Te + Én

10 + 1 szerelmes film az esti romantikázáshoz

Amilyen könnyűnek tűnik, olyan nehéz is összeválogatni egy ilyen listát akármilyen alkalomra. Mert szerelmes film szerencsére jó sok született, és annál is nagyobb szerencse, hogy ezek között jócskán akad olyan, amelyik jó is.

Reméljük, hogy ez utóbbiak közül sikerült válogatnunk, bár szerintünk ezek beleférnek a „jó szerelmesfilmek” halmazába. Lehet, hogy azért szeretjük, szerettük ezeket az alkotásokat, mert amikor először láttuk őket, akkor pont olyan hangulatban, állapotban, életszakaszban voltunk, hogy megtetszett bennük valami. Akárhogy is, íme a mi listánk, amiből nyugodtan válogathat bárki ma estére, vagy a hét minden egyes estéjére, hogy ne csak február 14-e szóljon a szerelemről.

1. Ilyenek voltunk (The Way We Were), 1973

Kezdjük máris egy nagy klasszikussal. Az Ilyenek voltunk érdemeit nehéz vitatni. Katie (Barbra Streisand) és Hubbell (Robert Redford) szerelme feledhetetlen. Ők ugyanis tökéletes ellentétei egymásnak, de egy dolog közös bennük: mindketten a végletekig őszinték. Szinte lehetetlen, mégis egymásba szeretnek. Sőt, nyilvánvaló különbözőségük és a szülői tiltás ellenére még össze is házasodnak. Házasságuk szenvedélyes és bensőséges egészen addig, amíg a történelem közbe nem szól…

 

 

2. A szív hídjai (The Bridges of Madison County), 1995

És ha már klasszikusok, még egy örök kedvenc került fel a listánkra. A szív hídjai is egy olyan alkotás, amit kötelező legalább egyszer megnézni. A történet szerint Carolyn (Annie Corley) és Michael (Victor Slezak) édesanyjuk halála után hazaérkeznek Madison Countyba. Döbbenten értesülnek anyjuk végakaratából arról, hogy nem az édesapjuk mellé kívánja temettetni magát, hanem úgy rendelkezett, hogy hamvait vessék a híd alatti patak vizébe. A hagyatékot rendezgetve különös, szívszorító történetre derül fény, amelyben Francesca (Meryl Streep) férje és gyerekei távollétében megismerkedett egy idegen férfival, és mély vonzalom alakult ki kettejük között.

 

 

3. Sztárom a párom (Notting Hill), 1999

Az angolok is értenek a romantikához, amit csak garantál a jó szereposztás. A könyvkereskedő William Thacker (Hugh Grant) csendesen éli az elvált, csalódott férfi életét, míg a világhírnév be nem toppan ajtaján Anna Scott (Julia Roberts), a híres amerikai színésznő személyében. Lassan megismerik egymás életét, amely meglehetősen szokatlan a másik fél számára.

 

 

4. Szerelmünk lapjai (The Notebook), 2004

Igen, vannak kötelező alkotások, amik nem maradhatnak ki egy ilyen összeállításból, de valószínűleg mindenki egyetért ezzel a választással is. A szerelmünk lapjai története szerint Allie (Rachel McAdams) és Noah (Ryan Gosling) tizenévesek voltak, amikor találkoztak, az első pillanattól kezdve rokonszenveztek egymással. Kibontakozó szerelmük hamar beteljesedik. A lány gazdag szülei azonban ellenzik kapcsolatukat, így a két fiatal útja elválik egymástól. Amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a szerelmük újjáéled, és Allie-nek hamarosan választania kell társa és társadalmi rangja között.

 

 

5. Az 50 első randi (50 First Dates), 2004

A szerelem olyan sokféle lehet, és az sem baj, ha humorral van fűszerezve, sőt! Ilyen szerethető alkotás Az 50 első randi is, amelyben Henry (Adam Sandler) a paradicsomi Hawaiion éli az unatkozó playboyok édes életét. Egyik reggel azonban találkozik a csinos Lucyval (Drew Barrymore), akinek remek a humora, bájos a mosolya és palacsintájából épp meseházat épít a tányérján. Teljesen belehabarodik a lányba. Minden nagyszerűen alakul, de másnap kiderül, hogy Lucy semmire sem emlékszik a vidám randiból, mivel rövidtávú memóriája egy autóbalesetben jóvátehetetlenül megsérült. Így Henry minden nap újból nekiveselkedik, hogy meghódítsa Lucyt.

