×

Csillagok

Krampusz, mumus, zsákos ember: félnek még a gyerekek?

December közeledtével egyre gyakrabban hangzik el a krampusz neve, aki a boldogság és az ajándékozás helyett a félelmet és a büntetést szimbolizálja. Év közben, ha rendetlenkedik a gyerek, régen jött a mumus, vagy a zsákos ember. De élnek-e még ezek a lények és „szabad-e” velük ijesztgetni a gyerekeket?

A gyerekek úgy nőnek fel, hogy számtalan mitikus lény veszi őket körül. Ezeket a lényeket két csoportba sorolhatjuk: vannak negatív és pozitív alakok. A pozitív lényekhez a jutalmat, a boldogságot és az örömöt társíthatjuk. Ők azok, akik ajándékokkal kedveskednek a kicsiknek, tőlük nem félnek, sőt motiváló hatásuk is van. Ezzel szemben léteznek a negatív figurák, akikhez akkor fordulnak a szülők, amikor már eszköztelennek érzik magukat és így próbálják megregulázni a gyerekeket. „A szülők azért, hogy kordában tartsák fegyelmezetlen gyerkőcüket Mikulás és karácsony tájékán előszeretettel húzzák elő a tarsolyból a krampusz figuráját, aki mint tudjuk, virgácsot vagy szenet hoz a rossz gyerekeknek ajándék helyett – esetleg, még azzal is próbálkoznak, hogy elviszi a rossz gyerekeket” – meséli Posztós Réka pszichológus. Pontosan azért, mert mitikus alakok, a gyerekek tartanak tőlük, de felmerül a kérdés, valóban okos dolog-e, ha ijesztgetjük a kicsiket? Hasznos vagy inkább ártalmas ez a módszer?

Fotó: iStock.com/KeremYucel

Fotó: iStock.com/KeremYucel

Valóság vagy képzelet?

A gyerekek ijesztgetése mesebeli figurákkal soha nem lehet jó megoldás – figyelmeztet a pszichológus. – A gyerekek fejében (főleg óvodás korig) még gyakran keveredik a fantázia és a valóság. Mindemellett feltétel nélküli bizalommal fordulnak szüleik felé, így minden tőlük kapott információt a világ működéséről feltétel nélkül és felülbírálás nélkül elfogadnak. Tehát ha gyermekünknek elég meggyőzően és hatásosan elmondjuk, hogy a krampusz egy gonosz szerzet, akitől félni kell, ő ezt vélhetően elfogadja tőlünk és valóságosként kezeli. Előfordulhat, hogy végül is ezzel a szülő eléri a célját, a gyerek a megtorlástól való félelmében korlátozza azt a viselkedést, amit a szülő szeretett volna szabályozni, de gondoljuk végig, milyen áron: a szülő célja, hogy gyermeke kövesse az általa felállított szabályokat. Ennek a legjobb formája az lehet, ha maga a szülő rendelkezik megfelelő tekintéllyel ahhoz, hogy gyermeke elfogadja a szabályait, illetve emellett a gyerkőc is érzi szülei felől azt a biztonságot és következetességet, amit a felnőttek által felállított szabályok adhatnak. Ha a fenti két tétel közül bármelyik sérült, akkor van szüksége a szülőnek külső segítő fenyegetőkre. Bár a szülő elérheti a krampusz ‘bevonásával’ célját, mert gyermeke félelmében valószínűleg elkerüli majd a nem kívánt viselkedést, de az eredmény az ünnepek elmúltával vajon tartós maradhat-e? Mivel a szabály nem vált belsővé, így valószínűleg nem.”

Az ilyen típusú fenyegetések tehát a gyermek bizalmára építenek. A kicsik feltétel nélkül hisznek a szüleiknek, így ha ők azt mondják, hogy létezik a krampusz, vagy szörnyek laknak az ágya alatt, miért is kételkedne? A szülők sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy milyen következményei lehetnek az ilyen fajta ijesztgetéseknek.

Felvetődik az a kérdés is, hogy vajon a gyermek bizalma nem rendül-e meg a szüleiben. Anya hagyná, hogy elvigyen a krampusz? Rossz esetben sajnos a válasz igen. Mindezek hatására előfordulhat továbbá, hogy a gyerkőc olyan helyzetben, amikor a fantáziája erősebb működésre képes (sötétben, elalvás előtt), félni fog a képzelt figurától, mint valós dologtól. Előfordulhat az is, hogy gyermekünk rémálmaiban előbukkanhat a fenyegető figura.
Mérlegeljük tehát, hogy szeretnénk-e mindezek tudatában a krampuszt mint ‘nevelési eszközt’ használni.

Fotó: iStock.com/Elisanth_

Fotó: iStock.com/Elisanth_

A helyes gondolkodásmód a megoldás

A szerkesztőségünkben is megvitattuk a témát. Volt, aki úgy nőtt fel, hogy a szülők semmilyen ijesztgető figurát sem használtak, de olyan is akad köztünk, aki találkozott ezekkel a negatív alakokkal. Felnőttként persze az is kérdés, hogy a gyerekkori tapasztalatok után hogyan neveljük a saját gyerkőceinket. Annának egyértelmű véleménye van a témával kapcsolatban. „Engem sosem ijesztgettek semmivel és én sem ijesztgetem soha semmivel a gyerekeimet. Ez olyan morális határ, amit semmilyen körülmények között nem lépek át. Már iskolás gyerekként, amikor ilyet hallottam egy felnőttől elborzadtam azon, hogy lehet valaki ilyen. Van Mikulás meg Fogtündér (egy ideig), de zsákos ember… reális következményekkel számolunk, nem mumusokkal!

Előfordul, hogy elfogy a türelmünk, fáradtak vagyunk és azt érezzük, hogy sehogy sem tudjuk kordában tartani a kicsiket. Azt viszont sosem szabad elfelejteni, hogy az ijesztgetéseknek komoly következményei is lehetnek, és a gyermek feltétlen bizalmával nem szabad visszaélni.