Stílus

Varázskezek sorozat: A cipőket álmodó lány

Óvodáskora óta varr, a vérében van a cipészet. Tóth Annamária még nincs 25 éves, de évek óta álomszép bőrcipőket készít, és anatómiai pontossággal igazítja azt a megrendelők lábára.

A családjában, több generációra visszamenőleg varrtak a nők. Nagymamája, anyukája is. A varrógépasztalok mellett nőtt fel, a pedálok mellett. Szabott, varrt kisgyerekként is, és hamar megismerkedett a gépi varrással is. Nem volt számára kihívás, amikor már nagyobb lányként, művészeti középiskolásként Szombathelyen vagy később az egyetemen (MOME – textiltervező szak) be kellett ülnie egy gép elé. Nem volt kérdés, hogy olyan területet választ, ahol a két kezével alkothat, és az se, hogy viszi-e tovább a családi hagyományokat és értékeket. Hálás szüleinek, mert ebben (is) maximálisan támogatták és támogatják a mai napig, és büszkék arra, amit elért.

Fotó: Szakály Fruzsina

Fotó: Szakály Fruzsina

Pár éve hozta létre saját márkáját, a FlyWalkingot. A legutóbbi Comet-díj-átadón Tóth Gabi extravagáns bőrből készült testékszerét Csetényi Lillával közösen álmodták, valósították meg.

Viszi tovább a tudást is

„A dédapám cipész volt és édesanyám nagyon sokat, nagyon szépen mesélt róla. Bár mi nem nagyon ismertük egymást, kicsi voltam, amikor meghalt, de a róla szóló mesék és a szerszámok, amelyek a szakmája után megmaradtak, elbűvöltek. Kicsi gyerekként is gyakran nézegettem a cipész szerszámokat, találgattam, mi mire való, próbálgattam, kerestem vele, rajta a fogást. Jó néhány eszköznél kellett segítség a megfejtéshez. Ám amikor ma kézbe veszem a szerszámokat (sok olyan szerszámmal dolgozok, ami még a dédpapámé volt), akkor érzem, hogy van kapcsolat. Spirituális értelemben is, de ami ennél (szó szerint) kézzelfoghatóbb – azt érzem, hogy egyszerűen TUDOK bánni azzal a szerszámmal és olyan fogásokra is rátalálok, amit nem tanultam (vagy nem gyakorolhattam annyit), mégis ismerem. Mintha többet tudnék, mint amennyit valójában ismerhetek ebből a szakmából. Szóval igen, a dédpapám nyomán a kezemben, a véremben van a cipőkészítés.”

Fotó: Szakály Fruzsina

Fotó: Szakály Fruzsina

Be kellett „törni” a cipős szakmába

„Persze tanultam is sokat azért, amit most tudok. Erről sokat mesélhetne első mesterem, aki magához fogadott tanulónak. Nehéz volt megtörni nála (is) azt az általános vélekedést (ellenállást), hogy egy nő nem lehet JÓ cipész. Szerintem lehet és ezt számos alkalommal be is bizonyítottam. De az is tény, hogy nehéz a cipész szakma: vannak olyan műveletek, amihez tényleg nagy erő kell, például, amikor kaptafára kell foglalni a felsőrészt. Az azért tényleg kemény munka, meggyötri a kezet, a kar izmait. Egy-egy ilyen művelet után nekem is napokig érzi a kezem a munkát. De megérte a sok erőfeszítést az eredmény, és megéri ma is, amikor látom, hogyan alakul gyönyörű lábbelivé az anyag. ”

Fotó: Szakály Fruzsina

Fotó: Szakály Fruzsina

Mary már az egyetem alatt is dolgozott, és mire elkészült diplomamunkájával, már több megrendelésen volt túl, egyre többen megismerték nevét, munkáját.

Relaxál és feltölt az ékszerkészítés

„Először volt a cipő, a cipészet és mellette jött a másik a szerelem: az ékszertervezés, -készítés. Ez azonban jutalomjáték. Így relaxálok, így pihenek meg, és az engem ért élmények, ingerek feldolgozásának eszköze is. Ékszerkészítéssel vigasztalódok, alkotással vezetem le a feszültséget, de örömömben is készítek ékszereket, kiegészítőket. És az ékszereken nyomot hagy a hangulatom. Attól függően használok élénkebb, erősebb színeket, bonyolultabb formákat vagy nyúlok egy bizonyos anyaghoz, esetleg kombinálok, engedem el a fantáziám, hogy milyen a kedélyállapotom. Ám akár ez, akár az a motiváció, ami minden alkalommal feltölt, megnyugtat és gyors a pozitív válasz is. Hamar jön a sikerélmény, feldobja az egész napom.

Persze látom, hogy ezzel nem csak én vagyok így. Az ékszerkészítő (vagy akár a táska-, pénztárcakészítő) workshopokon részt vevőkön is látom, milyen erővel hat az alkotás (és aztán az elkészült) darab az alkotóra.”

