×

Siker

Könyvkedvcsináló interjú: „Minden, amit leírunk, személyes és töredékes” – Európa szubjektív

Muszatics Péter írt egy könyvet. De nem akármilyet. A műfaja teljességgel meghatározhatatlan, valahol a történelem, az irodalom és a filozófia határán helyezkedik el, de ez nem is fontos, nem ez a fontos. A lényeg, hogy annyira jól sikerült, azonnal találkozni akartam az íróval, hogy megnézzem magamnak, ki az, aki ilyen gyönyörűséget tud írni, ami egyszerre irodalmi élmény és történelmi útirajz is. Nyolc város, melyek ugyan kőhajításnyira vannak tőlünk, mégsem tudtunk róluk szinte semmit. Eddig.

Az Utazás Európa mélyére több mint egy könyv, múlt, jelen és talán a jövőnk van megírva benne, egy olyan kontinensé, mely folyton változik, bármilyen stabilnak hisszük is a határait, sosem voltak és nem is lesznek azok. Egy kis szeletét éljük épp a történelemnek, ezek közt a határok közt, mely azonban nem szabad, hogy korlátok közé szorítsa a megismerésünket, hiszen a világ ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb hely.

Azért is tetszett nagyon ez a könyv, mert úgy gondolkozol, úgy látod a világot, ahogy szerintem kevesen képesek: átfogóan, a nagy képet egyszerre. Az olvasónak az az érzése, te tényleg átlátod a folyamatokat.

Igen, az a jó, hogy mindenki egy kicsit másképp tudja olvasni ezt a könyvet.

Fotó: Sonia Troshima

Fotó: Sonia Troshima

Milyen az ideális olvasód?

Nem tudom, ki vagy milyen az ideális olvasó. Én úgy írtam meg, hogy bárki elolvashassa, úgy próbáltam megfogalmazni a mondandómat, hogy akár magyar az illető, akár európai vagy japán, minden érthető legyen számára. Nem teszek olyan utalásokat, amiket esetleg egy magyar megért, de egy osztrák vagy egy francia már nem. Azért is volt fontos számomra ez a téma, mert ezek a városok, amelyekről én írok földrajzilag ugyan közel vannak, mégis a legtöbbről szinte semmit nem tudunk.

S te honnan tudsz ezekről a városokról ilyen sok mindent?

Hát utánanéztem, utánaolvastam. Bizonyos dolgok nagyon érdekeltek, amelyekre azonban sehol sem találtam választ, például Lemberggel kapcsolatban. Mert ha odamész, megnézel egy történelmi prospektust, vagy bemész egy múzeumban, ott olyan interpretációkkal találkozol, melyek egyenesen hajmeresztőek, és akkor egyszer csak kíváncsi leszel: egyáltalán ki ez a város, hol vagyok? Amit ott megkapsz az ukrán interpretáció,  ám ha eggyel mélyebbre ásol, egyre több rétegeket találsz: van egy lengyel, egy zsidó, egy osztrák és még egy ruszin interpretáció is.

Budapest szándékosan nincs benne, ahogy Bécs sincs, de tulajdonképpen e két város körül forog az egész „sztori”, és bizonyos értelemben egész Közép-Európa történelme. Prága helyett pedig azért választottam Pozsonyt, mert annak a leírásába sok mindent bele lehet sűríteni, amit szerettem volna elmondani erről a két városról, azonban Prágáról már rengetegen írtak előttem, szerintem az már nem olyan érdekes, lerágott csont.

Azért választottam ezeket a városokat (Tallinn, Vilnius, Łódź, Lemberg, Pozsony, Temesvár, Szarajevó, Thesszaloniki), mert bennük összesűrűsödik az egész régiónk esszenciája, az összes ország és az összes nemzet: lényegében lefedtem mindent.

Hogy jutottál el ezekbe a városokba? Mert az egyértelmű az olvasó számára, hogy nagyon is jelen vagy…

Nagyon vegyes: mivel én filmes vagyok, filmfesztivált szervezek többedmagammal, több helyszínen zsűriztem, Tallinnban, Vilniusban is, más helyekre pedig csak kíváncsiságból mentem, Szarajevó például mindig is nagyon érdekelt.

Filmrendező vagy eredetileg, hogy áll a filmes karriered?

Én most már nem nagyon akarok filmeket csinálni, alapvetően már fesztiválszervezéssel és filmtörténettel foglalkozom, éppen írom a DLA dolgozatomat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Közép-Európa és Hollywood kapcsolatáról. Sok hollywoodi alkotó származik erről a vidékről, s ezt kapcsolatot próbálom bemutatni. Szóval inkább filmtörténettel szeretnék foglalkozni, azon belül is a régi Hollywood érdekel, a ’30-as, ’40-es, ’50-es évek…

Szeretnél még írni valamit, van még elég sztori a fejedben?

Igen, persze, most folyamatban van egy cikksorozatom, ami Oroszországot mutatja be. Tavaly voltam ott kicsit több mint egy hónapig, előtte pedig Kijevben voltam zsűritag egy filmfesztiválon. És itt útközben felmerült bennem, hogy jó lenne írni Kijevtől Szentpétervárig egy Oroszország portrét. Tulajdonképpen országtörténet lenne, nem direkt módon, de nem is úgy, mint egy útirajz. Mert végül is az Utazás Európa mélyére szövegei sem útirajzok…

Szentpétervár – Fotó: FORTEPAN/NAGY GYULA

Szentpétervár – Fotó: FORTEPAN/NAGY GYULA

Nem kicsit olyanok ezek a szövegek, mintha az irodalom, a filozófia és a történelemírás keverékei lennének…

Igen, valami ilyesmi volt velük a szándékom. És Oroszország megírásánál is valami hasonló módon szeretnék eljárni, kicsit ugyan másképp, de végeredményben folytatnám ezt a vonalat.

Inkább a történelmi Oroszországnak a megragadása lenne a célom, ami nagyon-nagyon nehéz, szinte lehetetlen feladat. Töredékes és személyes lesz. De bármi, amit az ember leír, az töredékes és személyes, ezt nagyon fontos hangsúlyozni, pláne a 20. század után, amikor is nagyon sokan és sokszor léptek fel azzal az igénnyel, hogy abszolút világmagyarázatokat adjanak, tökéletesen koherens világrendet mutassanak be. De ilyen nincs. Igény volt és van is rá, csak ezek az elméletek mindig nagyon veszélyesek. Én ezért fogalmazok általában úgy, hogy „mintha”, vagy „talán”, mert ezt fontos szerintem beismerni. Ez mind szubjektív és elképzelhető, hogy tévedek. Lehet és kell vitatkozni azzal, amit leírok, mindenki tévedhet, te is, én is, az olvasó is.