Egészség

Nem mindegy, illúzió-e az utolsó szalmaszál – az Új Germán Medicináról

Nevezik sok néven: Új Germán Medicina, ÚGM (vagy a német névből GNM), Germán Gyógytudomány, Biologika vagy egyszerűen csak Új Orvostudomány, mindegyik elnevezés egy rendszert takar: a Ryke Geerd Hamer német exorvos által létrehozott „gyógyítási” módszert.

Még a cikk legelején leszögezném: a Hamer-féle „gyógyítás” szigorúan idézőjelek között értendő, mivel semmiféle tudományosan megalapozott bizonyíték nincsen a módszer hatásosságára, sőt, már maga a rendszer is számtalan helyen ellentmond az emberi test, a biológia, fizika, tehát úgy általában a mindenféle természettudományos törvényeknek.

Fotó: iStock.com/jhandersen

Fotó: iStock.com/jhandersen

Hamer, az exorvos

A Rajna-vidékről származó férfi 1962-ben szerezte meg orvosszakmai engedélyét. 1978-ban, nem sokkal fia, Dirk elvesztése után hererákot állapítottak meg nála, amit ő a súlyos érzelmi trauma eredményeként könyvelt el. Ez alapján alakította ki saját gyógyítási módszerét, miszerint a betegségek – nemcsak a rák, hanem minden betegség – csak és kizárólag érzelmi alapon jönnek létre. Eszerint kezdte el kezelni pácienseit, így elég hamar, 1986-ban vissza is vonták orvosi engedélyét. De ez nem akadályozta meg őt az ige terjesztésében, engedély nélküli orvosi tevékenység gyakorlásáért kétszer is ült börtönben.

Holisztikus orvoslás

Ennyi elég is az alapítóatyáról, nézzük magának az ÚGM-nek a lényegét. „A Lélek, az Agy és a Szerv három szintje voltaképpen csak papíron vagy gondolatban három, a valóságban egy. Sem a szerveinket, sem az agyunkat nem hagyjuk otthon, ha dolgozni megyünk. Ez a három dolog (vagy szint) az élő szervezeteknél egymástól elválaszthatatlan! És mint tudjuk, a különválasztás, figyelmen kívül hagyás végzetes, ha nem okulunk belőle.” Ezt állítja az Új Medicina honlapja, és ezzel nem is vitatkozunk. Voltaképpen pont az ÚGM az, ami ellentmond ennek: hiszen semmi másban, csakis a Lélekben keresi a betegségek kialakulásának okát, azaz egy olyan érzelmi sokkban, ami az agyba becsapódva hameri gócot hoz létre, és ez okozza a daganatot valamelyik szervben.

A modern orvostudomány számára sem vitatott, hogy a psziché történéseinek hatása van a testre és a betegségekre. Különösen a krónikus betegségek körében van erre egyre több bizonyíték, azonban ez sokkal bonyolultabb és sokrétűbb kapcsolat, nem lehet redukálni olyan egyszerű szimbolikára, mint hogy a petefészekciszta oka a nőiességgel való problémában keresendő, vagy hogy ha fáj a torka a betegnek, akkor nem mer kimondani valamit. A betegségek hátterében összetett folyamatok állnak, amikben szerepet játszanak a pszichológia mellett a genetika, az életmód, a környezeti tényezők, de például a vírusok, baktériumok is. Az ÚGM azonban mindezek létét tagadja, szerinte például ez utóbbiak, a káros mikrobák nem is léteznek, vagy ha mégis, akkor azok segítik szervezetünk működését. A kérdés, miszerint milyen óriási pszichés sokk okozta a 2013-as ebolajárványt, esetleg milyen trauma érheti a madárinfluenzában elpusztult baromfikat, megválaszolatlan marad.

Fotó: iStock.com/SanneBerg

Fotó: iStock.com/SanneBerg

Az utolsó szalmaszál…

Az ÚGM nemcsak a betegségek okát, de gyógyítását is pszichés úton képzeli el. Ez azonban életveszélyes – szó szerint, csak Hamer „doktor” halálos áldozatainak száma, azaz azok száma, akiket ő kezelt tanácsokkal a rendes kezelés helyett, 150 főnél tart. Bár sajnos a valódi orvosok kezei között is sok rákos beteg meghal, azonban az ÚGM még azoktól is elveszi a gyógyulás lehetőségét, akiknek lenne esélye a túlélésre. Manapság a rák már nem jelent halálos ítéletet. Sok fajtája gyógyítható, de fontos, hogy a betegséget még a korai stádiumban észrevegyék (ezért nem tudjuk elégszer felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára!). A pár éves túlélés is kardinális jelentőségű lehet, hiszen a rák gyógyításának módjai rohamosan fejlődnek.

A diagnózis valóban sokkot jelent a beteg számára. Ilyenkor nem tud racionálisan gondolkodni, és kapaszkodik az életbe, amiről már most azt hiszi, elveszítette. Ezért olyan könnyű sokakat meggyőzni arról, hogy a fehér köpenyes vészmadarak csak mérgezik a sugárterápiával, az igazi gyógyítást az alternatív kezelés hozza (legyen az ÚGM, citrom és szódabikarbóna vagy céklaturmix).

Természetesen lehet, sőt ajánlott is igénybe venni pszichológiai segítséget a daganatos betegségekkel való megküzdésben. Ilyen, tudományosan bizonyítottan hatásos módszer például a mindfulnessen alapuló stresszkezelés (MBSR) vagy a Simonton-tréning – de ezek minden esetben kiegészítői, nem helyettesítői kell hogy legyenek a hagyományos kezelésnek.