Csillagok

Milyen tárgyak hoznak szerencsét a lakásba?

Nem mindegy, milyen energiák vesznek körül minket a lakásban. Ha jók, életünk gazdagodhat, ugyanakkor a sivár, energiavámpír otthon szerencsétlenné is tehet.

Állatok kezében a szerencsénk

A felálló ormányú elefántból egyesek szerint hét pontosan elég, másoknak elefántos az ágyneműjük is. Az biztos, hogy szerencsét, gazdagságot hozzó kabalaállat, ahogy a kevésbé ismert medve is, ami távol tartja a gonosz erőket. Ha nem idegenkedünk tőle, a békát is megpróbálhatjuk lakásunk díszévé tenni – már nem az élőt, csak szobrokat –, hiszen több ázsiai kultúrában is a Hold és a fellendülés jelképének tartják. Keressük azt a békaszobrot, ami pénzt tart a szájában! Jótékony hatású lehet a Kínában nagy becsben tartott kínai ökör, a macska, és az értelem jelképe, a fehér daru is.

Fotó: iStock.com/struvictory

Fotó: iStock.com/struvictory

Több tükör, több pénz?

A feng shui szabályai szerint ha a lakás meghatározott pontjaira pénzérméket teszünk, ráadásul piros terítőre, akkor számíthatunk arra, hogy vonzani fogjuk a gazdagságot. Ugyanez igaz a bőséget hozó mosolygó Buddha-szoborra és a kedvező karrierváltozásokkal kecsegtető teknősre is. Ha biztosra mennénk, állítsuk a teknőst egy pénzérmére, így fokozva a hatást. A tükör is nagyon fontos, nemcsak optikai trükköt jelentve mutathatja nagyobbnak a lakást, de a gazdagságot is megsokszorozhatja. Fontos, hogy a tükör teljesen ép legyen, ne sérült, ne törött, mert akkor ellenkező hatást fejthet ki.

Szerencsét hozó növények

Szobanövényeket tartani a lakásban mindenképpen egészséges, és látványos dekorációnak is számít. Minél több a természetes zöld, annál megnyugtatóbbnak érezzük az otthonunkat. Ugyanakkor bizonyos növények, mint például a fikusz, vagy a gazdagság szimbólumaként használt, igénytelen pozsgafa szerencsét is hozhatnak. Ha tehetjük, tartsunk citrom- vagy narancsfát – egyes fajták a szobában vagy a lépcsőházban is kibírják a hideg végét –, vagy tegyünk páfrányt a fürdőszobába.

Díszítsünk másként!

Próbáljuk ki a szerencsét hozó szélcsengőt, a jó energiákat sugárzó kristályokat vagy a szobai szökőkutat: dekoratív, különleges elemek, amik feldobják a lakás hangulatát – és talán a mi életünket is. A gyertyák, főleg, ha párosával helyezzük el őket, a párkapcsolatunkat tehetik bensőségesebbé, a só pedig biztonságérzetet okoz – a durva szemcsés változattal kiválóan lehet dekorálni is.

Fotó: iStock.com/Almaje

Fotó: iStock.com/Almaje

Szerencsétlenséget hozó tárgyak

Nem mindegy, milyen mütyürökkel van tele a lakásunk. Ha túl sok van belőlük, zsúfolt érzetet keltenek, a takarítás nehézségeiről nem is beszélve. Mindenképpen szabaduljunk meg a lefelé álló ormányú elefántoktól,  galambot, sast vagy gólyát ábrázoló szobroktól, képektől, illetve a pozitív érzéseket gátló oroszlántól és kutyától is – mármint ismét csak a szobrokra gondolunk. Nem árt saját érzéseinket is figyelembe venni: ha nagyon erős ellenérzéseink vannak egy-egy dísztárggyal kapcsolatban, az sosem véletlen. Még ha a szimbolika alapján jót is tenne nekünk, inkább hagyjuk a lakáson kívül. Ne legyenek a falon olyan fényképek, festmények, amik valami negatív történést ábrázolnak vagy rossz emlékeket idéznek: nyugodtan szabaduljunk meg tőlük, és helyükre válasszunk inkább a fent említett szerencsehozó szimbólumokból valamit!