Csillagok

Angelina vagy Brad kapja a gyerekeket? Most kiderül!

Még szeptember végén kaptuk a hírt, hogy Hollywood egyik álompárja, Angelina Jolie és Brad Pitt benyújtották a válópert. A hír sokkolta a világot, de valószínűleg a Brangelina családot nem annyira: állítólag már egy ideje mély nézeteltérések voltak közöttük a gyermeknevelés fontosabb kérdéseiben. Azt is rebesgetik, hogy a válás előtt hónapokig már nem hancúroztak az ágyban, és problémáikat párterapeuta segítségével is próbálták orvosolni – sikertelenül.

A casus belli pedig a magánrepülőjükön történt perpatvar volt, amikor Brad szóváltásba keveredett egyik örökbefogadott gyermekükkel, a jelenleg 15 éves Maddoxszal. Egyes beszámolók szerint tettlegességig fajult a vita, mások szerint csak verbális bántalmazás történt. Bárhogy is legyen, Angelina azt szerette volna, ha ő gyakorol kizárólagos felügyeleti jogot hat gyerekük felett. Árulkodó volt az az előzetes megegyezés, miszerint a végső határozatig Brad csak terapeuta jelenlétében láthatta gyermekeit, ráadásul random drog- és alkoholtesztekre kötelezték.

Szerencsére a gyermekeket is megkérdezték róla, kinél szeretnének lakni, és döntésük egyöntetű volt: Angelina mellett voksoltak. Brad azonban bármikor látogathatja a gyerekeket, és ha szeretnének, akkor a gyerekek is mehetnek hozzá.

A pár egyébként azt kéri, hogy a sajtó hagyja őket békén ebben a nehéz időszakban, mivel szeretnék maguk között, a lehető legbékésebben feldolgozni a történteket. Kívánjuk nekik a legjobbakat, és reméljük, sikerül túljutniuk a válás megterhelő időszakán mind a két színésznek, mind gyermekeiknek.