Szuvidálás, akár egy laborban
A szuvidálás elvileg az egyik legegészségesebb ételkészítési módszer, viszont az eljárás bonyolult és drága. A „sous vide” kifejezés azt jelenti, vákuum alatt, a szuvidálóban pedig az ételek speciális vákuumfóliában, nagyon alacsony hőfokon, sokáig készülnek. A légmentes közegnek és az alacsony hőfoknak köszönhetően az ételek (elsősorban a húsok, de természetesen a zöldségek is) megőrzik természetes színüket, minimális a tápérték-veszteségük, ugyanakkor az ízük is sokkal természetesebb marad. A szuvidáláshoz nem, vagy csak nagyon minimális fűszerezést használnak. Bár a szuvidálók között is egyre több az otthoni és nem a professzionális felhasználásra szánt darab, az áruk még így is igencsak borsos.
Fotó: iStock.com/bigacis
Julienne-re vágni: nem hasáb, inkább gyufa!
Számos vágási technikát és méretezést különböztet meg a konyhatechnika, az egyik leggyakoribb a julienne-re vágás. Ez nagyjából a mi gyufa méretünkre emlékeztet, annál kicsit szélesebb. Lényege, hogy hosszában nagyjából 2-3 mm széles oldalú csíkokat vágjunk, és törekedjünk a legpontosabb munkára (ellenkező esetben nem egyenletesen készülnek el a zöldségfalatok). A julienne-nél nagyobb méret a baton, amely a mi hasábunknak felel meg, nagyjából 5-5 mm-es szélességgel (erre jó pl. a krumpli vagy a sütőtök).
Blansírozás a színek miatt
A blansírozás akkor válik hasznunkra, ha nem szeretnénk megpárolni a zöldséget/gyümölcsöt, de megakadályoznánk, hogy elveszítsék színüket, frissességüket a tárolás során – akár a hűtőben, akár a mélyhűtőben. Ennek hiánya okozhatja például azt, hogy a zöldbab, amit otthon magunknak fagyasztunk le nem marad olyan szép élénkzöld, mint amit a boltban veszünk mirelitként. A blansírozás 1- 2 percig forrásban lévő tiszta vízbe dobott eljárást jelent, amely után egyből hideg vizes áztatás következik. A hideg vizes lehűtéssel akadályozzuk meg a zöldségek további hőkezelését. Jó szolgálatot tesz a blansírozás például hideg zöldsaláták vagy köretek készítésekor is, amikor pl. a zöldbabot, brokkolit, cukkinit éppen csak „megijesztjük” a forró fürdővel.
Marinálás: majdnem pácolás
A marinálás lényege, hogy a bepácolt húsok rostjai kicsit sérüljenek, ezáltal a hús puhuljon, könnyebben kezelhető legyen – a további előnye, hogy a mellé adott fűszerek jobban átjárják a húst. Szükséges hozzá valamilyen sav, amely a szövetek roncsolását idézi elő, ez lehet ecet, alkohol vagy citromlé, továbbá valamilyen olaj és fűszerek.
Flambírozás: játék a tűzzel
A flambírozásról sokaknak valamilyen égő édesség jut az eszükbe, pedig sok más ételt is flambíroznak. Flambírozáskor alkoholt öntenek az ételre, amelyet meggyújtanak, s ekkor az alkohol elpárolog, ott marad viszont a finom karamellréteg és egy enyhe utóíz (az alkoholtól függ, persze). Kedvelt látványeleme számos desszertnek, de serpenyős húsételek elkészítésénél is használják. Alapszabály, hogy nem szabad túl sok alkoholt használni, lehetőleg legyen minél tisztább, és gyufával tilos az ételt meggyújtani, mert kellemetlen szaga és íze lesz – erre a célra vagy a tűzhely lángját vagy égő hurkapálcát szoktak használni.
Fotó: iStock.com/sitriel
Konfitálás: nem csak a kacsáról szól!
A konfitálás lényegében nagyon hasonlít az abáláshoz vagy a szuvidáláshoz, a hangsúly itt is a nagyon lassú főzésen van – és többnyire a zsíron. A franciák és a németek a lekvárt is konfitálják (ezért hívják konfitüre-nek a jó minőségű lekvárt), a legtöbben ma mégis a zsírban, sokáig sült eljárást értik alatta. A konfitált kacsa nagyon divatos lett az utóbbi években az éttermek kínálatában, de semmi újfajta eljárásról nincs szó, néhány évtizeddel ezelőtt is ugyanúgy konfitálták, vagyis bő zsírban sütötték és tárolták a kacsát.
Abálás: disznóvágáson ismerik
Abáláskor 100 Celsius-fokon, vagy az alatt hőkezelik a húsokat és belsőségeket, szintén sokáig. Így készül például az abált szalonna, amit utána vastagon bedörzsölnek fűszerpaprikával és zúzott fokhagymával, majd hagyják megdermedni. De abálják a hurka és sütőkolbász hozzávalóit is. Az abáláshoz való levet (abalé) ízesítik sóval, borssal, babérlevéllel, olykor hagymával – ahány ház, annyi szokás.
Manierozás: olyan, mint a rántás
Ételsűrítési eljárás, azzal a különbséggel, hogy nem hevítjük a zsiradékot. Vajat használunk hozzá, amit puha állapotában vagy össszekeverünk kevés liszttel, vagy a vajkockákat lisztbe forgatjuk és úgy dobjuk az ételbe (levesbe, szószokba). Értelemszerűen nagyon megdobja az étel zsírtartalmát, amitől ugyan finom krémes lesz, de nem éppen diétás.
Fotó: iStock.com/Wanrut
Gratinírozás: magyarul csőben sütés
Igaz, hogy a menzákon nagyon sok mindent csúfolnak csőben sült ételként, de valójában ezek többsége minden, csak nem gratinírozott. A gratinírozás lényege, hogy az ételt (legyen az előkészített hús vagy friss zöldség) nem túl sok besamelmártással leöntjük, majd reszelt sajttal szórjuk meg és pirosra sütjük. A végeredmény akkor finom, ha a mártás nem fojtja meg az ételt, értékelhető mennyiségű sajt van a tetején és van íze a szósznak is.
Legírozás: forralni már nem szabad!
Levesek, szószok, szaftok sűrítésére használt eljárás. A már kész ételt a tűzről levesszük, és még forrón liszttel elkevert tejfölös vagy tejszínes tojássárgájával sűrítjük. Fontos, hogy az ételt ezután már ne tegyük vissza a tűzre, mert amint forrni kezd, a tojás összeugrik és kicsapódik benne!
