Talán kezdhetnénk a visszaemlékezést a karácsony előtti időszakkal. Persze gyerekként nem az ajándékvásárlással és az ünnepi menü összeállításával voltunk elfoglalva, sokkal inkább az ajándéklista írásával és az előre megvásárolt szaloncukrok megdézsmálásával. De visszaemlékezve mégis úgy tűnik, hogy az édesanyák valahogy kevesebbet stresszeltek a karácsony előtti hetekben. Persze az advent advent napján kezdődött és nem hetekkel korábban, hogy egyre jobban azt sulykolják belénk a bevásárlóközpontok és üzletek, hogy ha nem vesszük meg időben a leghaszontalanabbnak tűnő fenyőfadíszt, akkor deceberben már hiába keresgélünk, idejében kellett volna vásárolni!
Lassan közeledő ünnepek
A téli lassúságban minden bizonnyal nagy szerepet játszott a hóesés. Nem a szállingózó, rögtön elolvadó havacska, hanem az igazi, félméteres, vagy még annál is nagyobb vastagságú hótakaró, amitől, ha lehet, még csendesebb lett a falu, de még a városi zajok is tompábbakká váltak a hótakaró alatt.
De persze az ünnep közeledtével mindenki izgatottabbá vált, ahogyan válunk most is. A boltokban nem volt akkora választék, mint amennyi üzlet van most csak egyetlen plázában. Sem csomagolópapírból, sem szalagból nem lehetett úgy válogatni, mint manapság, mégis azok voltak a legszebb és legizgalmasabb dobozok széles e világon, amik a mi karácsonyfánk alatt megbújtak. Mert ajándékok akkor is voltak, persze, mindenkinek egy vagy kettő, és közösen valami a családnak is – általában társasjáték, amivel szentese apa, anya és a gyerekek is szívesen múlatták az időt. Körbeülték az asztalt és egymás után dobta mindenki a kockát, aki kimaradt, az gyújtott egy csillagszórót, míg újra sorra nem került.
Üveggömbök, harangok és angyalkák
És a fenyőfa díszei! Minden kornak megvolt a maga dizájnja: a század elején szívesen horgoltak angyalkákat a fára, később már üvegdíszeket festette naivkékre és rózsaszínre – a csillám ezekről sem maradhatott el. Az iskolában készült papírfüzés jól megfért a habkarikák és szaloncukrok színes rengetege mellett, de került aranyozott dió vagy fenyőtoboz is a fára. Ahogyan a pici csengettyűk és elegéns masnik is gyakran feltűntek a fenyőágakon. Nem a dizájn volt a fontos, hogy egyszínű legyen, vagy legfeljebb kétféle, hanem ezerféle, ahogy a gyerekeknek tetszik, díszítsék ők fel, a karácsony sokkal inkább az övék.
Krácsony, 1942 – Fotó: FORTEPAN/RADOS TAMÁS OSB
Emlékszünk még az igazi szaloncukrok ízére? Amik akármilyen mesterséges színezékkel és összetevőkkel készültek, akkor is az egyik legfinomabb édességek voltak az ünnepek idején. Nemcsak a zselés, a marcipános, a rumos-diós vagy a vajkaramellás, de volt meggy ízű is, aminek valószínűleg köze nem volt a gyümölcshöz, mégis mennyien rajongtunk érte! A mai szaloncukrok nagy része már minőségi alapanyagból készül, persze, de mégsem találtunk az egyik üzletben egyetlen zseléset sem, a bonbonszerű cukrokból azonban akadt száz doboznyi is.
Régen minden jobb volt. Vagy csak megszépíti a gondtalan gyerekkor, a tűnékeny lassúság és a havas háztetők puha csendjének varázsa?
