„Mi a kedvenc horrorfilmed?” – teszi fel a mára klasszikussá vált kérdést a Sikoly című film legelején a sorozatgyilkos Casey-nek (Drew Barrymore) a telefonban. A lány azt feleli, hogy a Halloween, de ahány ember, annyiféle válasz létezik erre a kérdésre. Merthogy mindenki mástól retteg.

A szakemberek szerint amikor megszületünk, két dologtól félünk: a zuhanástól és a hangos zajoktól. A többi félelmünket pedig megtanuljuk. Ezért van, hogy bár vannak hasonló félelmeink, abban mégis különbözünk, hogy például nem mindenki fél a pókoktól, a kutyáktól, a tollas állatoktól. És a horrorfilmek tekintetében is mást és mást keresünk. Van, aki a farkasembereseket gyűjti, más a zombikra kíváncsi, és megint más az evilágon maradt szellemektől retteg, vagy attól ver hevesebben a szíve, ha azt látja a mozivásznon, hogy valakit megszállt az ördög.

Ez csak film!

Merthogy ez egy klasszikus tünet, már ami a heves szívverést illeti. A félelem ugyanis ezzel jár. Valamint adrenalin termelődik a szervezetünkben, elkezdünk izzadni. Mint például az extrém sportolók esetében. Csakhogy mi popcornt ropogtatva ülünk a mozivászon előtt, hogy majd a film végén egy nagy sóhajjal és bizonytalan mosollyal nézzük a stáblistát, mert tudjuk (reméljük?), hogy ez csak film, nincs semmi veszély, a zombik alszanak, a legfélelmetesebb kísértetek meg inkább Japánt választják, nem pedig Magyarországot. Mert a mi környékünket inkább a vámpírok kedvelték, már ha hihetünk az erdélyi Drakula grófról szóló történeteknek – és miért kételkednénk bennük?

Mindenféle statisztikai adat nélkül is azt gondoljuk, hogy október végén-november elején nézzük a legtöbb horrorfilmet. Halloween idején szinte kötelező megnézni legalább egyet, akár a kedvencünket, akár egy újat. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon nehéz jó horrorfilmet készíteni. Legalább is erre enged következtetni az, hogy rengeteg feledni való, átlagos és kiszámítható film készül évről évre, és csak néhány olyan alkotás, amit még évek múlva is emlegetünk. Igaz, ami igaz: az ingerküszöbünk is máshol van, vagyis lehet, hogy amit mi unalmasnak vélünk, attól mást kiver a víz.

Segítünk választani

Ha egy „jó öreg klasszikusra” vágyunk, választhatjuk például Alfred Hitchcocktól a Madarak (1963) című filmet, vagy a Psychót (1960). És persze ott van A texasi láncfűrészes mészárlás (1974), a Halloween – A rémület éjszakája (1978), a Péntek 13. (1980), a Rémálom az Elm utcában (1984) – ezeket azóta újraforgatták, a legtöbb vélemény szerint azonban a remake-ek meg sem közelítik az eredeti alkotásokat.

Ha másfajta rettegésre vágyunk, szerezzük meg a Rosemary gyermekét (1968). Szintén klasszikus, ahogyan Az ördögűző (1973) is az, no meg például a Poltergeist – Kopogó szellem (1982).

A Drakula mellett más horrorfilmek is készültek irodalmi művek alapján. Ilyen többek között a Dr. Jekyll és Mr. Hyde (1931) – Fredric March meg is kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat érte, valamint Az Álmosvölgy legendája (1999, bár Tim Burton több változtatást hajtott végre az eredeti történethez képest), és a Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya (2007). Hát igen, úgy tűnik, Johnny Deppben van valami félelmetesen vonzó…

És ha már említettük Japánt – igazi profik, ha olyan filmet kell készíteni, ami után nem tudunk elaludni, és napokon keresztül hallgatjuk a csendet, mert minden egyes neszre felkapjuk a fejünket. Aki látta, sosem felejti A kört (1998) vagy A haragot (2003), és ott van Az átok (2004, bár ebbe már „belekontárkodtak” az amerikaiak is).

De milyen lista lenne ez, ha nem említenénk A fűrészt (2004)? Nem kell az összes részt megnézni, véleményünk szerint a folytatások egyébként is gyengébbekre sikerültek, mint az első (na jó, és a második) rész.

A felsorolást még bőven lehetne folytatni, de talán ennyi is elég egy kis gondolatébersztőnek, ha éppen azon törjük a fejünket, hogy mit nézzünk ma este. Akármelyik horrorfilmet is választjuk, készítsünk be egy vígjátékot vagy rajzfilmet is, amit gyorsan megnézünk utána, hogy elfeledtesse velünk azt a sok borzalmat. Hogy jöjjön a szemünkre álom…