Csillagok

Csendesítsük le elménket!

A nyugalom szigete nem ott van, ahol nincsenek bajok, zaj és kemény munka, a nyugalom szigetét akkor találjuk meg, ha mindezen gondok ellenére mi legbelül mégis nyugodtak tudunk maradni.

Amennyiben agyunk úgy viselkedik, mint egy 5 éves kis rosszcsont, azaz megállás nélkül futkos, egyik dolog után a másikba kap, nyughatatlan, akkor ideje egy kicsit kilépni a világból, befelé irányítani a figyelmünket, és lecsendesíteni az elménket. Ez azonban nem könnyű, egyeseknél bizony kemény munka.

Pozitív

Elalvás előtt mindig az életünk pozitív dolgaira koncentráljunk, sose hagyjuk, hogy a negatív erők lehúzzanak, s kétségbeesésbe taszítsanak bennünket. Vegyük sorra, mik a jó dolgok az életünkben: meleg szobában fekszünk, van mit ennünk, van mit felvennünk holnap reggel, van, aki szeret bennünket és van olyan az életünkben, akit szerethetünk. Ha ezek megvannak, a többi már csak hab a tortán. Mire a felsorolás végére érünk, talán már sokkal nyugodtabbak is leszünk. S ha reggel korán felkelünk, ahelyett, hogy az előttünk álló újabb nehéz nap jutna eszünkbe, inkább örüljünk annak, hogy van hová elindulni, s van kit megpuszilni reggelente.

Fotó: Pixabay/ CCO Public Domain

Fotó: Pixabay/ CCO Public Domain

Fáradtság

Gondoljunk mindig arra, a fáradtság nem ellenség, a fáradtság a barátunk: azt jelzi, volt dolgunk, érdemes volt felkelnünk aznap, tevékenyek voltunk. Olykor azonban ennek ellenére harcolnunk kell ellene, igenis felkelni és szembe menni vele, megmutatni, hogy erősebbek vagyunk nála. Hiszen a közös boldogító élményekhez erő kell és győzelem a lustaság felett. A lelket pedig csakis az élmények és az átélt szép pillanatok éltetik.