Csillagok

Gerinctörés: életroppanás – akik nem adták fel

Kevés súlyosabb sérülés érhet minket, mint hogy lebénulunk, és tolószékbe kényszerülünk. Ez azonban nem kell, nem szabad, hogy az életünk, jókedvünk, aktivitásunk végét is jelentse. Mutatunk öt embert, akik csak azért sem adták fel.

Erő mindenekfelett

A tolószékes Harnos Kristóf kétszeres Európa- és világbajnok testépítő három évvel ezelőttig szakácsként és cukrászként dolgozott. Egy autóbaleset miatt – az autó kisodródott, és az utasként közlekedő Kristóf tíz métert repült, gerincveleje szétszakadt – deréktól lefelé megbénult. A fiú tolószékbe kényszerült, de nem esett pánikba. Utánanézett, mit lehet így, megtört gerinccel csinálni, sportolni, motivációs filmeket nézett, és nem akarta még családját sem szomorúnak látni. Megmutatta nekik, és mindenki másnak, hogy így is teljes életet élhet, és a baleset után kilenc hónappal, a rehabilitáció végeztével másodszor is megszületett. Először erőemeléseket végzett, és testépítésbe kezdett, mára pedig kétszeres világ- és Európa-bajnokként motiválja sorstársait. Azt mondja, hogy ha vannak céljaink, álmaink, azokért merjünk tenni, sőt tegyünk meg mindent, és bízzunk benne, hogy képesek vagyunk elérni azokat. Minden egyes nap, amikor Kristóf felkel, és eljut egy céljáig, legyen az akár „csak” a konditerem, megéli, hogy aznap is győzött, ha máshol nem, önmaga felett.

Szerelem kerekesszékben

A most 29 éves Matthew King rögbijátékos volt, de kamaszkorában egy sportbalesetben nyaktól lefelé megbénult. Gép nélkül még lélegezni sem tud, mosdatni, öltöztetni, etetni kell, és még beszélni is meg kellett újra tanulnia. Bár nagyon el volt keseredve, Matthew nem adta fel. Lediplomázott a jogi karon, és egy londoni ügyvédi irodánál dolgozik. Szabaidejében pedig síel (!), maratonokat teljesít és könyvet ír. A szerelemről azonban sokáig teljesen lemondott. Ám a lengyel származású és teljesen ép Ilona Roza Kubica beleszeretett a gátlásos fiúba, és már az esküvőt is megejtették – épp nászúton vannak.

A tenisz sem akadály

A 15 éves Conner Stroud annak ellenére tartozik a világ legjobb junior teniszjátékosai közé, hogy tolószékes, és egészségesekkel játszik mérkőzéseket. Az észak-karolinai Rutherfordtonban élő fiú eleve lábak nélkül született, de művégtagok segítségével képes szaladni – ha pedig ez éppen nem megy, akkor tolószékéből játszik. A fiú alapos hendikeppel indult, de kitartó volt, nem adta fel, tehetséges is, így tulajdonképpen természetes, hogy ilyen jó eredményeket ér el – lábak ide vagy oda. Conner odáig volt, amikor nagy példaképével, Rafael Nadallal találkozhatott – a rajongásban pedig már a sztár is osztozik vele, hiszen ő is megszerette kerekesszékes kis barátját.

Tolószékkel bulizni

A kerekesszékes embereket körülveszi egy csomó előítélet. Önállótlanok, besavanyodtak, és nem szeretnek kimozdulni – gondolják sokan, pedig hány olyan fiatal él, akik még buliznának, ismerkednének, szórakoznának, igen, tolószékkel is! Emiatt indult el a Kalandra fel! Nonprofit Kft. Mozduljunk ki! programja, ami tolószékes fiataloknak segít eljutni a városon belül nyilvános helyekre, akár fesztiválokra is. Így juthatott ki a nyáron több fiatal is, köztük a 33 éves Dani a Sziget Fesztiválra, ahol nemcsak koncertezett, nevetett, és bulizott, de még az ellenkező nemmel is tudott ismerkedni.

Utazás kerekesszékkel

Még a közeli metróig vagy buszig is nehéz eljutni tolószékkel, nemhogy nagyobb távolságokat megtenni! A kurd Nujeen Mustafa viszont Aleppóból egészen Németországig utazott bátyjához, hogy új életet kezdhessen. 5500 kilométert tett meg, hogy lift nélküli házukból, ahonnan csak segítséggel, valaki ölében mehetett ki egyáltalán a szabad levegőre, vonaton, buszon, hajón eljusson egy másik országba. Útjára igyekezett úgy tekinteni, mint élete kalandjára, tolószékét pedig nem teherként értelmezni, hanem eszközként. Megnézte az adott országok nevezetességeit, most pedig kosarazni tanul Németországban.