Csokis-diós kölestorta
Három bögre kölest főzzünk meg két bögre (növényi) tejben. Kicsit hűtsük ki, majd keverjünk bele két tojást és két evőkanál kakaóport, két evőkanál mézet és egy marék durvára vágott diót. Ha kész, simítsuk egy tortaforma aljába sütőpapírra, majd 180 fokos sütőben süssük húsz percig. miután elkészült és kihűlt, öntözzük meg vízgőz felett felolvasztott étcsokoládéval.
Fotó: Pexels/CCO License
Zabpelyhes túrógombóc
Szükségünk lesz hozzá 10 dkg tehéntúróra, 3 evőkanál apró szemű zabpehelyre, egy evőkanál tejfölre, 1 evőkanál mézre és egy csepp vaníliaaromára, valamint egy fél citrom levére. Törjük össze a túrót villával, majd adjuk hozzá egyesével az alapanyagokat, formáljunk belőle apró gombócokat, s hempergessük meg porcukorba, szőlőcukorba vagy kókuszreszelékbe, majd tegyük hűtőbe legalább egy órára.
Almás muffin
Hozzávalók: 12 dkg Graham-liszt, 6 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 1 alma lereszelve, 1 natúr joghurt, 4 evőkanál olívaolaj, 12 dkg eritrit, 1 marék durvára vágott dió, 1 mokkáskanál sütőpor, 1 mokkáskanál szódabikarbóna, 1 mokkáskanál fahéj, s ízlés szerint lehet tenni bele mazsolát is. Először a száraz összetevőket szitáljuk össze, s tegyük bele a diót is, ezután mehet bele az alma, az olaj és a joghurtot. Miután alaposan összekevertük, olyan állagú tésztát kell kapnunk, ami valahol félúton helyezkedik el a palacsinta és a nokedli között. Töltsük muffinformákba, majd süssük 20 percet.