Az iskola tulajdonképpen a legtöbb gyerek számára mély víz az ovi után még akkor is, ha bőven iskolaérettként, akár hétévesen ül be a padba. Nemcsak az új társakhoz, pedagógusokhoz és környezethez kell alkalmazkodni, hanem egy sokkal szigorúbb és kötöttebb szabályrendszerhez, ami mentálisan és fizikailag is kimerítő és megerőltető számukra. Hiába az iskolai felkészítő, a korosztálynak megfelelő óvodai foglalkozások, négyszer-ötször (sőt hatszor!!) 45 percet csendben végigülni, majd még délután a tanulóidőben újra elővenni a könyveket rendkívül megerőltető egy kisgyereknek. Hozzájön még ehhez, hogy alkalmazkodni kell az iskolai szabályokhoz (nem iszunk, nem pisilünk akkor, amikor szeretnénk), megszokni a gondolatot, hogy ők a legkisebbek, hogy korán kell kelni, nem szabad elkésni és nem lehet hiányozni – nem csoda, hogy kimerültek és feszültek, ennél fogva hisztisebbek, esetleg kezelhetetlenebbek, hangosabbak, zabolátlanabbak, mint korábban.
Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia
Tanítson – tudást és empátiát!
Ezt a sok feszültséget mégiscsak ki kell engedni és ki kell pihenni valahol, amire nem elég a szünetek közötti öt perc, plusz a délutáni udvari játék (már ha van). Minden érintett szülői közösségben központi téma ilyenkor, hogyan viszonyul egymáshoz az osztály és a tanító néni, akinek elsődleges szerepe van abban, hogy ez az érzékeny átmeneti időszak minél zökkenőmentesebben és gyorsabban lezáruljon – lehetőleg mindenki megelégedésére, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az iskolával való megismerkedés milyensége meghatározza a későbbi, tanuláshoz való hozzáállást is.
Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages
Véleményünk szerint ez annyira fontos, hogy az első hónapban egyszerűen nem is kellene a konkrét tananyagot és tankönyvet elővenni, pusztán az adott órához kapcsolódó játékokat játszani. Hogy ez történetesen kapcsolódik a számoláshoz és a finommotorika fejlesztéséhez? Szuper! Ez az egy hónap tökéletes alkalom lehetne arra, hogy a tanító (néni vagy bácsi) átvegye az egykori óvó néni szerepét a gyerekek szívében. Hogy kialakítsa azt a kapcsolatot az osztályával, amelynek köszönhetően később (jó esetben négy éven keresztül) nem kell kiabálnia, ha fegyelmet szeretne, hiszen a gyerekek figyelnek rá, érdekli őket, amit mesél, hovatovább tanít. Hogy a gyerekeknél egyébként alapfelszereltségnek számító, a világ megismerése iránti mérhetetlen vágyat kihasználva szinte játszi könnyedséggel mutassa meg nekik, milyen egyszerű a számtan, milyen sikerélményt nyújt az írás, és milyen új világok nyílnak meg előttük az olvasással. Ez már csak azért sem olyan elvetemült elvárás, mert szinte az összes ovis várja az iskolát, vagyis szeptember elsején minden tanító az abszolút nyertes pozícióból indul, onnan már csak rajta múlik, hogy milyen irányba görgeti tovább a dolgokat.
Hát, van, akinek ez sikerül, van, akinek nem…
A videó, amit hetente vetítenék minden iskolában:
