Csillagok

Egy kis számmisztika: mi baj van a 13-as számmal?

Péntek 13-a van! A kicsit is babonások már tegnap este kifüggesztették a patkót az ajtó fölé, lekopogták, nehogy valami baj történjen ma, és éles szemmel figyelnek, nehogy még egy kóbor fekete macska is keresztezze útjukat. Ne tetézzük a bajt, fő a biztonság. De mi baj van tulajdonképpen a tizenhármas számmal?

Arra, hogy a pénteki nappal mi a probléma, elég könnyen rájöhetünk: Jézus pénteken halt meg. De a 13-as számtól való viszolygást ez már nem magyarázza meg, bár része a dolognak, hogy az utolsó vacsorán is tizenhárman ültek az asztalnál – a 13. Júdás volt, aki később elárulta Jézust. Ebből fakad az a babona is, hogy tizenharmadikként leülni egy asztalhoz szintén balszerencsét jelent (bár egyes források szerint a pech ilyenkor semlegesíthető, ha egy tűt szúrunk a terítőbe a 13. teríték mellé.)

Fotó: Pexels/ CC0 License

Fotó: Pexels/CC0 License

Már az ókori Rómában is peches számnak tartották a tizenhármast, a halál és a rombolás előjelét látták benne. A kabbalisták szerint is csak a baj van ezzel a számmal: míg a 12 kerek, egész, hiszen 12 hónap van, kétszer 12 óra egy nap, és a 12 egyébként is több másik szám többszöröse, addig a 13 már a 12-n túl van, ráadásul még prímszám is. A 13-as szám ősi problémáját bizonyítja az is, hogy már Hamurappi törvénykönyvéből is hiányzik a 13. pont, így biztos, hogy már a kereszténység előtt is létezett ez a babona. A Tarotban a XIII. kártya a Halál kártyája.

Manapság is egészen meglepő helyeken tartja magát a hiedelem: a szállodákban nincs 13. emelet, a repülőn nincs 13. sor, és a Forma–1-ben sincs 13-as számú autó. Egyesek olyan mértékben viszolyognak ettől a számtól, hogy külön fóbiát is létrehoztak erre a jelenségre, aminek a triszkaidekafóbia nevet adták. Ezek közé tartozott Franklin D. Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke is, aki annyira félt attól, hogy véletlenül egy asztalnál tizenhárman foglalnak helyet, hogy mindig készenlétben tartotta titkárnőjét, hogy szükség esetén 14.-ként csatlakozzon az asztaltársasághoz.