Otthon

Vásároljuk meg időben autópálya-matricánkat!

Az idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól, csütörtöktől megvásárolhatók a következő évre szóló országos és megyei e-matricák – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A tárca közleménye szerint az árak nem változnak 2017-re.

Tasó László közölte: a magyarországi gyorsforgalmi utak használatára vonatkozó szabályok gyakorlatilag öt éve változatlanok, az e-matrica rendszer most sem változik, csak kényelmi szolgáltatással bővül. A megyei matricák bevezetése hasznos volt, amit az is jelez, hogy az idei év első 11 hónapjában 14 százalékkal adtak el többet, mint tavaly.

Fotó: Pexels/ Stanley Nguma

Fotó: Pexels/Stanley Nguma

Elmondta: várhatóan összesen mintegy 12 millió matricát értékesítenek az év végéig. Az idei költségvetésben tervezett mintegy 187 milliárd forintos bevétel már október végére teljesült, az év végére elérheti a 213 milliárd forintot. Ebből az e-matricák bevétele a mintegy 50 milliárd forintos tervezettel szemben várhatóan 58 milliárd forint körül alakul – mondta az államtitkár. A bevétel az e-matricák esetében már most – az év első 11 hónapjában – mintegy 5 milliárd forinttal, 9,8 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év hasonló időszakában – jegyezte meg Tasó László.

Az elővásárlással kapcsolatban a szolgáltatási igazgató felhívta a figyelmet, hogy az idén megvásárolt jövő évi matricák csak 2017. január 1. nulla órától érvényesek, 2018 január 31-ig.

Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a jövő évre érvényes matricák idei elővásárlását a cég 18 viszonteladójából 11 biztosítja. A vezérigazgató arra biztatatta az autósokat, hogy az e-matricáikat mobileszközökön – telefonon, tableten – vásárolják meg. Elmondása szerint ma már a parkolások több mint 60 százalékát mobiltelefonon fizetik ki autósok.