De vajon mennyien vagyunk, akik valóban így éreznek? Akik reggelente nem azzal az émelyítő gyomorgörccsel ébrednek, ami akkor fogja el az embert, amikor tudja: aznap (is) olyasmit kell csinálni nyolctól négyig, amihez egyáltalán nincs kedve, amitől rosszul érzi magát, ami elől a világból kifutna inkább, de mégsem teszi, hanem felöltözik, villamosra száll, és nyolckor már az íróasztal mögött ül vagy a többiek között a sorban áll és dolgozik, mert a pénz az pénz, valamiből ételt kell venni. És ez a nap is eltelik egyszer, ahogy a tegnap is, négy után mehet haza, a családhoz, vacsorázni, elfelejtheti az előző nyolc órát, a robotot, mert annak érzi, nem hobbinak. A munka számukra teljesen más értelmet nyer, kötelező és negatív, szükségből elvégzendő, nem örömteli.
Fotó: iStock.com/Szepy
Szerencsés kevesek. Vagy sokak
Mi kellhet ahhoz, hogy valaki a hobbijával foglalkozzon főállásban? Hogy azért kapjon pénzt, amit szívesen csinál, ami nem esik nehezére, ami kikapcsolódás a számára? Egy nagy adag szerencse, gondolhatjuk, majd elképzeljük, hogy mennyi az esély arra, hogy ha valaki szeret például rajzolni, később meg is tud élni belőle. Vagy szereti a virágokat, a divatot, az irodalmat, és még sorolhatnánk. Aztán eszünkbe jutnak sorban a szakmák, a tanáraink és az ismerőseink, és a homlokunkra csapva kimondjuk az első nevet, aki az eszünkbe jut. Aztán a másodikat, esetleg a harmadikat, és azt mondjuk: lám-lám, a környezetünkben is lehetnek ilyen emberek.
Csak nem biztos, hogy mindenkiben tudatosul, hogy mennyire szerencsés. Mert talán nem is fogják fel, hogy a munkájuk számukra nem is munka, csak csinálják, mert nekik ez természetes. Ha valaki szereti az autóját bütykölni, és autószerelő lesz, vagy imádja az esküvőket, és rendezvényszervezőnek áll, vagy izgalmas számára az állatok világa, és munkát kap egy állatkertben, arról csak azt mondhatjuk, hogy szerencsés, és ha mégis úgy kel fel mindennap, hogy semmi kedve az egészhez, akkor talán van valami más, ami még jobban érdekli.
Fotó: iStock.com/grinvalds
És egyébként is: elérni azt a szerencsés állapotot, amikor úgy érezzük, hogy a hobbink a munkánk vagy a munkánk a hobbink, hogy munkaidőben nem dolgozunk, vagy ha mégis, abban örömünket leljük, akkor már értjük és érezzük, mire gondolhatott Konfuciusz és mindazok, akik őt idézik. Dőljünk hátra a fotelünkben, és képzeljük el, mi lenne az álommunka számunkra, és tegyünk néhány lépést annak az eléréséhez. Nem vesztünk vele semmit, legfeljebb azt, hogy egy napot sem kell dolgoznunk a hátralévő életünkben.
A témával Imádom a munkám címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül ma is 17 óra 10 perckor kezdődő adása. A stúdióban beszélget Bánhegyi Kata, Süle Katalin és Lados Józsefné, valamint meglepetésvendég is érkezik hozzánk.
A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.
