben félig ő veszi át a bába és a fájdalomcsillapító kötél szerepét is. A babák nem halnak bele a nehéz szülésekbe, a farfekvésbe, vagy épp a koraszülésbe, sokkal több kis embert menthetünk meg. Azért azt a több évtizedes praktikát visszahozhatnák, ami 2-3 hetes ágynyugalmat írt elő a friss anyukáknak, hogy kipihenjék a szülést…