Ezt a Ridikül.hu szerkesztői is tanúsíthatják. Annamária irányítása mellett készítettünk el egy hétvégi workshopon egy bőrpénztárcát, majd az interjú után még egy karkötőt is. Saját karkötőt, saját karra, ami pontosan viselője csuklójára, a csukló mozgásához igazodik. Tengernyi endorfint termelt a folyamat és óriási az öröm. Sokkal tovább tart – napokig, hetekig is visszaköszön, nem úgy, mint amikor megveszünk valamit (lehet az bármi, bármilyen szép). Az alkotás öröme, a saját magunk által létrehozott tárgy használata, viselete folyamatos örömet biztosít. Magabiztosságot ad és erősít. Ráadásul mivel egyedi és nem tömegesen termelt darabokról van szó, különlegességük okán kommunikációra csábítanak. Ismeretlenek kérdeznek rá, hol is vettük a tárcát, a karkötőt és olyan jó kicsit büszkélkedni azzal, hogy MI készítettük. Igen, nem vettük (ilyet nem lehet vásárolni), mi szabtuk, ragasztottuk, mi simogattuk simára, mi ütöttünk patentot rá, mi vertük ki szegecsekkel, mi kapcsoztuk be a darabot. A tudás, amit megszerezünk óriási érték, a hangulat pedig magával ragadó. A műhely illata, a színes anyagok, bőrök látványa, tapintása, az együttdolgozás, az, ahogy figyelünk egymásra és mindenkinek drukkolunk, hogy úgy sikerüljön, ahogy azt megálmodta, felülmúlhatatlan ajándék.

Etikus legyen és szép

Mary bőrrel dolgozik. Marha-, sertés-, kecskebőrrel. Kerüli az egzotikus bőröket (a kígyó-, krokodilbőrt is), még akkor is, ha az abból készült termékeket bizonyos keretek között magasabb áron lehetne értékesíteni. Fontos számára az etikus magatartás a bőriparban is.

Fotó: Szakály Fruzsina

Fotó: Szakály Fruzsina

„Az alapanyagok beszerzését első körben a helyzetem határozta meg. Nagyon sok segítséget kaptam egy szombathelyi bőrkereskedéstől. Kontaktot, lelőhelycímeket és ezek nagy része meg is maradt. Jellemzően Olaszországban készült bőrökkel (kötésekkel) dolgozom, egyrészt annak a minősége garantált. Az olaszok élen járnak a bőrök kikészítésében, ráadásul ezen a területen divatot is diktálnak, másrészt európai országról beszélünk, ahol feltételezhetően etikus körülmények között készítik ki a bőröket.”

Fotó: Szakály Fruzsina

Fotó: Szakály Fruzsina

Nincs ismétlés, nincs utánrendelés

„Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennem, hogy csak bizonyos keretek között lehet hozzáférni egy-egy bőrféleséghez. Szériában kell gondolkodnom nekem is. Mert ha kifut egy bizonyos szín vagy minta, akkor azt többé nem lehet beszerezni. Ha különleges bőrről és ékszerkészítésről van szó, akkor bizony a legapróbb négyzetcentiméternyi darabka is kincs. Ügyelek arra is persze, hogy ne pazaroljam egyébként se az alapanyagot. Ezt jól az eszünkbe vésték már diákként is, és ezt adom tovább azoknak is, akik nálam tanulnak. Meg kell becsülnünk azt, amivel dolgozunk, takarékosan szabunk, a lehullott részeket is felhasználjuk, illetve kapcsolatban állok egy soproni (alapítvánnyal) kreatív műhellyel, a Felhőtáncolóval , én a megmaradt bőrök egy részét odaajándékozom. Tudom, hogy ott jó helyre kerül, mert nagyon értékes (ingyenes) kézműves foglalkozásokon használják fel azokat.”

Fotó: Szakály Fruzsina

Fotó: Szakály Fruzsina

Most az alkotás az életem

„Bár dolgozom napközben egy cégnél, a délutánok, esték jelentős részét a Galaxis Műhelyben töltöm. Tavaly ősszel csatlakoztam ehhez az alkotóműhelyhez, ahol rajtam kívül még három másik csapat dolgozik (The Flying Heads, Manoluma, Nearnia). Legutóbbi közös, kollaborációs alkotásainkat a BUDAPEST FASHION WEEK-en mutattuk be. Mindezt a Virág Judit & Attraktív Kollektíva törzsi hastánc-előadásán keresztül.

Fotó: Szakály Fruzsina

Fotó: Szakály Fruzsina

Távolabbi terveim között egy saját berlini cipőbolt szerepel, ahol csakis egyéni megrendelések alapján készült cipőket árusítanánk. Gyönyörű cipőket színes bőrökből. Olyanokat, ahol a megrendelők merik vállalni a saját ízlésüket. Erre biztatok így is mindenkit: színesedjenek, kombináljanak, hozzák létre saját stílusukat. Valósítsák is meg, vagy engedjék, hogy ebben segítsünk nekik.”