Csillagok

Mit jelent a vörös fonal a csuklón?

Egyre több embert látunk furcsa, vörös fonalból készült karkötővel a bal karján. Egyesek szerint vallási jelkép, mások a rontás elűzésére használják. Nézzük, mit is jelent pontosan!

Kabbala-védelem

A vörös fonalat mint védelmi eszközt a kabbala vallás hívei viselik a legtöbben. A tanítások szerint a fonal kettős célt szolgál: megvéd az irigy tekintetektől és megszabadít saját irigységünktől, valamint a gonosz szemtől. A gonosz szem többféle vallásban is jelen lévő szimbólum, amely azt jelenti, hogy mások irigy tekintetétől nekünk, akik az irigységet kiváltottuk, bajunk származhat akár csupán a másik irigysége miatt, akár azért, mert a féltékeny illető rontást küld ránk. A kabbala vallás hívei tehát a fonalra mint védelmi erőre tekintenek. A színe sem véletlen: a vörös a legalacsonyabb rezgésszámú szín, egyfajta szélsőséges negatív erőt képvisel, amit pont azért használnak, amiért legyengített kórokozókkal oltanak be minket a betegségek ellen. Tehát az erejétől megfosztott gonosz energia pajzsként véd minket más gonosz erőktől, vagy ha nem is tud megvédeni, átfordítja őket pozitív történésekké.

Fotó: iStock.com/NicolasMcComber

Fotó: iStock.com/NicolasMcComber

Miért pont a bal kéz?

A vörös fonal vagy szalag azért is jelképes a kabbala hívei számára, mert hitük ősanyját, a gonosztól való védelmet kereső Ráhelt is ilyennel tekerték körbe a sírban. A monda szerint a hívek ezt a hosszú fonalat először áttekerték a koporsón, majd darabokra vágták, és a csuklójukra kötve viselték. Azért a bal karjukon, mert az az oldal az elfogadást jelképezi, a kaput, ahol bejuthatnak a negatív energiák.

Ki köti fel?

A vörös szalagot nem köthetjük saját magunk a csuklónkra, valaki olyat kell megkérnünk, aki közel áll hozzánk, akiben bízunk, akit szeretünk, és aki viszontszeret – ez lehet egy barátnő, családtag, szerelem vagy tanító is. A fonal felkötése már csak azért sem menne egyedül, mert hét csomót kell kötnünk rá, amelyek a szivárvány hét színét és az azokból összeadott fehér fényt jelképezik.

A kabbala hívei a fonal felhelyezésekor fogadalmat is tesznek arra, hogy megbocsátanak rosszakaróiknak, kedvesek lesznek minden emberrel, és a negatív gondolatokat, a féltékenységet messzire elkerülik. Ezt úgy teszik, hogy ők maguk nem irigykednek másokra, illetve elkerülik azt is, hogy sikereik csillogtatásával irigységet váltsanak ki. Legyünk szerények, visszafogottak, és értékeljük, amink van – szól a tanítás. Ha a fonalunk elszakad, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem sikerült gondolatainkat a jó irányba terelni, a vallás szabályai szerint köthetünk fel nyugodtan másikat, a lényeg a védelem biztosítása.

Fotó: iStock.com/BrianAJackson

Fotó: iStock.com/BrianAJackson

Miért lett divat?

Mivel a kabbala vallás nem túl elterjedt, talán nem is tudnánk a vörös fonalról, ha a kilencvenes években nem látjuk meg Madonna, Demi Moore, Michael Jackson, Britney Spears, később Liptai Claudia vagy Hernádi Judit csuklóján. A kabbala vallás hívei egy ideig fel is lázadtak, hogy szent eszközükből divatcikk vált, de már nem tehettek semmit. Akik követték a sztárokat, azok bizony hamar felkötötték a vörös fonalat, akár érettek voltak spirituálisan, akár nem.

Milyen fonalat használjunk?

Ha szeretnénk egy ilyen karkötőt, ahhoz először is szereznünk kell háromszor sodort szálakból álló vörös fonalat. Ezután csomóztassuk meg és köttessük fel egy kedves tanítónkkal, ismerősünkkel, akiben megbízunk, majd ne vegyük le, amíg el nem szakad magától.