Az előttünk álló évek egyik legjelentősebb megoldandó feladata a Föld növekvő népességének egyre szűkösebb természeti erőforrások melletti megfelelő élelmezése. Az élelmezésbiztonság növelésének egyik legészszerűbb és leghatékonyabb eszköze az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása.
Magyarország elkötelezett az élelmiszer-pazarlás mennyiségének csökkentése mellett. A Földművelésügyi Minisztérium a NÉBIH-hel közösen tervezi egy környezeti és gazdasági fenntarthatóságot szolgáló program elindítását, amellyel csökkenthető lenne a hazai háztartásokban keletkező élelmiszer-hulladék mennyisége. Egy hatékony kampány mindössze 1-2 év leforgása alatt akár 8%-kal is mérsékelheti a háztartásokban kidobott élelmiszerek mennyiségét. Magyarországra vetítve mindez 15 milliárd forint megtakarítást eredményezne, amely teljes egészében a családoknál maradna.
E témában folytatott tárgyalásokat Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár Párizsban a francia mezőgazdasági minisztérium élelmiszeripari főigazgatóságának vezetőivel, Patrick Dehaumont vezérigazgatóval, valamint Vincent Gitz igazgatóhelyettessel. Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem mindkét országra komoly feladatokat ró, és óriási felelősséggel jár. A téma megvitatásának további aktualitást adott, hogy épp az elmúlt hétvégén, október 16-án ünnepeltük a magyar kezdeményezésre életre hívott élelmezési világnapot, ami egyben az élelmiszer-pazarlás elleni világnap is.