Ma már nem ritka, hogy a gyermekek a húszas, harmincas éveiket is a szülői házban élik, hiszen sokkal egyszerűbbnek és kényelmesebbnek tartják ezt a helyzetet. Elszakadni a szülői háztól nagy felelősség emberileg és anyagilag, és sokan nem akarják vállalni ezt a felelősséget.
„A Pán Péter-szindróma egy olyan megrekedt érzelmi állapot, melyben egy életkora alapján felnőtt ember, nevezzük Péternek, sohasem akar felnőni – mondja Andrási Betty pszichológus. – Ez a személy makacsul ragaszkodik a gyermeki élet gondtalanságához, örömeihez, ezért viselkedésével visszautasít minden felelősséggel járó pozíciót, szerepet, és nem hoz fontos döntéseket. Egyszerűen nem akar felnőni, örökké fiatal akar maradni.”
Szerinte minden úgy jó, ahogy most van…
A helyzetet példával szemléltetve talán sokan ráismernek egy-egy ismerősükre, netán saját magukra. Az imént példaként említett Péter 38 éves, az édesanyjával él egy kis panellakásban. Édesanyja imádja őt, és kíméli, ahogy csak tudja. Péter csak akkor dolgozik, amikor kedve tartja. A legutóbb azért rúgták ki, mert rábíztak egy fontos munkát, de nem végezte el, nem is érdekelte az egész. Tudta, hogy anyja majd ad neki pénzt. Nem gondolkodik a jövőről, szerinte minden úgy jó, ahogy most van. Kinézete és öltözködése nagyon fiatalos, imádja a zsebes gatyát és a laza pólókat. Inget sosem hord, mert azt utálja. Nyakkendő még sosem volt rajta. Van egy barátnője, Vendi. Ő 20 éves és még tanul. Olyan anyatípusféle. Ha Peti nála van, akkor is jó dolga van, mert Vendi kiszolgálja őt, ahogyan azt anyjánál is megszokta. Peti szereti, ha körülötte forog az egész világ. Ebben édesanyja és a párja is támogatja. Petinek mások szerint sok problémája van, de nem vizsgálja meg őket. Úgy gondolja, hogy ha nem beszél róla és nem tesz semmit ellene, akkor azok maguktól elmúlnak. Péter gyakran iszik, mert akkor nem kell tudomást vennie a problémákról. Akkor valahogy minden sokkal könnyebb. A számítógépes játékok pedig újra és újra elrepítik őt a fantasztikus gyermekkorba, ahol minden szép és jó. Péter kerüli azokat a helyzeteket, amikben dönteni kell. Csak hírből ismeri az „elköteleződés”, a „komoly” és a „felelősség” szavakat. Nem akar saját házat, nem akar megnősülni, nem szeretne gyereket. Még jó, hogy Vendi olyan fiatal, mert ő sem akar.
Gyermekkorban kezd kialakulni
Sokan azt mondják, hogy ez a modern ember betegsége, és a modern társadalom tehet arról, hogy egyre több a Pán Péter körülöttünk. De a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogyan alakul ki ez az állapot. „A kutatások alapján a Pán Péter-szindróma kialakulását több környezeti tényező befolyásolja – folytatja a pszichológus. – A szindróma szilárd alapjai már a gyermekkorban kialakulnak. Egy ‘Péter’ édesanyja általában nagyon túlóvó, túlféltő és engedékeny, aki mindent megcsinált a gyerek helyett, mert szerinte ezekre a feladatokra a kicsi babája nem képes, vagy nem akarja őt vele terhelni. Az anya nem tanítja meg a gyereknek, hogyan kell dönteni, mi az a felelősség, és semmivel sem kényszeríti önállóságra. Az apa általában teljesen vagy érzelmileg hiányzik a gyermek életéből. Az ebből kialakult első ok a tanult tehetetlenség. Anno a szülő féltette a gyereket, nem bízott benne, mindent megcsinált helyette, ezért a gyerek nem tanult meg szinte semmit, ami a felnőtt élethez szükséges lenne. A gyerek így örökre gyerek marad, és abnormálisan kezd el kötődni az édesanyjához, aki folytatja a ‘te csak pihenj, kisfiam’ hozzáállást, tovább erősítve benne a gyereket.”
A másik ok a modern társadalmi elvárások gyengülése és a média által közvetített fiatalságkultusz. Már nem számít vénnek az, aki 40 évesen sem nős. Sőt nagyon is menő, ha valaki ilyen sokáig megtartja a függetlenségét, és ráadásul tud spórolni a pénzzel, ha otthon lakik. A harmadik okot szintén a társadalmi változások teremtették meg azzal, hogy elhúzódtak a fiatalok tanulmányai, és nem ritka, hogy sokszor még 35-40 évesen is diák az ember. A negyedik ok pedig nem más, mint a vonzó felnőtt példa hiánya. Mit lát most a legtöbb kapunyitogató fiatal? Boldog családokat? Erejük teljében lévő 40-eseket? Könnyed életet? Nem éppen… Helyette robotoló, kilátástalan pénzügyi helyzetben élő, a munkájukat utáló, 60-nak kinéző agyonhajszolt, feszült, szorongó 40-eseket, akik olyan párkapcsolatokban élnek, amik tele vannak konfliktusokkal és feszültséggel.
Maguktól kell segítséget kérniük
„A szindrómát a ’80-as években írták le, de nem került be a pszichodiagnosztikába, így ezek alapján nem számít mentális betegségnek – ismerteti a szindróma helyzetét Betty. – Egy szindróma általában szenvedéssel jár. De ez nem. A ‘Péterek’ általában nem szenvednek, nincs betegségtudatuk, mert számukra ez a normális élet. Általában a környezet az, aki felhívja a figyelmet a problémára. Ha ezzel szembesülnek, akkor ők maguk szoktak pszichológust felkeresni. Pszichológiai tanácsadás keretein belül könnyen új irányba tudják terelni a ‘Péterek’ az életüket. A Pán Péterre jellemző személyek mind 25 év felettiek, de sokan a 40 éves kort is elérik. Általában az egyke vagy a legkisebb gyermek válik később Pán Péterré. A következményei a szűk családot és a társadalmat sújtják. Általában nem házasodnak meg, nem születik gyerekük, de ha mégis, akkor nem tudnak jó példával szolgálni a környezetnek, a gyermeknek. A munkahelyeken pedig nagyon sok galibát tud okozni a hanyag, könnyed, felelőtlen hozzáállás. Az édesanyjuk halálával pedig ott marad egy tehetetlen, önállótlan ember, aki gyakran depressziós, és akár öngyilkos is lehet.”
Az ideális társ: Wendy
Mert talán hihetetlennek hangzik, de ahogy a mesében is megvan Péter tökéletes párja, úgy az a valóságban is igaz. De mi is az a Wendy-szindróma? „A mesében Pán Péter párja Wendy. A szindróma esetében is kell legyen egy Wendy, aki erősíti és fenntartja Péter viselkedését. Péter mellett egy nő ha meg akar maradni, Wendyvé válik. Mindig megtalálja a zsák a foltját. Wendyk azok a nők, akik úgy viselkednek partnereikkel, mint az aggódó anyukák. Általában minden Pán Péter mögött van egy Wendy, pl. a nővére vagy a párja, aki minden döntést meghoz Péter helyett, ő az, aki vállalja a felelősséget Péter életéért, így az maradhat örök gyerek, nem kell felnőnie. Nem baj, ha megbízhatatlan, nem baj, ha tehetetlen, mert Wendy ennek az ellentetje. Wendy gyermekeiből is Pán Péter válik, és folytatódik a mese.”