 

 

6. P.S. I Love You (P.S. I Love You), 2007

Egy szívszorító történet, amelyben Holly (Hilary Swank) boldog házasságban él Gerryvel (Gerard Butler). Csakhogy a férje betegségben meghal, a lány összeomlik, és nem akar tovább élni. Ám Gerry gondolt erre, a halála előtt számos levelet írt a nejének, amelyek segítségével talán úrra lehet fájdalmán, és újra megtalálhatja önmagát.

 

 

7. Egyszerűen bonyolult (It’s Complicated), 2009

A könnyed romantikus vígjátékok tárháza (is) kimeríthetetlen. Ebben a filmben Jane (Meryl Streep) három felnőtt gyermek anyja, jól menő péksége és étterme van. Tíz évvel a válásuk után is baráti kapcsolatot ápol az ügyvéd exférjével. Jane és Jake (Alec Baldwin) a fiúk diplomaosztójára készülve összefut egy étteremben. A vacsora borozgatásba torkollik, majd némi nosztalgiázás után az ágyban kötnek ki. A helyzet egyszerűen bonyolult, hiszen Jake-nek csinos, ifjú felesége van, meg egy mostohagyereke. Jane-nek viszont egy félszeg, elvált építész (Steve Martin) csapná a szelet.

 

 

8. 500 nap nyár ((500) Days of Summer), 2009 

A történetben Summer (Zooey Dechanel) váratlanul szakít Tommal (Joseph Gordon-Levitt). Ötszáz napot töltöttek együtt, a fiatalember azóta is képtelen felfogni, hogy a felhőtlen boldogságtól hogyan fajulhattak idáig a dolgok. A lány pedig nem érti, hogy a fiú mit nem ért ezen. Tom megpróbálja végiggondolni a múltat, elemezni az együtt töltött időt, hátha megtalálja a szakítás okát, hol követett el hibát.

 

 

9. Egy nap (One Day), 2011

Egy szép film a barátságról és a szerelemről, amelyben miután együtt töltik egyetemi diplomaosztójuk napját – 1988. július 15-ét –, Emma Morley (Anne Hathaway) és Dexter Mayhew (Jim Sturgess) között olyan barátság szövődik, amely élethosszig tart. Kapcsolatuk kulcsfontosságú pillanatait a következő két évtized július 15-ei napjainak bemutatásából ismerhetjük meg. Amint kiderül számukra, hogy egészen pontosan mit is jelentett az a bizonyos 1988-as nap, megismerik a szerelem és az élet valódi természetét.

 

 

10. Fogadom (The Vow), 2012

Egy nem is olyan régi alkotás, amely egy igaz történetet dolgoz fel. Az őrülten szerelmes ifjú házaspár, Paige (Rachel McAdams) és férje, Leo (Channing Tatum) éppen csak elkezdik élvezni közös életüket, amikor váratlan dolog történik: egy autóbalesetben az ifjú ara előbb kómába, majd miután felébred, amnéziába esik. Nagyon kevés emléke van az addigi életéről, így szerelméről sincsenek emlékképei. Leónak erősnek és kitartónak kell lennie, hogy élete párja újra belészeressen.

 

 

+ 1. Valentin nap (Valentine’s Day), 2010

Ezt pedig csak úgy, a mai napra való tekintettel. Mert a Valentin-nap a szerelmesek ünnepe, ám ez a nap sem mentes a feszült pillanatoktól, fordulópontoktól. Új kapcsolatok születnek, és régiek érnek véget, egy már véget ért kapcsolat elejtett fonalát épp ma veszik fel. Szerelmek, szakítások, újrakezdések. Morley (Jessica Alba), Liz (Anne Hathaway), Reed (Ashton Kutcher), Holden (Bradley Cooper), Kara (Jessica Biel), Kate (Julia Roberts) és a többiek a szerelem csapdájába estek, és nem tudják, hogyan másszanak ki belőle…