×

Otthon

Babonák és hiedelmek, hogy szerencsés legyen az új év

Minden népnek megvannak a maga hiedelmei és babonái, amikre odafigyel a fontosabb napokon. De ugyanígy személyre szabott szokásaink is vannak, amit évről évre megismétlünk, például szilveszterkor vagy az új év első napján.

Ha visszagondolunk az elmúlt évre, bizonyára tudnánk vitatkozni egyik-másik babonával. Például hogy hiába ettünk két tál lencsét is, mégsem jött el az életünkben a tejjel-mézzel folyó kánaán. Mert persze szűkölködni sem szűkölködtünk, akkor talán mégis működik ez a pénzbevonzó-babona…

Akárhogy is, jobb nem kockáztatni, és mindent megtenni annak érdekében, hogy 2017 is szerencsés, egészségben és sikerekben gazdag esztendő legyen. De hogy mivel befoláysolhatjuk esetleg a sorsunkat? Összegyűjtöttünk néhány hiedelmet és szokást, hogy mindenki kedvére válogathasson közülük!

Fotó: iStock.com/alphacell

Fotó: iStock.com/alphacell

Szilveszter éjjelétől másnap estig

A szokásos lencsefőzeléken talán már mindannyian túl vagyunk, sertésvirslivel vagy valamilyen sült disznóhússal, persze. A lencse ugyanis, illetve más hasonló szemes, illetve sok apró szemből álló étel a pénzt és a gazdaságot vonzza. Ilyen például a sárgaborsó és a mák is, vagyis ha még nem tudjuk, mit együnk ebédre, egy finom mákosgubát össze lehet dobni a maradék kifliből vagy bejgliből! A sertéshús is azért népszerű ilyenkor, mert a disznó kitúrja a szerencsét. Ezzel szemben a szárnyasok, különösen a csirke inkább el- illetve hátrakaparják, vagyis érdemes kerülni az új év első napján.

Egy hiedelem szerint ha nem eszünk meg mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. A gazdagságot többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere, illetve étele az asztalon. Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint elszáll a tehén haszna.

Talán nem is tudjuk, de a szilveszteri, valamint újévi erős fények és hangos zajok azért vannak, hogy távol tartsanak mindenféle rosszat. Ezért például a tűzijáték és a trombitaszó. De a különféle vicces, ijesztő maszkok és álarcok is a gonosz dolgok elriasztására szolgálnak.

Fotó: iStock.com/oneinchpunch

Fotó: iStock.com/oneinchpunch

Szilveszter éjjelén pontban éjfélkor az összes ajtót ki kell tárni, hogy az óév kimehessen. Ugyanis ha nem távozik, az újév nem tud bejönni. Erről persze lehet, hogy lemaradtunk, de 12 hónapunk van még, hogy felkészüljünk a következő szilveszterre!

Csókolózzunk!

Akitől ugyanis ezen a napon csókot kapunk, az egész évben szeretni fog bennünket. Ezt kár lenne elfecsérelni!

Elterjedt hiedelem, hogy amit az újév első napján cselekszik az ember, az hatással lesz egész évre. Így tartózkodjunk például a vitáktól, veszekedésektől. Aki korán kel, egész évben friss lesz, aki gyengének, betegnek érzi magát, az egész évben ilyen lesz. Nem szabad mosni, teregetni, vasalni vagy fonni, és általában semmilyen házimunkát végezni. A jó évkezdésnek velejárói a jó italok és a bőséges étkezés. Aki újév napján édeset eszik, annak egész éve édes lesz. Ezen a napon nem szabad orvost hívni vagy orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük a következő évet. Az üres zsebek, szekrények vagy polcok látványa a következő évre szegénységet vetítenek előre, ezért a kamrát és a zsebeket is meg kell tölteni, valamint a pénztárcákat tele kell rakni pénzzel, hogy az év során ez legyen a jellemző. Az újévet nem jó tartozással, adóssággal kezdeni, ezeket még az újév előtt ki kell egyenlíteni. Erről persze lehet, hogy lemaradtunk, de majd okulunk belőle a következő évben! Ugyanakkor nem szerencsés dolog újév napján hagyni, hogy a tűz kialudjon, valamint ollót sem jó használni, mert elvághatja a szerencsénket.